Szimbolizmus - A keresztekről


A kereszt mint jelkép, keresztalakok

Kereszt, vagy crucifix a latin cruciare igéből származik, melynek jelentése: kínozni.

Ősidőktől alkalmazott jel, tér-idő, égtáj jelkép. Az egyiptomi anh hieroglifa, mint élet jelkép, a közel keleten az óhéber írásban a Táv [ת] betűjele (mely ferde keresztet, lezárást jelent), olyan jel, mely Isten oltalmát biztosítja a halál ellen, hasonló célt szolgált a görög Τ betű. Mivel az őskeresztényi időkben a T szégyenletes kivégzőeszközt is jelentett, Nagy Konsztantinusz utáni kortól gyakran a Khi-Ró (Krisztogram) (lásd a lapon lejjebb) monogrammal helyettesítették.

Két vonalból áll, egy függőleges, és egy vízszintes vonalból. A függőleges vonal jelképezheti a felső- és alsó szintek kapcsolatát, a szellemi síkot, az abszolútumot, a mindentől független létezőt és azt létrehozó, örök, tökéletes és változatlan szubjektumot, Istent. A függőleges összefüggésben áll más függőleges jelképekkel, mint a hegy, a fa, vagy a létra.

A vízszintes vonal jelképezi a któnikust, a földit, az alapot, az anyagot, a mulandót, az emberit, a kettő találkozási pontja az Ént. Azt a pontot, ahol mindkettő van.

A kereszt jelenti még a világtengelyt, az axis mundit, megtestesíti azt a pontot, ahol híddá vagy létrává válik, melyen keresztül a lélek eljut Istenhez. A kereszt egyik legfontosabb jelentése az ellentétek összehangolása, összekapcsolása, a szellemi és anyagi világ házasságát jelképezi. Lehet mindenféle ellentétek egyensúlyának szimbóluma.

A kereszténységben Krisztus halál feletti győzelmének szimbóluma.

Mindenféle mozgalmak hamar rátaláltak a jelképre. (Kereszténység, titkos rendek. Szélsőjobboldali mozgalmaknak is a kereszt egyik legősibb formája, a svasztika szolgált mintául.)

Keresztalakok

 

Szvasztika

Neve a szankrit szvaszti (jólét) szóból ered. Egyike az ősi egyetemes alapszimbólumoknak. A mozdulatlan középpont (világtengely) körüli tér és az idő körforgását fejezi ki. Négy szára a négy égtájra mutat, horgai a világegyetem elemi teremtő- és hajtóerőit jelképezik. Az egész ősi világban ismert és használt jelkép volt. Az ősárjáknál a Napot jelképezte, mint solaris energia. A buddhizmusban a Tan kerekét helyettesíti. A keresztényüldözések idején egyike volt a titkos keresztjeleknek. Antiszemita töltését a XX. század elején kapta.

vissza

 

Az egyiptomi anh, (ankh) vagy füleskereszt

Eredeti jelentése nem ismert. Óegyiptom egyik legfontosabb szimbóluma. Egyesíti magában Ozirisz és Ízisz szimbólumát. Jelképezi a Föld és Ég egységét. Úgy tartották, hogy kulcsként nyitja az életet-halált elválasztó kaput. Számos isten kezében látható, mint a halhatatlanság, a hatalom, az életadó víz és levegő jelképe. A kopt keresztben is alkotóelem. Manapság elsősorban a mágiában használják. Talán a béke és igazság jelképeként.

vissza

 

A Görög Tau kereszt

Az őskeresztények is használták már.

vissza

 

Kelta vagy Gyűrűs kereszt

A keresztény hitet jelölő kereszt, a szoláris erőt és az örökkévalóságot jelképező kör együtt a menny és föld egységét jelképezi, eredete a pogány időkre nyúlik vissza. A termékenység és az élet szimbóluma. (kereszt férfi elv, kör női elv)

vissza

 

Görög kereszt, előbb égtáj kereszt

Őskeresztény jelkép, de Oziriszt vagy akár a skandináv Thort is jelképezheti.

vissza

 

Kopt kereszt

Megtalálható benne az egyiptomi anh vagy ankh kereszt is, itt a halál utáni életet jelenti.

vissza

 

A Kopt kereszt ma használatos formája

vissza

 

Krisztogram, "khi-ró", vagy Konstantin kereszt, nevezik Krisztus monogramnak is.

A legenda szerint I. Nagy Constantinus császár egy éjszaka, mielőtt csatába indult volna, álmot látott, látta a jelet, rajta ezekkel a szavakkal: in hoc signo vinces. (Ez a jel győzelmet hoz.) A császár feltette a jelet és a mottót a zászlókra és a pajzsokra, és győzött a csatában. E győzelem után lett a kereszténység államilag elfogadott vallás. A krisztogram a kereszténység egyik legelső szimbóluma volt.

Létezett azonban már előtte is, a káldeus Napistent jelölte.

vissza

 

Lator kereszt vagy Villáskereszt

A kora középkorban ilyen keresztekre feszítették a bűnözőket, mondván, hogy Krisztus keresztjét nem érdemlik meg. Később ilyen kereszttel bélyegezték meg a tolvajokat. Összetett szimbólum. Az ókortól kezdve az embert jelképezi, valamint a nehéz választást, amivel előbb-utóbb minden ember szembekerül, hogy a jó vagy a rossz úton menjen-e tovább? Egyházi öltözékeken és tárgyakon is gyakran feltűnik.

Az alkimisták Y betűvel jelképezték az androgünét (kétneműség, hímnősség)

vissza

 

Szent András kereszt

Krisztus görög nevének kezdőbetűje (khi). Összhangot és tökéletességet jelent. A keresztnek ezt a változatát választotta Szent András halála eszközéül. Jelöli ez a forma a római 10-es számot is, ami a tökéletesség száma. Szintén a rómaiak használták először katonai akadály vagy határ jelzésére térképeken

vissza

 

Kettős Apostoli vagy Pátriárka vagy Lotaringiai kereszt

Ez a kereszt látható a régi magyar címerben. Eredetileg a pátriárkákat, majd érsekeket illette meg. A keleti egyház jelvénye.

vissza

 

Pápai kereszt

A pápaság szimbóluma.

vissza

 

Latin kereszt

Rászögezett Krisztus-alakkal feszület. A kereszténység legismertebb szimbóluma. Az őskeresztény ikonográfia kerülte a feszület ábrázolását.

vissza

 

Magyar Apostoli kereszt

Kettős kereszt a hármas halommal. Az elmúlt századok magyar címere volt. A címerpajzson ez a kereszt volt látható. A hármashalom szaszanida (szaszanidákról lásd "Mezopotámia történelme" hivatkozást) motívumként is feltűnik a történelemben.
És még egy adalék, ami erőteljesen utal a szimbólum közel-keleti, mezopotámiai eredetére: a sumér kur szó (jelentése: hegy, hegység, föld, idegen, távoli, külföldi föld/ország, alvilág) piktographikus jele az ősi sumér írásrendszerben: .

vissza

 

Orosz kereszt

vissza

 

Orosz szektárius kereszt

vissza

 

Gombos kereszt

vissza

 

Mankós kereszt

vissza

 

Spanyol vagy Szentelőkereszt

vissza

 

Gót vagy Rózsás kereszt

vissza

 

Bizánci kereszt

vissza

 

Füleshorgony

A hitbeli állhatatosság, a remény jelképe, a halállal szembeni védelmet jelentő füleskereszttel. (Ankh jellegű kereszt)

vissza

 

Horgonyvégű kereszt

vissza

 

Szent Péter keresztje

Szent Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre, mert nem tartotta magát méltónak arra, hogy úgy haljon meg, mint a Mester.

vissza

 

Jeremiás próféta liliomos keresztje

vissza

 

A jeruzsálemi Szent Sír őreinek keresztje

vissza

 

Hegyes lábú kereszt

Jellegzetes heraldikai szimbólum. A kard és a kereszt e kombinációja egyértelmű jelképe annak, hogy a címer tulajdonosa kész megküzdeni a hitetlenekkel a kereszténység védelmében. A rendíthetetlen hitet jelöli.

A hegyes lábú kereszt egyik változata a Jakab kereszt. Ez a keresztforma a horgonyvégű vizszintes vonal helyett a kard keresztvasát formázza.

vissza

 

Máltai vagy Lovagkereszt

A csillag, a nyíl és a kereszt rendjelek alapszimbólum formája. A máltai kereszt volt a jelvénye az ispotályos lovagoknak, a keresztes háborúk híres katonai rendjének. 1529-ben a lovagok áttették székhelyüket Máltára, innen kapta nevét a jelvény.

A szakállas nyílhegyet formázó máltai kereszt fehér színű, nyolc hegye a nyolc boldogságot jelképezi. (Hegyi beszéd, Máté evangélium, 5.fejezet) Boldogok: a lélekben szegények, a szomorúak, a tiszta szívűek, a szelídek, az igazságra vágyók, az irgalmasok, a békességben élők, az Igazság (Krisztus) miatt üldözöttek.

A kereszt formája az ókori Asszíriában bukkant fel először, ott a fő- isteneket szimbolizálta a nyolc vége. (Marduk, Anu, stb.)

vissza

 

Német Vaskereszt

Heraldikai jelkép is. A kereszt formája összeforrt Németországgal, ahol ez a legmagasabb katonai kitüntetés. Vasból készült, ezüst szegélyű kereszt. 1813-ban a napóleoni háborúk alatt használta először elismerésre III. Frigyes Vilmos. Ezt cserélte ki Hitler a svasztikára. De a svasztikával ellentétben a vaskereszt nem tűnt el a német ikonográfiából.

vissza

 

Nyilas kereszt

Szélsőjobboldali mozgalmi jelvény.

A nyíl a kereszténységben a vértanúság szimbóluma, az ókori szimbolikában a fény, a napsugarak és az igazság jelképe. Japánban az ellőtt nyílvessző az Én levetkőzését jelenti, a buddhizmusban az öt érzéket.

vissza

 

Andok kereszt

Nevezik még: Chacana, Chakana vagy négyzetes keresztnek is. Megszemélyesítése a Dél Csillaga konstellációnak. A régi andokiak hitték, hogy az a Világegyetem közepe és centrumát világosan észrevehetőnek vélték az éjszakai égboltjukon. Az Andok kereszt két fő formára bontható, a négyszögletes geomatriai részre és a szent központi részre, mely kifejezésre juttatja a Világegyetem mitikus alapjait. A kereszt képviseli a Világegyetem Birodalmát, három fokon jelöli a felső, középső és alsó világokat az andoki kozmogóniában.

vissza

 

Rózsakereszt

A keresztet egy XV. században alapított vallási szekta használta először. Az emblémát két évszázaddal később egy misztikus, alkimista, szabadkőműves titkos társaság vette át, a Rózsakeresztesek. A piros szín Krisztus vérét jelképezi, mely kiömlött a keresztre, a középső rózsa Jézus Szent szívének a jelképe. Amennyiben a kereszt szárainak végén is van rózsa, Krisztus öt szent sebét jelképezi.

vissza

 

Vöröskereszt

1863-ban a Nemzetközi Vöröskereszt svájci megalapítója, Henri Dunant a svájci címer keresztjét választotta jelvényéül, fordított színekkel. A piros a vért, az életet, a kereszt a szenvedést, és könyörületességet jelképezi.

vissza

 

Irodalomjegyzék:

Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András, Szemadám György: Jelképtár

Clare Gibson: Jelek és Jelképek

Bertényi Iván: Új magyar címertan

szerkesztette: Ninahakuddu