19 AdarII 5784
2024-03-29
Útravaló:

 

Az oldalon használt javascriptet Krupa György készítette. A Clearbox JS2 letölthető innen:

 


Galéria - Feljegyzések

Rövid-hosszabb kiegészítések, gondolatok, fordítások, melyek nem kaptak külön oldalt, de a sumér témához szorosan kapcsolódnak.  Ninahakuddu

Várkonyi Nándor írta Ki volt Berosszosz?
Városnév variációk Indus-völgyi civilizáció
A Necronomiconról A Szent Nász szertartása
Az istenek neve Párthusok, A Párthus Birodalom
A kunhalmokról Sumér és a sumér nép megnevezései
Az Ur-i királysírok és temető Szabír, Kabar
Nimrod - avagy Bábel tornya Nimrod álma
Bevezetés a sumér nyelvbe A Kárpát-medence népeiről

A Kárpát-medence népei

A Kárpát-medence népei - áttekintés i.e. 500-tól

Magyarország népesség megoszlása rendkívül vegyes, sokszínű és sajátos. Mindennek történelmi okai vannak. A Kárpát-medence népeiről az első írásos emlékek körülbelül i. e. 500-ig nyúlnak vissza. Az előtte levő időszakot hatalmas homály fedi, a Kárpát-medence területén feltárt különböző kultúrák népeit nem ismerjük. A többé-kevésbé ismert időszaktól kezdve népek hosszú sora fordult meg a Kárpát-medencében. Egy részük tovább vándorolt, de nyilván mindig voltak olyanok, akik itt maradtak és beolvadtak az újabb és újabb érkező csoportokba. Az államalapítás előtt már számottevő népesség élt a Kárpát-medencében. Temetkezéseik, sírjaik alapján az avarok is sokkal többen voltak, mint korábban feltételezték. Az államalapítás után nem volt vége a különféle etnikai csoportok bevándorlásának és még kettő lélekszámban számottevő betelepülés volt Magyarországra. Ahogy végignéztem ezen az időszakon és a népcsoportok hosszú során, úgy tűnt, a Kárpát-medence majd később Magyarország Európa "Amerikája" volt.

Úgy gondolom, ha a jelenkori magyarságon elvégzett genetikai vizsgálatokat akarjuk értelmezni vagy a honfoglalók genetikai állományát tanulmányozni vagy csak egyszerűen a történelmi ismeretek kedvéért, érdemes áttekinteni a Kárpát-medence történetét az etnikai változatosságok és változások alapján. Először egy összefoglaló táblázatban bemutatom, hogy a különféle népeket jelen tudásunk alapján melyik nagyobb főcsoportba lehet besorolni. Majd röviden történelmi háttérrel vázolom a népesség összetételének változásait, az ezeket módosító tényezőket, ami több ponton is valódi humanitárius katasztrófa volt. Végül időrendbe szedve részletesebben ismertetem a Kárpát-medencében előfordult vagy ma is itt élő népeket.

A táblázatban található több olyan népcsoport is, melyek nem a Kárpát-medence lakosai voltak, de a magyarság eredetkutatásában felmerültek vagy nem tisztázott kapcsolat fűzi őket a magyarsághoz.

Népcsoportok:

Iráni szkíták - kimmerek? - szarmaták - szirák - aors - roxolánok - jazigok - alánok - kazárok? - kabarok? - szabirok? - alánok - avarok? - ászik, jászok - árják - kusán, tokhárok? - oszétek
Kelta bój - tauriszkusz - eraviszkusz - galaták - hercuinata - anatius
Balkáni illírek - pannonok - dalmaták - bulinusok - nestaiusok - maniusok - autariatusok - atintanusok
Trák trákok - kimmerek? - dákok
Germán kvádok - markomannok - ózok - kotinok - szkírek - gótok - gepidák - longobárdok - vandálok - türingek - szászok - németek - bajorok - frankok - kimberek
Belső Ázsia hunok? - heftaliták? - avarok? yakthungok
Török úzok - kazárok? - kabarok? - szabirok? - kunok - törökök - besenyők - oguzok - ogurok - ujgurok - kipcsákok
Szláv szlávok - karantánok - morvák - bolgárok? - onogur bolgárok - horvátok - abodritok - szerbek - szlovénok - szlovákok - románok - uszkók - ruszinok - ukránok
Indiai cigányok
Sémi zsidók
Egyéb osztrákok - vallonok - magyarok - szavárdok - palócok - székelyek - csángók - kusán, tokhárok? - avarok? - szabirok? - kazár? - kabarok? - hazarák

A magyarországi etnikumok kialakulásának okai és rövid története.

Már az államalapítás előtti időkben sem volt homogén a Kárpát-medence területének lakossága, itt élt a magyarokkal a kabarok három törzse, besenyők, alánok, bizonyára számos itt megfordult nép maradéka valamint szláv népcsoportok.

Az első betelepítéseket II. Géza (u.: 1141-1162) kezdeményezte.

A szászok első csoportjait 1150 - 1160 között telepítette be Erdélybe a dél-erdélyi Királyföldre és nyugat Erdélybe, később újabb és újabb csoportjaik érkeztek. 1437-ben a kápolnai únió már Erdély egyik rendi nemzeteként ismerte el a szászokat. A Szászok földje (terra saxonum) a szászok által legkorábban betelepült terület neve, Királyföld területe, Székelyföldtől nyugatra, Fogarastól északra terül el. II. András az Andreanumban különleges kiváltságokkal ruházta fel őket, kötelezte magát, hogy a szászok földjéből senkinek sem juttat adományokat, így a terület ténylegesen is a szász közösség tulajdonába került.

Az első nagy betelepülési hullám a Kötöny kánnal érkező kunokkal és a velük együtt érkező jászokkal vette kezdetét, akik a tatárjárás elől menekülve érkeztek, majd a tatárjárás után itt telepedtek le (1239-1245). A kunok sámánhitűek voltak. Sokáig szabad jogállással bírtak. Nyelvüket kb. 300 év alatt cserélték le magyarra. Nyelvemlékük a kun Miatyánk. Ők elsősorban a Kiskunságon és a Nagykunságon települtek le.

Szintén a tatárjárás után újabb szász csoportok érkeztek, valamint vallonok és románok telepedtek be. Ugyanebben az időszakban Észak-Magyarországra, az Északnyugati-Kárpátokba a Felvidékre és annak északkeleti területeire csehek, morvák, lengyelek, németek, ruszinok, ukránok települtek.

Az etnikai összetétel változásainak folyamatában a török korszak nyitányában megkezdődött a dél-szláv hontalanok menekülése Észak-Magyarország irányába, őket nevezték később hajdúknak. Belőlük és a magyarokkal összevegyült utódaikból alakult ki a két hajdú megye, Hajdú-Bihar és Szatmár megye.

A török korszakban (1526 - 1699 (Karlócai béke)) nem csak a népesség összetétele változik, nagy volt a népesség fogyatkozás is. Az ország háromrészre szakadásával az Alföldi régiók, a Dunántúl a Balatonig török kézen volt. Ezeken a részeken a lakosság nagy része a háborúk végére elpusztult, éppúgy mint a tatárjárás után, amikor az Alföld szinte teljesen elnéptelenedett.

A török uralom idején a lakosság nem csak a török pusztítását szenvedte el, hanem a Habsburgoknak azt a felismerését is, hogy ez a politikai helyzet remek alkalmat teremtett arra, hogy elpusztítsák a magyarokat.

Módszeresen pusztították a magyar falvakat, gyilkolták a jobbágyokat, koholt perekkel bebörtönözték a nemeseket, birtokaikat elkobozták. A török korszakban volt úgy, hogy 70-80 000 vallon és olasz zsoldos volt jelen az ország területén, ezeknek a "keresztény" zsoldosoknak parancsba adta Mátyás főherceg, hogy mindent pusztítsanak el azokon a hódoltsági területeken ahová behatolnak, így rendszeresen végigdúlták az országot, felégettek mindent és mindenkit, megostromolták és kifosztották a városokat, falvak százai néptelenedtek el.

I. Rudolf háborút indított a török ellen (1593, a tizenötéves háború), ezt elsősorban a főnemesség kezdetben támogatta. Az erdélyi fejedelem Báthori Zsigmond is bekapcsolódott a harcokba, de törökök sorozatos győzelmeket arattak, elesett Kanizsa, elesett Eger. Az ország éveken át ide-oda vonuló, fosztogató, gyújtogató front lett, rablásból élő zsoldosok garázdálkodtak. Elkezdődtek a koholt perek a főuri birtokokért. A király idegen főkapitányokat és idegen hadvezetőket nevezett ki a Habsburgok kezén levő terülekre. Aki tudott a törökhöz menekült.

Ez ráébresztette a magyarságot arra, hogy a török kiűzésére indított háború nagyobb bajt hozott rá, mint maga a török, és tennie kell valamit ellene, ha mással nem, hát a törökkel. A 15 éves háború (Török- - Habsburg-Birodalom között) ideje alatt Magyarország teljesen felmorzsolódott, erői végletesen lemerültek. Erdélyben hasonló volt a helyzet.

Az egymást váltó török, tatár, német, moldvai csapatok a székelyek között vérfürdőt rendeztek, a nemességet megtizedelték, városaikat felégették.
"Higgye el Felséged - írja egy biztosa Rudolf császárnak - sokfelé jártam, de ekkora nyomorral még a legutolsó bulgáriai vagy szerbiai török rabszolgánál sem találkoztam, pedig ezekről azt tartják, hogy náluk rosszabb sora senkinek sem lehet."
vagy a velencei követ írja az egész ország állapotáról: "A magyarok elmondhatják: csak volt Trója, s csak voltunk trójaiak."

Erdélyben a Habsburgoknak ellenálló vagy gyanúba került nemesek Temesvár környékén éltek a török védelme alatt. Mikor Bocskai István váradi főkapitány, a Partium és Erdély leghatalmasabb ura lett a célpont végre összeszedte magát, bár nem sok haderőre számíthatott, de megnyerte magának a császári zsoldban álló hajdúkat birtokokat, szabadságot és jogot ígérve. Belgiojoso seregét sikeresen visszavonulásra késztették. Bocskai hadjárata kiteljesedett, egy általános felkeléssé vált. Basta seregeinek tönkretétele után szövetségre lépett a törökkel. Sikeres diplomáciai küzdelem után békét kötött a Habsburgokkal (1606, Bécs) majd a törökkel (1606 Zsitvatorok). Ezzel a tizenötéves háború a Habsburgok teljes vereségével lezárult.

Bocskai politikai végrendeletében ezt írta: "Valameddig az magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél, az németnél lészen, és a Magyar Királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, az nekik is oltalmukra, javukra leszen. .... (de, ha) a korona Magyarországban magyar kézhez kelne, egy koronás király alá, úgy az erdélyieket is intjük, nem hogy attól elszakadnának, vagy abban ellentartanának, de sőt, segéljék tehetségük szerint és egyenlő értelemből az korona alá az régi mód szerént adják magukat."

A töröknek adózó Erdélyi fejedelemség szerepe lett tehát az idegen uralkodó elnyomó törekvéseivel szemben a magyarság állami intézményeinek, nemzeti létének fenntartása és a fejedelemség mindezeknek biztosítéka. A magyarság megosztottságában fennmaradásának záloga.

Zrínyi Miklós törökkel folytatott harcai, erőfeszítéseinek eredményeként egy német-rajnai-francia szövetség alakult pápai és spanyol pénzzel segítve, a szentgotthárdi győztes csata után azonban I. Lipót a szövetségesek tudta nélkül békét kötött a törökkel és minden hódítást a szultán kezén hagyott.

A törökkel szembeni tehetetlenség miatt Wesselényi Ferenc nádor szervezkedni kezdett, majd halála után Zrínyi Péter és Nádasdy Ferenc országbíró állt a mozgalom élére. A hamarosan felgyöngyölített összeesküvés vezetőit lefejezték. A várkatonákat elbocsátották, helyükbe Habsburg zsoldosokat toboroztak. A legtöbben Erdélybe találtak menedéket és alkották a Thököly Imre által vezetett felkelés bázisát, és megkezdték hadműveleteiket a kelet-magyarországi Habsburg seregek ellen. 1683-ban Thököly katonai és politikai sikereit látva IV. Mohamed kinevezve Kara Musztafa nagyvezért és Bécsnek indította seregeit. Az ostrom két hónapig tartott, amit lengyel, bajor, szász és a magyar segédhadak törtek meg.

Bécs komoly ellentámadásra szánta el magát, megalakult a Szent Liga, a Habsburg Birodalom, Lengyelország és Velence törökellenes szövetsége. Később csatlakoztak hozzá az orosz, bajor, szász és brandenburgi választófejedelemség csapatai. 1686-ban Buda felszabadult, de háború még jó tíz évig eltartott.

Buda visszafoglalása után a nemesség katasztrofális tettel hálálta meg a győzelmet. 1687-ben az Országgyűlésen lemondott szabad királyválasztási jogáról és eltörölte az Aranybulla ellenállási záradékát, ami így hangzott: "azt is elrendeltük, hogy ha mi vagy az utódaink közül valaki valamely időben ezen rendelkezéseink ellen akarna cselekedni, ennek az oklevélnek erejénél fogva mind a püspököknek, mind a többi jobbágyoknak és országunk nemeseinek együttesen és külön-külön, a jelenben és a jövőben mindörökké szabaságunkban álljon, hogy hűtlenség minden vétke nélkül nekünk és a mi utódainknak ellenállhassanak és ellentmondhassanak."

A győztes zentai csata (1697) után 1699-ben békét kötöttek a haderők. A karlócai béke két részből állt. Az egyik fele a habsburg-török béke amelyet II. Musztafa és I. Lipót kötött 25 évre. Ennek értelmében a Temes-vidék kivételével az összes magyarországi terület és Horvátország Habsburg fennhatóság alá került. (A Temes-vidék végül az 1718-as pozsareváci békében került vissza. A békekötés másik részét az oroszok, lengyelek és a velenceiek írták alá a törökkel, melynek értelmében a törökök további területeket vesztettek.) Ez és a fennt elmondottak vezettek végül a Rákóczi-féle szabadságharchoz.

A török uralom, majd a függetlenségi harcok (Rákóczi szabadságharc), végül a nagy pestisjárvány (1709-13) után az ország lakossága a Mátyás korabeli 4 milliót alig érte el. És már akkor is több nemzetiségű volt az ország.

A török háborúk után az elnéptelenedett területek irányába nagy betelepedési hullám kezdődött. Mintegy 40 ezer szerb család, több százezer román valamint jelentős számú szlovák népesség költözött a Dunántúl északi részére, Pest, Békéscsaba, Szarvas és Nyíregyháza térségébe. De érkeztek ruszin betelepülők is, és egy belső migráció is zajlott, a nyugati és északi megyékből déli irányba az Alföldre.

III. Károly uralkodása idején, 1720 körül szervezett betelepítések kezdődtek amelyek még Mária Terézia uralkodásának idejében is zajlottak. Az udvar kizárólag németeket és lehetőleg katolikusokat telepített be.

A népesedés ütemére jellemző, hogy a XVIII. század végére a természetes szaporodást is beleértve a lakosság létszáma elérte a 9 milliót, és a magyar lakosság maradéka a legnagyobb kisebbség volt saját hazájában.

A történeti Magyarország területén bolgárok csoportosan vagy szórványosan többször is megtelepedtek, legnagyobb számban a 18. században, a Bánságban. 1740-ben a Maros folyó mentén 11 faluban telepedtek le, őket nevezik krassovánoknak. A bolgárok fő foglalkozása évszázadokon keresztül elsősorban a kertészet, a szőlőművelés volt.

Az oszmán-török háborúkban Észak-Magyarország irányába menekülő szerbek leszármazottai a rácok. Magyarországra a legnagyobb beköltözésük 1690-ben a szerb felkelés leverése után következett be. Elsősorban Baranyába, Szerémségbe, Bácskába, Bánságba, Szlavóniába kerültek szerbek. Kisebb csoportjaik Budapest környékén települtek le: Ráckeve, Vác, Szentendre, Pest.

Végül, bár feldolgozatlan, hogy a népesség etnikai összetételéhez hogy járult hozzá, a népesség létszámát tekintve mindenképpen erős módosító tényező a trianoni diktátum (1920. jún. 4.) mellett az 1861-1913 között végbement kivándorlás, amikor legálisan 1 349 000 ember hagyta el az országot, kikötői statisztikák szerint 1873-1913 között 1,8 - 2 millió. A kivándorlók 86 %-a az USA-ba ment. A kivándorlók fele földnélküli mezőgazdasági munkás volt, kisebb részük városi munkás. A dualizmus korában az Európából kivándoroltak 1/3-át magyarok tették ki. A két világháború között 254 000 ezren vándoroltak ki, elsősorban kereskedők, diplomások, középosztálybeliek. 1956 után körülbelül 200 000-en hagyták el az országot, 1963-1988 között évente mintegy 3000-6000 ember vándorolt ki, és a folyamat napjainkban is tart.

A Kárpát-medence első, név szerint is ismert lakói.

Időszámításunk előtt

Szkíták iráni eredetű nomád nép. Őshazájuk valahol a Pamír vidékén, a Pamír és az Altáj között, esetleg az Altáj vidékén lehetett. Ha nyelvüket nézzük, ami középiráni nyelvcsaládba tartozott (rokonságban a baktriaival, a kusánnal) akkor őshazájukat az iráni világ legkeletibb szélein kell keresni. Nyelvük lejegyzésére az óind bráhmi írást használták. I.e. VIII.-VII. században vándorultak Közép-Ázsiából a Fekete-tengeri vidékre. A törzsek elhelyezkedését Hérodotosz részletesen leírta saját úti élményei alapján.
Hérodotosz negyedik könyve
A szkítákról, Hérodotosz negyedik könyve
Hérodotosz: A görög-perzsa háború - Hérodotosz művének esetleges finnugor vonatkozásai
I.e. VII. században Perzsia és Anatólia ellen támadtak, említik őket az asszír évkönyvek is. Később a Perzsiát akkor uraló médek dél-oroszországi területekre szorították őket. I. Dareiosz korában i.e. 522-485 között már a Duna alsó folyásának északi területein és a Fekete-tenger nyugati vidékein találhatók. Szkíta jelleget mutató lelőhelyek i.e. VI. századtól ismertek a Kárpát-medencében, elsősorban annak keleti felén. Római forrásokban a Scythia Minor tartomány a Fekete-tenger vidéki nomád lakóterületekre vonatkozott. A legelterjedtebb általános nézet az, hogy a szkíták a hunok és magyarok ősei. A szkíta állatstílus fő motívumai a fekvő szarvas, a kaukázusi kecske, a hal. Kurgánjaik leletei mint ivókürtök, diadémok, tükrök, aranytárgyak urartu (örmény), asszír, görög hatásokat mutatnak. Fegyverzetük reflexíj és rövid kard (akinakész). Bár a Fekete-tenger vidéki letelepedő életformára utaló telepek már az i.e. V. századtól kimutathatóak, nagy kérdés valójában hová lettek a szkíták? Annyi bizonyos, hogy a szkíták egy csoportja a pártus korban Drangiana területére költözött, a mai Afganisztán és Irán határán, akkor Szisztán néven ismert.

A szkíták már régóta lakták a Kárpátokat, ezt I. Dareios hadjárataiból is tudjuk, aki mielőtt hozzálátott a görögök meghódításához több hadjáratot is vezetett a szkíták ellen, és meghódította Thrákia (a mai Bulgária és Törökország egy része) keleti részeit, majd egy görögök által készített hajóhídon i. e. 508-ban 80 000 ezer emberrel átkelt a Dunán, és a szkíták ellen indult. A szkíták nem akartak vele szembeszállni, elpusztították legelőiket, elhajtották állataikat, betemették a kutakat és visszavonultak az ország belsejébe. Ha rápillantunk a térképre, az ország belseje csak a Déli-, esetleg a Keleti- Kárpátok déli csücskét jelentheti, amin át Erdélybe juthattak (mint ahogy a hunok egyik ága is a Déli-Kárpátokon keresztül érkezett). "Dareios két hónapig száguldozott a pusztákon, az Istertől (Duna) a Tanaisig (Don), a Fekete-tenger nyugati partján. Behatolt a mai Oroszország szivébe, felperzselte a falvakat, elpusztított mindent, ami útjába akadt, aztán visszatért délre és alig volt egyéb vesztesége egynéhány betegnél. Majd visszatért délre, ugyanazon a hajóhídon átkelve, amit görögök építettek neki." (Marczali Henrik: Nagy Képes Világtörténet)

A szkíták DNS vizsgálatáról: Az Altájban, egy mongóliai kurgánban találtak egy körülbelül 2500 évesre becsült leletet. Egy 30-40 év között, szőke hajú férfi volt, akit mint szkíta harcost azonosítottak. A koponyájából vett mintát mtDNA elemzésnek vetették alá. Egy másik ásatási helyszínről, Kizilből, az Altaj Köztársaságból egy szkíta-szibériai férfi maradványaiból végeztek mtDNS elemzést, ami azt mutatta, hogy az N1a-t hordozta anyai vonalon.

A tanulmány megjegyzi, hogy a mtDNA N1a haplocsoport relative magas arányban fordul elő az Eurázsiai sztyeppék déli határán, Iránban 8,3 kisebb arányban az észak-kelet európai síkságok lakosságában, majd egész Ázsián keresztül Japánig és az Ausztrál bennszülöttek között "tetőzik" ez a haplocsoport. (A magyar X. századi temetők anyagában 4.4 %, a hartai temető anyagában 5,3 százalék. A mai népesség mtDNS anyagában ez a haplocsoport teljességgel hiányzik.) Ebből úgy gondolják, hogy a szkíták ősi populációja talán Európából ment keleti irányba, hogy végül Közép-Ázsia szomszédságában éljenek.

Mindkét férfi maradványa egy populációból eredt, karakteres mongol-európai keverék volt, ebben az értelemben Európa mint Nyugat Eurázsia értendő. A két személynél azt találták, hogy az egyik az F2a haplocsoport anyai vonalát, a másik a D haplocsoport anyai származását hordozta. Az F haplocsoport karakteresen szinte az egész Ázsiai populációban benne van, India, Indiától északra, keletre és délre szerte Ázsiában. (A magyarországi X. századi temetők anyagában és a hartai temető maradványaiban nem fordul elő ez a haplotípus.) A D haplocsoport Közép-Ázsiát kivéve egész Ázsiában és Amerikában elterjedt haplocsoport. (A hartai mtDNS anyagban (10.5 %).) Találtak egy másik elemezhető genetikai anyagot is, Beral ásatási helyszínén Kazahsztánban egy kurgánban. Ezek férfi és női koponya maradványok voltak egy páros temetkezésből, a vizsgálatok felfedték, hogy nem voltak közeli rokoni kapcsolatban, valószínűleg férj és feleség voltak. A férfiból származó mtDNS vizsgálat eredménye leginkább az európai populációhoz hasonlította. A nőből kinyert mtDNS vizsgálati eredmények felvetik egy nagyobb részben Ázsiai eredet valószínűségét. A tanulmányok eredményei összhangban voltak azzal a hipotézissel, hogy a szkíták és más populációk között erős keveredés történt. Nem meggyőzően felvetődött, hogy a nő egy X vagy D haplocsoportú mtDNS anyai ági haplocsoporttól származott. (X haplocsoport a X. századi adatbázisban előfordul (2,9 %))

Az Y-kromoszóma vizsgálatokat (férfiági leszármazás) egy a Krasznojarszk régióban (Oroszország) talált szkíta koponyán végezték, ebben többek között R1a1 haplotípust azonosítottak, valószínűleg világos szemű és világoshajú ember lehetett - ez különösen felveti az európai eredetet. További tesztelések feltárták, hogy a Xiongnu (Hun) szkíta-szibériai koponya a Sebystei ásatási helyszínről is R1a1 haplocsoportot tartalmazott.

A vizsgálatok végső konklúziója az volt, hogy a tesztelt koponyákhoz nincs tökéletesen illeszkedő minta az adatbázisokban. De közeli megfelelés van az Altájiakhoz, úgy gondolják, talán volt azok közül egy haplotípus adományozó, valamint szintén közeli megfelelés van a közép-anatóliaiakhoz és kelet-európaiakhoz, továbbá a lengyelekhez, németekhez, örményekhez, nepálokhoz, indiaiakhoz, ukránokhoz. Találtak a vizsgált anyagokban K5 haplotípust is (ma S haplotípus), melyről úgy gondolják szintén főleg a kelet-európaiak és dél-szibériaiak örökíthették át. (A magyar X. századi és a hartai temetői anyagban ez a haplotípus teljesen hiányzik.)
Úgy gondolják, hogy a két altáji koponya közül az egyik koponya az amerikai és ázsiai populációt egy vélt ősi paleolit (kőkorszak) kori ázsiai populációval kapcsolja össze, míg a másik egy kínai populációval kapcsolódik. Úgy tűnik, hogy az ókori Közép-Ázsiai népesség genetikai tanulmányai fontos elemeket hozhatnak az ázsiai emberi populáció mozgásainak megértésében.

Szkíta-szarmata kétélü, egyenes vaskard. Hossza 112 cm. szél. 3.8 m. Találták Aldobolyon (Háromszék m.) az Olt folyóban. A sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum tulajdona.
forrás: A magyar viseletek története, Nemes Mihály rajza

Szkíták ábrázolása egy Krími kurgánban lelt tárgyakról.
forrás: A magyar viseletek története, Nemes Mihály rajza

vissza

Kimmerek, kimmeriak (görög: kimerrioi) a népek táblájában (Gen. könyve) Gomer (Gómer) fiai (Herbert Haag - Bibliai lexikon; 1Móz 10,2) valószínűleg iráni vagy trák nyelvű ókori nép. Az Azovi-tengertől északra levő nagy európai pusztákon élő törzseket i.e. VIII. században a szkíták dél felé szorították. A kimmerek nagyobb része a Kaukázuson átkelve i.e. 714-ben megrohanta Urartu államot, majd az asszír II. Szargontól elszenvedett vereség után Kis-Ázsiába vonult (705). I.e. 696-695-ben Phrügiát, majd 652-ben Lüdiát is elfoglalták, sorozatos vereségek után i.e. VII. század második felének közepén a lüdiai Alüattész végleg szétverte seregüket. Valószínűleg a maradék lakosságot Kappadókiában telepítették le, de régészeti szempontból nem azonosíthatók egyértelműen. A Kaukázustól északra maradt nyugati águkat a szkíták a mai magyar Alföldre kényszerítették, ahol kb. i.e. 500-ig vannak róluk adatok. Hérodotosz szerint a kimmerek népe a szkíták betörése előtt a Tyras folyó (Dnyeszter) mentén élt.

Kelták, (keltoi görög), (gallok, galli latin). A Kárpát-medencében megtelepedett csoportjaik:
bójok,
galaták,
tauriszkuszok,
eraviszkuszok,
hercuniaták,
anatiusok.
A keleti kelták i. e. az 5. század végétől települtek a Kárpát-medence pannonok által lakott zónájába (kelte La Tene kultúra, pannon Hallstadt kultúra). Gyakorlatilag a harmadik olyan népcsoport a Kárpát-medencébe, melyikről névleg is tudomásunk van. Indoeurópai népcsoport. i.e. 1800 és i.e. 1200 között ősi szállásterületük az Alpok északi nyúlványaitól Dél-Németországig terjedt. i.e. 1200 - i.e. 750 között szállták meg a mai Spanyolország területét. A nyugati kelták az i.e. V. századtól az Atlanti óceán partjáig, északon a német és a lengyel Alföldig, Keleten a Kárpátok vonulatáig, Délen a Földközi-tenger partjáig települtek le. A kelták keleti ága hódító népként i.e. 400 második felében elérte a Fekete-tengert létrehozva a jellegzetes keleti kelta civilizációt. Harmadik águk a galaták Szeleukida ellenes szövetségesként hatoltak be Kisázsiába i.e. 278 / 277 és győztes közreműködésükért nyerték el a rómaiaktól Észak-Frígia, Nyugat-Kappadókia területét, ahol etnikai arányuknál jóval jelentősebb volt kulturális hatásuk. Falusias településeik a kora bizánci korig fennmaradtak. A kelták előszeretettel szállták meg a magaslatokat, a folyók által kettéosztott dombokat, ahol a folyóvölgyekben állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkoztak. A kora kelta időszak (i.e. 700) legjelentősebb lelőhelye az ausztriai Hallstattban feltárt temető. Anyaguk fejlett vasművességről, kiterjedt árucseréről tanúskodik. A főnököt négykerekű halotti kocsival temették el. A La Tene periódusban a jellegzetes magaslati erődített települések mellett megjelentek a megerősített városok, az oppidumok. i.e. 400-ban jelentek meg a Kárpát-medencében, elsőként a Kisalföldön. i.e. 300 körüli időből már Váci, Püspökhatvani sírok és leletek jelzik terjeszkedésüket. A Kisalföld illír és pannon őslakói sokáig ellenálltak a keltáknak. A térségben való teljes elterjedésük (Kárpát-medence) i.e. 279 után következhetett be. A görögöket sikertelenül meghódítani vágyó csapataik a Dráva-Száva közben telepedtek meg, majd később a Dunántúl déli része is fennhatóságuk alá került.
A tauriszkuszok a Dunántúl nyugati részét foglalták el, a bójok inkább a Dunántúl északi részén tűntek fel. Az Alföld megszállása a syginna-kelta nép békés keveredésével történt. I.e. II.-I. század fordulóján a kimber vándorlással (ez nem a Kárpát-medence területén történt) párhuzamosan újabb kelta csoportok érkeztek, a hercuniaták, anatiusok, és létrejött egy bój hatalmi központ Észak-Dunántúlon, Pozsony környékén.
A bójok I. e. 400-ban a mai Cseh medencében telepedett le, innen származik a térség Boiohaemium, Bohémia elnevezése. (A kelták i. e. 300 körül kelta királyságot alapítottak a mai Ausztria területén, a Dunától délre, a későbbi Noricum római provincia területén - a Bécstől nyugatra elterülő területek római neve.)
I.e. I. században a markomannok elől menekülve Pannoniába és Noricum területére vonultak, majd szétváltak. Egyik águk végül a Loire völgyében, másik águk a Duna-Mura közötti térségben (a mai Nyugat-Magyarország nyugati megyéinek területe és Észak-Szlovénia) élt, majd Pannonia elfoglalása után (i.e. 12-9) ez az ág romanizálódott.
Az eraviszkuszok: kelta törzs a Kárpát-medencében, elsősorban a Dunakanyar térségében és a Duna jobb partja mentén éltek körülbelül i.e. 200-tól. Törzsi vezetőik lakhelye az erődített hegyi telepek, az oppidumok (Bp, Gellérthegy) voltak, ezek olyan többnyire magaslaton emelt erődített települések, melyeket árok vagy sánc vett körül, jellegzetesen az i.e. II. századi kelta erődített települések. Fejlett kézművességük volt, római mintára pénzt is vertek. Megőrizték a közös földtulajdonlást, jellegzetes a törzsi arisztokrácia díszes kocsitemetkezése.

vissza

Pannonok: az illírekkel rokon (Illyricum = a mai Horvátország, Bosznia-Hercegovina területe, ami a mai Albániáig, Macedoniáig húzódott) a középdalmát-pannon nyelvcsoportba tartozó néptörzs. A Drávától a Moraváig, Dél-Dalmáciáig terjedő régióban éltek. Szállásterületük határa valószínűleg a Drávától északra is kiterjedt. az itt élők nyelve keltizálódott. Először Polübiosz említette őket i.e. II. század közepén. A pannonok a kelta uralom alól felszabadulva i.e. I. század első évtizedeiben váltak a Száva völgyének uraivá. De a bójok, dákok erősebbek voltak és végül csoportjuk felmorzsolódott. i.e. 35-ben meghódoltak a rómaiaknak. Tiberius hadjáratában vereséget szenvedtek el. Mikor a rómaiak megszervezték Pannonia provinciát a pannonokról nevezték el. I.sz. 6-9-ben a pannon-dalmata lázadás után betagolódtak Pannonia provinciába.

Illírek: az Adria keleti partvidékének középső részén élő balkáni törzs neve. I.e. IV. századtól számos rokon indoeurópai nyelvet beszélő törzs (bulinusok, nestaiusok, maniusok, autariatusok, atintanusok, dalmaták, pannonok stb.) közös neve. E törzsek lakóterületei keleten Koszovónál a trákokéval érintkezett. I.e. III. században saját államot hoztak létre. Az illír háborúk leverése után (i.e. 6-9) gyorsan romanizálódtak.

Szarmaták: iráni eredetű, a szkítákkal rokon nép. Herodotosz említi őket i.e. 5. században a Dontól keletre a közép-ázsiából kivándorolt szauromatákat. Kurgánok alá temetkeztek, a sírokban gyakran a nők mellé is fegyvert tettek. Törzsszövetségeseik: szirák, aorszok, roxolánok. Kétszáz év alatt átvették a szkíta területek feletti uralmat. A középszarmata korban i.e. 200 körül a Fekete tenger térségében feltűntek az alánok. A szarmaták egyik törzse beteledett a Duna-Tisza közé (jazigok), valamint az Észak-Bulgáriai római provinciába (Moesia), de jelentős településeik jöttek létre a Kárpátoktól keletre és az Al-Duna vidékén is. Jelenlétük több száz éven át folytonos a térségben. A szarmaták bekapcsolódtak a rómaiak és párthusok harcába a párthusok oldalán. Gyakran léptek szövetségre a germánokkal és támadták a Római Birodalom területét. Fegyverzetük: hosszú, kétélű kard, reflexíj, háromtollú nyílcsúcsok. Ugyanazok a fegyverek, amit a hunok használtak. Az avarok, magyarok reflexíja és a háromágú nyílhegyek egy csoportba tartozott ezekkel. A gótok Fekete-tengeri uralma idején a szarmata kultúra háttérbe szorult, de az önálló szarmata kultúra végét a hunok támadása jelentette. Csoportjaik az adott helyen tovább éltek és beolvadtak a később bevándorló népességbe. A szarmata hitvilágra a lóáldozat, a tűzkultusz, oltárok, füstölők utalnak. A jazigok elővédtörzsei 18-50-ben költöztek be a Kárpát-medencébe. Korai leleteik a nyakperecek, gyűrűs markolatú kardok, karneolgyöngyök a Közép-Tisza vidékén. Megjelenésüktől kezdve szövetségesi viszonyban voltak a kvádokkal és germánokkal, és ellenségei voltak a rómaiaknak. A szarmata-markomann háborúk után roxolánok érkeztek az Alföldre. A gótok támadásai miatt azonban K.u. 322-ben szövetségre léptek a rómaiakkal. Az alánok jelentek meg utolsó szarmata törzsként az Alföldön a vandálokkal együtt menekültek a hunok elől, akiknek egy része nyugatra költözött, az Ibériai félszigetre. Előtte még részt vettek a gepidákkal, szkírekkel, szvebekkel szövetségben a gótok elleni csatában.

vissza

Dákok: trák törzs, i. e. II. században a Bánát és a Szeret között számos törzsre tagolódva laza államközösségben vagy inkább állam-képződményben éltek. Kr. e. 80-60-ban Burebista király leigázta a környező kelta törzseket. Kelta hatásra megjelentek náluk a vaseszközök és a fazekaskorong. Burebista halála után ez a közösség felbomlott és 4-5 birodalomrészre bomlott. Kr. e. 16-11-ben Pannoniát pusztították. Vinicius legyőzte őket és 50 000 dákot Thrákiába telepítettek át. I. sz. 68-69-ben ismét Pannonia provinciára törtek. A dákok szövetségre léptek, és uralmukat egy római író szerint a Tiszától a Dnyeszterig kiterjesztették. A központi dák terület a Kudzsiri havasok nyugati oldala volt (Déli Kárpátok - a Szörényi és Szebeni havasok között). Kr. u. 89-ban békét kötöttek, Róma koronát adott Decebalnak, cserébe feladták a Bánátot és Olténiát. Később Traianus 106-ban legyőzte őket és létrehozta Dacia provinciát (106-271) között. Ekkor kezdődött a dákok számára a romanizálódás új korszaka, melyre később a dákó-román kontinuitás elmélete épült.

Markomannok: germán törzs. Kr. e. az I. században az Elba középső folyásától nyomultak keletre és elűzve a bójokat Pannonia szomszédai lettek. A mai Csehország területén erős törzsszövetséget hoztak létre. Háborúba keveredtek a rómaiakkal. A háború történetét Marcus Aurelius domborműve őrizte meg. A törzs pannoniai ága 433-ban a hunok uralma alá került. A VI. században Bajorországba települtek át. A markomann törzsekhez tartozóknak tekintik a vikingeket a későbbi svédeket (szvébek, kvádok), a későbbi dánokat, normannokat.

Kvádok (quadok) (svédek) / szvébek (Cézár szvébek néven említi őket először): nyugati germán nép. A római korban az Északnyugati Kárpátok nyugati részén, a Közép-Duna folyásának bal partján, a Dunántúl északi részén, és a későbbi Morvaország, mai Csehország keleti-déli részén éltek. Az I. században hatalmi központjuk a Vág-völgye és Nyitra vidéke volt. A markomannok közeli rokonai, a Majna középső folyásának vidékéről jöttek, időszámításunk kezdete körül. Szórványosan betelepültek Pannonia területére, a Bakony hegység és a Bécsi medence közé (Kisalföld), régészeti nyomaik is megtalálhatók az 5. századi Pannoniában, Egy részük a vandálokkal együtt nyugatra vonult (406).

vissza

Időszámítás után:

A Jazigok egy iráni eredetű szarmata népcsoport, kr. u. 18-50 között telepedtek meg a Duna-Tisza közén. 50-ben a kvádokkal szövetségben vereséget szenvedtek a rómaiaktól. A dákok ellen a rómaiakkal szövetkezve harcoltak. 166-180 a kvád, markomann, longobárd háborúk idején felújultak a harcok, Róma békekötésre kényszerült. A 2. századtól önállóan nem, csak a betelepülő roxolánokkal együtt, mint szarmaták szerepelnek. 283-ban újabb róma ellenes harcok kezdődtek, melynek hátterében a germánok szarmata ellenes támadásai álltak. A 4. század elején épült ki a szarmata településterület védelmében az Alföld északi és keleti peremén a Csörsz árok.

Magyarországi jazigok viselete és fegyverzete a Kr. u. II. század elejéről Traianus oszlopának szarmata harcosai után.
forrás: A magyar viseletek története, Nemes Mihály rajza

Roxolánok: szarmata törzs v. törzsszövetség, kr.e. I. században a Don és a Dnyeper között éltek, kr.u. I. században a Duna alsó folyásának északi területeire költöztek. Kr. u. 69-ben 9000 harcosuk betört Moesia-ba. (Moesia egy római provincia volt a mai Dobrudzsa, Észak-Bulgária és szerbia területén, a Száva, Drina és a Fekete-tenger között, a Duna alsó folyásának jobb partján. kr.u. 15-ben alapították.) A rómaiak Hadrianus ideje alatt adót fizettek a roxolánoknak. A 2. században nyugat felé vonultak az Isztrosz (a Duna görög neve) mentén. A roxolánokról az utolsó tudósítás Jordanestől van 550 körülről, e szerint az Olt folyótól keletre, valahol Erdélyben peremén éltek.

Jazig harcosok Traianus oszlopáról
forrás: A magyar viseletek története, Nemes Mihály rajza

vissza

Vandálok: germán törzs, a kutatások őshazájuknak a Baltikum délnyugati részét tartja. A III. században egyik nagyobb csoportjuk a Majna felső folyásvidékére vándorolt, másik részük a 200 években kezdtek terjeszkedni déli, délkeleti irányba, az Északnyugati és Északkeleti Kárpátokon keresztül a Felső-Tisza vidékéig és ott megtelepedtek. A hunok elől menekülve mindkét csoportjuk nyugatra vándorolt, végigrabolták Nyugat-Európát, majd Hispániát, végül a rómaiakkal szövetségre lépve Andalúziában telepedtek le. A vizigótok elől menekülve 2500 hajón átkeltek Afrikába és megalapították a Vandál királyságot. A gót Belizár megsemmisítő vereséget mért a királyságukra 534 körül.

Alánok: hazájuk eredetileg a Kaukázus északi része, a Krím félsziget, a Don torkolatvidéke. Az alán nyelv a közép-iráni nyelvek keleti csoportjába tartozik, a mai oszét nyelv őse. Az I. század körül ászi törzsekkel (észak-iráni népcsoportok) egyesültek. Az iráni népek északi ágához tartoznak, a szarmata törzsszövetség egyik törzse. Első írásos említésük i.e. II. századi kínai krónikákból ismert. A Kaukázus lábainál letelepedésük után állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkoztak, fejlett volt fém és edényművességük, Halottaikat gazdag mellékleletes katakombasírokba temették. I.e. az első századokban rendszeresen támadták a római és a méd településeket.
Az államalapítás előtt a III. század elejétől (a pártus birodalom bukásától) alánok éltek itt elsősorban a Berettyó és Szabolcs déli területén, a Felső-Tisza vidékén, a Szamos völgyben. Hozzájuk kapcsolható a hortobágyi jászalsószentgyörgyi halomsírok (kurgánok). Aetius a III. században az alánok és vandálok egy részét az Ibéria félszigetre telepítette. Ez azonban vagy nem volt teljes vagy nem az itt élő csoportokat érintette, mert később, a hun hadakkal alánok is harcoltak, mások szerint a hunok elől menekültek. Eredetmondánkban Dul / Dula nemzetségük szerepel megszemélyesítésként mint Dul / Dula király lányai, akiket Hunor és Magor feleségül vettek. A magyarok bejövetelekor a Keleti-Kárpátokban éltek alánok. A hunok elől menekülve újabb csoportjaikat a XIII. században a Tiszántúlon, Jász-Nagykun-Szolnok megyében telepítették le. A Krím félsziget egy része a középkorban az Alania nevet viselte, ezen a vidéken az alánok megjelenésétől kimutatható a Dula nemzetségük.

vissza

Gepidák: keleti germán nép. Őshazájuk a Visztula deltájának (Balti-tenger) környékén volt, melyet a vandálokkal együtt hagytak el. A III. század végén beköltöztek a Felső-Tisza, Szamos, Keleti-Kárpátok határolta térségbe. 376-576-ig fennállt a Gepida királyság, legnagyobb kiterjedése idején a Kárpátok karéja és a Duna között. 400-tól hun uralom alatt éltek, de településterületüket fokozatosan a Kőrösökig terjesztették ki. 454-ben Ardarik királyuk vezette a Nedao folyó menti ütközetet Attila fiai ellen, ahol is győztek, ezután a hunok alföldi szállásterülete és Dacia provincia is uralmuk alá került. 469-ben a szkír-szvéb-gepida sereg alul maradt a gótokkal szemben, majd a gótok elvonulása után megszállták a Szerémség keleti felét és uralmukat a Bácskára is kiterjesztették. De később, mikor a gótok letelepedtek a Száva és a Dráva között, Sirmium (egy város volt a Száva mentén, közel ahhoz a helyhez, ahol a Száva a Dunába folyik) városát, Moesiát, és Dacia egy részét át kellett engedniük a gótoknak. Később a frankokkal szövetségre lépve sokat harcoltak Bizánccal és a longobárdokkal a Kárpát-medence területeiért, de végül a longobárd Alboin szövetkezett az avarokkal és megsemmisítő támadást mértek Kunimund gepida királyra és seregére. Nem sokkal később a gepidák egy része Bizánc szolgálatába állt, mások a longobárdokhoz csatlakozva 568-ban Itáliába vonultak. A maradék gepidák avar uralom alá kerültek és részt vettek hadjárataikban. Szerémségi (a Duna-Száva közötti tájegység - a mai Szerbiában és Horvátországban) maradékaikról még egy 9. századi forrás is megemlékezik. A gepida nők jellegzetes viselete volt az ékkőberakásos sasos csatok.

vissza

Hunok: talán belső-ázsiai népcsoport. (Az újabban elvégzett DNS vizsgálatokra alapozva ez megkérdőjeleződött.) A kínai források Hiung-nu, xiongnu, hsziung-nu néven emlegették őket. i.e. 300-200 között hatalmas birodalmat hoztak létre, többször megtámadták Kínát, ellenük kezdték építeni a kínai nagyfalat. Birodalmuk a Bajkál-tóig terjedt. Első említésük i.e. 318-ban történik, akkoriban Kína északi határai mentén éltek. I.e. 160 körül erős törzsszövetséget hoztak létre Mao Dun vezetésével. I.sz. 48-ban északi és déli törzsekre szakadtak. A déli törzsek a Han Birodalom határán telepedtek le. Az északi törzsek, miután a Han Birodalom legyőzte őket i.sz. 100 körül kettészakadtak. Egy részük a Kazah-sztyeppék déli részén telepedett le, de később, 350 körül a varhunok (avarok) nyomására még nyugatabbra vándorolt. E csoporttal szokták azonosítani a Kárpát-medencében megjelent hunokat. 370-ben legyőzték az alánokat, a Keleti Gót Birodalmat, majd a Nyugati Gótok Birodalmát a Dnyeszternél. Királyuk ekkor Balambér volt, a hatalom a nemzetségfők és törzsfők kezében összpontosult.

378-ban szövetségre lépett az alánokkal, a gótokkal és Hadrianopolis (Trákiában, mai Nyugat-Törökország - Edina) közelében lezajlott csatában megverték a Keletrómai Birodalmat. Ekkortól alánok, gótok és hunok tömegesen települtek be Pannóniába.
A hunok nyugati ága 395-ben Uldin (Uldis) vezetésével az Al-Dunánál telepedett le, és 406-ban szövetséget kötött a Nyugatrómai Birodalommal. A Kárpát-medencéből menekülő romanizálódott lakosság elözönlötte a Nyugatrómai Birodalmat. A 410-es években a hun főerők a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között éltek. A perzsák ellen (Szaszanida Bir.) viseltek hadjáratot 415 - 421 között. A szvébeket, majd a Kárpát-medencei gepidákat a velük szövetséges gót királlyal hódoltatták meg.

422-ben a hun csapatok ismét az Al-Dunánál vannak, és betörtek Thrákiába. Ekkor 427-ben a Keletrómai Birodalom megszállta Pannonia Secundát és Sirmiumot, erre Buda (Ruga) csapatai felvonultak a Duna-Tisza mentén. A rómaiak a békét aranyadóval tudták megváltani. Buda nagyfejedelem idején fő szállásterületük a Kárpát-medence déli, majd középső felébe helyeződött át. A Nyugatrómai vezetés 434-ben átadta nekik Pannonia Primát és Valéria provinciákat.

451-ben (catalaunumi csata) megverték Gallia csapatait, melyben burgundok, frankok, rómaiak, a nyugati gót király, és alánok voltak majd Róma ellen indultak. Attila fogadta a római békeküldöttséget, és fegyverszünetet kötött.

Nem sokkal ezután 453-ban Attila meghalt. A tudósok véleménye szerint Attila temetésének legendája (hármas koporsó, eltérített folyómeder), Alarik gót király temetési leírásának eltorzított változata. (megj.: Nem tudom a szócikk írói mért nem vettek tudomást Gilgames temetését leíró ékírásos táblákról.) Vazallus királyaik ellenük fordultak, és a máig nem azonosított Nedao pannoniai folyó mellett Ardanik gepida király vezette "gepida liga" győzelmet aratott a hunok felett (454).

Történettudósok szerint Attilának három fia volt, Ellák, Ernak és Dengitzik. Ellák meghalt a csatában, Ernak keletre menekült, Dengitzik 469-ig, haláláig küzdött a rómaiak és a gótok ellen. A hunok maradéka félmillióra becsülhető, tudósok véleménye szerint az Al-Duna és a Pontus (Fekete tenger) nyugati vidékére húzódott vissza és beolvadtak az ott élő lakosságba.

Nem ismertek telepeik, köznépi temetőik, kevés a hunoknak tulajdonított leletanyag. A férfiak fegyverzete reflexíj, kétélű néha egyélű egyenes kard, kőberakással díszített markolatgombbal, háromélű nyílhegyek, vaslándzsa, vaskés. Az alul látható rajzon az első hun harcos kezébe egy pártus érméről egy ostort is rajzolt a művész.

Hun - avar - hun - hun fejedelem - turáni harcos rekonstruált viselete leírások, érmék, sziklaképek után
forrás: A magyar viseletek története, Nemes Mihály rajza

Szkírek: keleti germán törzs. Első említésükkor a Fekete-tenger vidékén éltek. i.e. III-II. században, majd hun fennhatóság alá kerülve velük együtt költöztek a Kárpát-medencébe. A szkírek voltak a hunok leghűségesebb szövetségesei, királyuk Edika Attila bizalmasa és tanácsadója volt, részt vettek a catalaunumi csatában, Attila halála után a Duna-Tisza közének déli részén éltek. 469-ben a szkír, szvéb, gepida, szarmata szövetség a Bolia (Ipoly?) folyó menti csatában vereséget szenvedett a keleti gótoktól. Edika egyik fia Hunvulf keletrómai szolgálatba állt, Odoaker Itáliába ment és katonai szolgálatba állt. 476-ban a fellázadt hadsereg élén megfosztotta uralmától az utolsó római császárt Romulus Augustulust, Odoakert pedig Itália és a népek királyává kiáltották ki. A szkírek anyagi kultúrája nem különül el a hunokétól, illetve a keleti germán népekétől.

vissza

Gótok: keleti germán népcsoport. Őshazájuk a mai svédország déli részén volt, innen a Visztula torkolatvidékére települtek. A 2. században délre vándoroltak és két fő ágra a nyugati- és keleti gótokra szakadtak. A nyugati v. vízi gótok Dáciában, a keleti vagy osztro gótok, a Fekete-tenger északi területein telepedtek le. A nyugati hunok elől menekülve 364-381 között Athanarik vezetésével átkeltek a Dunán, felvették a kereszténységet. A hadrianopolisi csatában legyőzték Valens császárt és végigdúlták a Balkánt. Theodosziosz császár Illyricumba telepítette le őket. Innen vonultak Athaulf vezetésével nyugatra, ahol Toulouse (Franciaország) központtal királyságot hoztak létre. Később a frank terjeszkedés hatására a gótok uralma egyre inkább Hispániába helyeződött át, központjukká Toledo vált. Fénykora 567-586 között volt, ekkor bekebelezték a szvébek országát a Pireneusi-félsziget északnyugati részén. A nyugati gótok királyságának az Afrika felől terjeszkedő arabok vetettek véget (711).
A keleti gótok a Fekete-tengertől északra éltek, a IV. században kiterjedt államot hoztak létre, de hamarosan áldozatul esett a hun hódításoknak 375-ben. Attila halála után Markianosz bizánci császár Pannoniába telepítette őket (456). Innen kiindulva leigázták a szvébeket, és gepidákat, majd új királyságot hoztak létre Itáliában Ravenna székhellyel.

Longobárdok, lombárdok: a nordikus rasszba tartozó germán törzs. Itáliában királyságot alapítottak. Időszámításunk kezdetétől az Elbától keletre elterülő síkságon éltek. A III.-IV. században az Elba középső folyása mentén a Cseh-medencébe, Morvamező térségében telepedtek le. Uralmuk alá hajtották a szvébeket, majd a türingekkel szövetkezve megszállták É-Pannoniát (Bezenye, Szentendre, Hegykő, Fertőszentmiklós) 510 után. Egy időben a gepidákkal szövetkezve egészen a Dráváig terjesztették ki uralmukat. Több háborút is vívtak elsősorban a gepidákkal. A harcokban Bizáncot támogatták. Végül 568-ban megrettenve Baján kagán avarjaitól az Alpokon átkelve É-Itáliába települtek.

Türingek: (thüringek) germán törzsszövetsége és nép, az V. század elején hun uralom alatt éltek, a hun seregben vettek részt a catalaunumi csatában. 455-ben létrehozták az egykori Római Birodalom területén kívüli legerősebb germán királyságot. Hatalmuk a Felső-Majnától a Duna vidékéig terjedt. Kezdetben a keleti gót szövetség tagjai voltak, jó kapcsolatban a longobárdokkal. A türingeket 531-ben igázták le a frankok.

vissza

Avarok: Eredetük vitás. Kettősség jellemezte őket, mind nevükben, mind kultúrájukban. VI. századi bizánci források uar és hunni néven említik őket először, később mint uark, uarkhoniták, avaroi (máskor, máshol khuni vagy hiungnu (hun) néven idézik). Egyes vélemények szerint ez két törzsük neve volt. Az uar név például a "Várkony" helységnévben máig megőrződött. Iráni, közép-ázsiai eredetű díszes övviseletük, az arany és ezüstlemezes hosszú kardok, a nemesfém serlegek, kancsók, gömbcsüngős fülbevalók a korongolt szürke kerámiakancsók, kulacsok, fazekak, korsók. Míg a kengyel - amit Europában az avarok honosítottak meg - , zabla, csücskös peremű fazekak, a sámánhitben megjelenő kilencágú életfa belső-ázsiai eredetűek. Ugyanakkor az avar sírokban oly gyakori orsógombok az egykorú Kelet-Európában és Ázsiában hiányoznak.
A kilencágú életfa nem csak a sámánhithez kapcsolható, feltűnik az Uri "kos a bokorban" kompozícióban, a babiloni "megkísértés-henger" pecséthengeren, és szaszanida szimbólumként egyaránt.

Az avarokat keleti népként a Kína mellett birodalmat létrehozó hiungnukkal (a.m. hunok), a heftalitákkal (fehér hunok) és a zsuanzsuanokkal egyaránt kapcsolatba hozzák. (A zsuanzsuanok Kínától Közép-Ázsiáig uralkodó belső ázsiai törzsek voltak.) Mindenesetre az avarok a észak-indiai és észak-afganisztáni Heftalita Birodalom (fehér hunok) felbomlása után (kb. 557) néhány évvel jelentek meg a Kárpát-medence és a Bizánci Birodalom terültein.
Marczali Henrik Képes Világtörténelmében még ezt olvashatjuk: "A görög írók arról tudósítanak, hogy eleinte a vár és hunn (Var et Chunni) nevet viselték s a hunok keleti ágából származtak, mely az V. és VI. században a Kaspi-tengertől északra s a Volgától keletre eső roppant térségeken ugor vagy uigur név alatt tanyázott."
(Az ugorok (vogul, osztyák) kihaltak. Az ugorok legközelebbi rokonaik az obi-ugorok: a manysik (8500) és hantik (22500). Az ujgurok török népek.)

Első hullámuk Toharisztán területére vonult 370 körül. Toharisztán (-Tukharisztan, Tokharisztan és Tocharisztan, Turán, bővebben lásd a lap alján: tokhárok, kusánok-) Közép-Ázsiában a Hindukus hegyvonulat és az Amu-Darja között helyezkedett el, gyakorlatilag az ókori Baktria területének névvariációja, a mai Afganisztán, Pakisztán, India északi része, Tadzsikisztán és Türkmenisztán része. Az iráni világ északkeleti széle.

Az avarok második hulláma nyugatra indult, és a szabir-ogur népmozgás elindítója volt. Miután az avarok legyőzték az ogur eredetű népeket, szaragurok, utirgurok, kutrigurok és nagyobb számban szabirok is csatlakoztak hozzájuk.

Az avaroknak 562 körül Pannonia Secundát (-a Dráva és a Száva közötti területet hívták így, egy része a Szerémség tájegység-) a bizánci császár kínálta fel de a gepidáktól nem tudták elvenni.

567-ben az Alföldre vonultak, majd a longobárdok átvonulása után 568-ban elfoglalták az egész Kárpát-medencét és Baján kagán vezetésével létrehozták az Avar Birodalmat. Az avarok lélekszáma a temetők száma és azok leletei alapján igen tekintélyes lehetett. Szó sincs arról, hogy egy maroknyi vagy néhány százezres lélekszámú csoport lett volna. Az avar népsűrűség a Dunántúlon jóval nagyobb volt mint a Duna-Tisza közén.

Többször indultak bizánci területek ellen, úgy hogy II. Jusztinosz éves adót is fizetett nekik. Bolgár területeket is uralmuk alá hajtottak, végül 640-re ezeket a déli területeket fel kellett adniuk. Nyugati határukat az Ennsig tolták ki.

670 körül nagyobb betelepedési hullám zajlott az Avar birodalomba. Beköltözött Kuvrat bolgár kán negyedik fia, Kuber és népe, valamint talán a kazárok elől menekülő új népcsoportok értekeztek kelet felől. A kettős honfoglalás elmélete szerint, bár nevüket sem ismerjük, úgy vélik, az újonnan betelepültek között egy külön nemzetségbe tartoztak az ún. griffes és az indás övveretűek, akiknek őshazája a Káma vidékére tehető!, ahol a magyarok őshazáját is keresik. Tehát, aki a kettős honfoglalásban hisz, el kell hinnie hogy a Káma folyó vidékén volt a magyar őshaza, és csakis onnan jöhetett az első csoport, továbbá nem az avar-magyar folytonosságra épül az elmélet, hanem az avar népességbe beilleszkedett indás csoportra. Középút nincs!

Megjegyezném, hogy a VII. században teljesen elterjedt és kedvelt díszítési forma volt az áttört díszítés, az indaszerűen kanyargó, csavarodó vonalak, a griff madár; Kelettől kezdve, Bizáncon, Görögországon át Burgundiáig, a Merovingokig.

Az avarok a sok új betelepülő népcsoport ellenére a 700-as évek végéig nyugalomban éltek a Kárpát-medencében. 782-ben kazár minta szerint kettős fejedelemséget hoztak létre. A kagán (nagyfejedelem) mellett az államügyek intézője a jugurrus volt, a nyugati végek ura pedig a tudun tisztséget viselte. A közigazgatási feladatokat tarkánok látták el.

A frank hódítások következményeként az Avar Birodalom nyugati szomszédja a Frank Birodalom lett. Először 791-ben támadtak a frankok az avarokra, de meghátrálásra kényszerültek. 796-ban belháború tört ki, a kagán és a jugurrus elesett, a tudun nyugatra menekült és felvette a keresztséget. A frank-longobárd seregek végigdúltak az országon és erőszakos térítésbe kezdtek. Krum bolgár kán 803-804-ben betört a déli területekre és kifosztotta.

Egyes feltételezések szerint akkor ásták el a nagyszentmiklósi aranykincset, a késő avarkori kultúra, művészet és írás páratlan emlékét. A nagyszentmiklósi aranykincs feliratai azonos ábécével íródtak, mint a Szarvason előkerült rovásírásos csont tűtartó.

Bár az utolsó avar kagán nyugatra menekült, az avarok 811-ben és 814-ben szövetségesként harcoltak Bizánc ellen Krum bolgár kán seregében. 822-ben az avarok küldöttsége részt vett a frankfurti birodalmi gyűlésen.

Az avarok megmaradtak lakóterületükön, de függetlenségüket elvesztették, az Avar Birodalom nyugati része a Frank Birodalomtól függő terület lett két kisebb délszláv hercegséggel, az Alföld déli része a Bolgár kaganátus fennhatósága alá tartozott. A fennhatóság nélküli terület az Alföld középső részétől a Tisza felső folyásáig terjedt, északon az Északi-Középhegység egy részéig tartott. Ezt az állapotot találták itt a magyar törzsek.

A Küküllő térségében Korond közelében is találtak avar központra utaló régészeti maradványokat. Vannak olyan feltételezések, hogy a székelyek és avarok, illetve varhunok egy nép lehetett.

Életfa ábrázolások:

VIII. századi bronz nagyszíjvég (Csongrád Mámai dűlő) életfa-ábrázolás a nagyszentmiklósi 2. sz. korsón életfa-ábrázolás egy szaszanida korsón (Pavlovka, Oroszország)

(A képek forrása: Bálint Csanád: A Nagyszentmiklósi kincs, Balassi Kiadó, 2004)

A nagyszentmiklósi kincs 2. korsójáról a "Győztes Fejedelem" ábrázolás
forrás: Bálint Csanád: A Nagyszentmiklósi kincs, Balassi Kiadó, 2004

vissza

Karantánok: a Keleti Alpok déli területeire betelepült szlávok, részben a mai szlovének elődeinek neve a VII.-XI. században. Karantánia területén (A Dráva és Száva folyók mentén, a mai Karintia, Krajna és Stájerország) éltek. A VII. század elejétől költöztek az avar fennhatóságú területekre. A Dráva és Száva folyók nyugati folyása mentén és Pannonia délkeleti részén éltek. A 8. századtól kezdődő bajor betelepedéssel elkezdődött a szlávok megtérítése és asszimilálása. Területüket először Bajorország csatolták, majd a frank király hercegséggé alakította, végül Ausztriához került.

Szlovénok: Elsősorban Szlovéniában, de Magyarországon, Horvátországban, Ausztriában és Olaszországban is élő szlovén nyelven beszélő szláv nép. A VII. század elejétől költöztek az avar fennhatóságú területekre. A szlovénokat a régebbi magyar nyelvben vendeknek nevezték.

vissza

Szlávok: Őshazájuk a Lengyel-alföld és a nagy kelet-európai síkság vidékei. Egy nagyobb egységen belül az indo-európai népcsoporthoz sorolhatók. Az északi és keleti szláv törzsek első nagyobb csoportjai, a keleti szlávok kb. a VI. században vonultak le a Keletrómai Birodalom területeire a gepidák által lakott területeken keresztül. Nevük bizánci forrásokban először a VI. században jelent meg, szlavenoi, szklavoi formában. Nevük vélhetően önelnevezés. Középkori elnevezésük vendek venédek, az antik forrásokból a Visztula mentén korábban élt nép nevének átvitele a később oda betelepült szlávokra. A szlávság kialakulása sokat vitatott történelmi és régészeti kérdés. Az azonosítási kísérletek korábbi kelet-európai, Kárpát-medencei kultúrákkal téves, mint a szlávok pannoniai eredeztetése is. Mára teljességgel bebizonyosodott, hogy a Kárpát-medence ősi, földrajzi elnevezéseihez a szlávoknak semmi közük. Kiáramlásuk az őshazából viszonylag lassú volt. Délen az Al-Dunáig, majd a görög szigetekig jutottak, nyugaton a Keleti-Alpokig, északon az Elba vidékéig. Segédcsapataikkal részt vettek az avarok hadi vállakozásaiban, Konstantinápoly ostromában (626). A Kárpát medencében szlávok elsősorban az avarok által lakott területek szélein telepedtek le, délnyugat Dunántúlon, az Északnyugati-, Északkeleti- Kárpátokba. Az első szláv állami jelleget mutató szövetség frank támogatással 623-658 között Karinthiában (Szamo-féle államalakulat) jött létre. A frank és a bolgár támadások nyomán a IX. században újabb szláv csoportok (abodritok) érkeztek a Kárpát-medencébe - mások kétségbe vonják, hogy abodritok települtek volna be. A IX.-X. században a szláv területeken északon kisebb hercegségek alakultak mint a kijevi, rusz, horvát, morva, lengyel, cseh.

vissza

Horvátok: a déli szlávok nyugati ágához tartozó népesség, etnikai törzsterülete Horvátország, Szlavónia, Dalmácia, részben Bosznia-Hercegovina. A mai horvátok ősei a VII. században telepedtek le Közép- és Délkelet-Európa találkozásánál, az egykori római Dalmatia és Pannonia provinciák területén, etnogenezisük során számos más népelemet, úgy mint avart, szlávokat, romanizált illíreket, korábban letelepedett szlávokat, majd az újkorból németeket, olaszokat olvasztottak magukba. VII. (Bíborbanszületett) Konsztantinosz császár szerint horvátok őshazája az un. Fehér Horvátország a Kárpátok mögött, a mai Lengyelország területén volt. Ezt a horvát népnév előfordulása Dél-Lengyelországban, illetve Csehországban igazolják. A horvátság eredetét, kérdéseit a tudomány még nem tisztázta kielégítő módon. Csakúgy mint a fehér és fekete hunok, léteztek fehér és fekete horvátok is. Genetikai térképük kaotikus és azt mutatja, hogy Európa első lakói között voltak. Magyarországon a XV. századtól jelentős horvát diaszpóra alakult ki, elsősorban a déli határvidékén.

vissza

Frankok: germán eredetű nép. Megjelenésükkor a Rajna keleti parvidékén éltek a III. század folyamán, két nagyobb ágra, a száli és ripuári ágra váltak szét, a szálik nyugat felé, Gallia északi részén, a ripuáriak délre, Metz irányába terjeszkedtek. Jelentős területeket szereztek a Loire vidékén. Klodvig (Chlodvig), a Meroving-dinasztia megalapítója 481-től egyesítette a szétszórtan élő frank törzseket, és újabb hódításokba kezdve megalapozta a Frank Birodalmat, ami Gallia római provincia északi részén jött létre. Később a frankok a franciák egyik népalkotó eleme lett a vizigótok, és a burgund germán elemekkel együtt, valamint a gall (kelta) és római népcsoportokkal.

I Nagy Károly tovább terjeszkedve kelet felé, legyőzve a szászokat, longobárdokat avarokat, horvátokat 800-ban bevonult Rómába, ahol a pápa a római császárok jogutódjaként megkoronázta. Utódai között a birodalom feldarabolódott, számos államra oszlott: Burgundia, Német-római Birodalom, Lotharingia.

vissza

Abodritok, (obodritok) egy nyugati szláv törzs, az Odera és az Elba partján éltek. Egyes elgondolások szerint egy részük Magyarország területére húzódva a bolgároknak később a frankoknak hódolt, mások vitatják ezt. Részt vettek a frankok oldalán a normannok elleni háborúban. Később az Odera és az Elba folyók közötti területeken makacs ellenállást folytattak a német királyok ellen, 1170-ben legyőzték őket és beolvadtak a németségbe.

vissza

Ózok, kotinok a kvádokkal együtt éltek az Északnyugati Kárpátok, a mai Szlovákia területén. Őket űzte ki aztán a Morva fejedelemség 869-ben. A 700-as évek második felében indult meg északnyugat irányából a nyugati szláv törzsek (csehek, fekete horvátok, morvák) benyomulása a mai Csehország területére később az Északnyugati Kárpátokba és 869-ben megalapították a Morva Fejedelemséget ezeken a területeken. A déli szláv törzsek laza hercegségeket hoztak létre a volt Pannoniában - Pribina és Kocel Hercegség, a Dráva és a Száva között Braszláv hercegség -, melyek egyik része a frank birodalomtól, másik része a Bolgár Birodalomtól függő területek voltak. A népesség nagy része viszont avar volt ezeken a területeken. (847-876 között)

Morvák: nyugati szláv népcsoport, a cseh nyelv egyik dialektusát beszélik. Első hullámuk északról telepedett be a Cseh-medence és az Északnyugati-Kárpátok közé 530 körül, a második hullámuk 600 körül. A VII. század tájékán valószínűleg a Szamo frank kereskedő által szervezett államalakulathoz (?) tartozott.
A források a IX. századig csupán az avarokkal és frankokkal összefüggésben említik őket. A VIII. században a frankok oldalán az avarok ellen mentek. 822-ben részt vettek a frankfurti birodalmi gyűlésen, a IX. században fokozatosan a térség jelentős hatalmi tényezőivé váltak, fejedelmeik 833 óta ismertek (Morva fejedelemség). Birodalmuk legnagyobb kiterjedése idején a Cseh-medencétől a Duna középső folyásának északi területein keresztül az Északkeleti-Kárpátokig tartott.

vissza

Magyarok: Az utóbbi időben sorra látnak napvilágot szerencsésebb nemzetek genetikai vizsgálatának eredményei és sokszor segít is tisztázni hovatartozásukat, rokonságaikat, igaz gyakran jóval egyértelműbb esetek mint a magyarok hovatartozásának kérdése. (Talán az egyik legmeglepőbb felfedezés volt a baskírok és a baszkok nem is távoli rokonsága.) A genetikai vizsgálatban az mtDNS (mitokondriális dns) (angol mtDNA) vonal az anyai vérvonal feltérképezésére szolgál, míg az Y-kromoszómális markerekkel vizsgálják az apai vérvonalat.

A mitokondriális DNS-ről és az Y-kromoszómáról: "Mai ismereteink szerint a mitokondriális DNS 37 gént hordoz, míg a sejtmagi, kromoszómákba tömörült ún. nukleáris géneknek a száma kb. 25-30 ezer. A sejtmagi géneket mindkét szülő egyenlő mértékben hagyományozza ránk, ráadásul az egyedfejlődés egy bizonyos stádiumában ezek keverednek, rekombinálódnak is egymással. A legutolsó nemzedékben két nukleáris felmenőnk van, egy generációval "feljebb" már négy nukleáris elődöt találunk. Húsz emberöltőre visszamenően, átlagosan huszonöt éves generációs idővel számolva, több mint egymillió azon elődök száma, akik hozzájárultak sejtmagbéli génjeinkhez.
Populációk rokonsági viszonyainak tanulmányozásához ezért célszerű olyan bélyegeket vizsgálni, amelyekben nem keveredik az anyai és az apai információ az egymást követő nemzedékekben. Ellentétben a nukleáris DNS döntő hányadával, a mitokondriális DNS öröklődése lineáris, vagyis a genetikai információ forrása nemzedékenként csak az anya, illetve az anyai ági öröklési vonal. Az Y-kromoszóma egy bizonyos szakasza pedig változatlanul öröklődik apáról fiúra." - Archeogenetikai vizsgálatok a Kárpát-medence 10. századi népességén Magyar Tudomány, 2008/10.

Magyarországon a nyelv biztosítja az önazonosság tudatát, ennek jegyében a tanulmány írói a következő terminológiát használják "magyarul beszélő populáció", "magyar nyelvű populáció", "magyarul beszélő népcsoportok", "magyar nyelvű haplocsoport", "modern magyar populáció".
Archeogenetikai vizsgálatok a Kárpát-medence 10. századi népességén
Link 2

2008-ban közzétették a X. századi temetőkből származó minták mtDNS vizsgálatának adatbázisát. Elméletileg honfoglaláskori, gyakorlatilag a Kárpát-medence népességének DNS vizsgálata és feltehetően ezért került bele a hartai temető anyaga is. Viszont a kiértékelésekben honfoglaláskori populációról beszél a tanulmány, ezek a cseppet sem egyértelmű terminusok nagyon zavaróak és megtévesztőek. A legnagyobb probléma az, hogy a vizsgálatok úgy interpretálódtak a világ és a magyarok felé, hogy egy újabb hamis képet ültettek el a magyarok eredetét illetően, beleértve a Semino féle tanulmányt is. Például a tanulmány leírja, hogy a IX-X. századból származó mindössze 7! sikeresen tipizált csontmintából az Y-kromoszomális vizsgálatokban mindenféle úton-módon 2 esetben igazolták a mutáns C allélt és 5 esetben a vad típusú T allél előfordulását. Ezt részletesen leírják több munkában is. Ez a Tat C allél jelentős mértékben fordul elő a legtöbb uráli nyelvet beszélő populációban. De nem csak ott fordul elő, mert alacsonyabb arányban megtalálható a törökökben, oroszokban, svédekben, németekben, ukránokban, szerbekben, baskírokban, sőt Izlandon is. A legfeltűnőbb az, ami hiányzik, nevezetesen a tanulmány nem közli ennek a 7 sikeresen tipizált csontmintának a teljes Y kromoszómális haplocsoportok előfordulási gyakoriságának összegzését, részletes ismertetését.

A recens magyar minták az Alföld etnikai összetételének térképe. Mivel az Alföldre többször is nagyobb számban települtek be nem magyar etnikai csoportok, semmiképpen sem meglepő, hogyan kerültek a magyarok legközelebbi rokonai közé a környező népek.Az lenne a meglepő, ha nem így lenne. A recens magyar mintákból semmilyen következtetést nem vonhatunk le a magyarok eredetére nézve. A magyarok nem ettől Európaiak, hanem attól hogy hordozzák a legősibb európai géneket (u5 és preV), és az egyik legszélesebben elterjedt U4 és H haplocsoportot de ami még fontosabb, hordozták a Kárpát-medencébe megérkező honfoglaló csoportok is!

A X. századi temetők anyagából létrehozott adatbázis kiértékelésében tehát figyelembe kell venni, hogy az adatbázisba beletették a hartai temető kivételnek számító anyagát, amely a vizsgálati eredmények alapján alapvetően eltért a többi temető vizsgálati anyagától, mtDNS mintázatát és a temető összetételét tekintve egyaránt. A két minta vajmi kevés hasonlóságot mutat egymással, és semmiképpen nem mutatnak közeli rokonságot. Ha elvesszük az adatbázis anyagából azokat a hartai temetőből származó haplocsoportokat, melyeket a többi minta nem hordozott: D, C, V, U8 és figyelembe vesszük, hogy a megmaradó haplotípusoknak a százalékos arányát módosította az annak összképéhez nem illő idegen minta, egy korrektebb, sokkal világosabb képet kapunk a honfoglalók mitokondriális DNS anyagáról.

Ami feltűnő az így kapott mtDNS összképben, hogy bár a H haplocsoport közelebb van a közép-ázsiai arányhoz, mint az európaihoz, hiányzik belőle több olyan haplocsoport szignifikáns jelenléte, ami sokkal magasabb arányban található meg mind a mai közép-ázsiaiak, mind a manysik között; konkrétan a J haplocsoport, valamint a G haplocsoport ami pedig teljesen hiányzik a X. századi mintákból. Alacsony a HV haplotípus aránya, ami a mai Közép-Ázsiában jellemzően magas arányban található. Szintén alacsony az adatbázisban az I haplotípus, ami Ázsiában jellemzően magas az árja, iráni és a kurd populációban.

Nagyon feltűnő a X. századi adatbázisban a W haplotípus hiánya, ami kb. 23 900 éve eredt talán Nyugat-Ázsiában, egész Európában, Közép-Ázsiában, Délkelet-Ázsiában, Pakisztánban még Szibériában is megtalálható, de teljesen hiányzik a X. századi temetők anyagából létrehozott adatbázisból. Kizárólag Északkelet Ázsiában, Távol-Keleten és Dél-Ázsiában nem található meg ez a haplotípus, viszont az adatbázis összképe nagyon messze van a távol-keleti, Északkelet-ázsiai mtDNS mintáktól.

Teljesen hiányzik a X. századi mintákból a K haplotípus is, ami ugyancsak jellemző egész Európában, bár valószínűleg a Kaukázustól vagy Közel-keletről terjedt Európa és Délkelet-Ázsia irányába és ma legmagasabb mértékben az askenázi típusok hordozzák.
A V haplocsoport, és az U5 haplocsoport szubkládjai magas arányban jellemzőek elősorban a finnekre, a saamikra, az U5 Szibériában az Ural vidékére is de mindezek a haplocsoportok alacsony értékeken megtalálható egész Európában Nyugat-Ázsiában és Közép-Ázsiában, sőt a Közel-Keleten és Afrikában is. Szakemberek úgy gondolják, hogy a neandervölgyi ember után az U5 haplocsoportot hordozó embercsoportok voltak az elsők Európában. A X. századi magyar temetők adatbázisában az U5 a finnekhez képest nem éri el a szignifikáns mértéket, V pedig egyáltalán nem található a X. századi adatbázisban. Ez a két vizsgálati eredmény önmagában is elég ahhoz, hogy a finnekhez köthető bármilyen rokonságot megcáfoljon.
A V mindössze a mai populáció vizsgált mintáiban tűnik fel.

A preV megtalálható a X. századi adatbázisban, ami valahol a Közel-Keleten eredt magába foglalva Anatóliát és Iránt, feltételezik, hogy ez volt a második haplocsoport a modern emberben Európában, az első az U5 volt, és talán Anatólián keresztül az U5 után a második csoport ami eljutott Európába. Ez a haplocsoport az R és HV halocsoporton keresztül fejlődött, a H és V haplocsoport őse.
Mind az R, mind a HV, mind pedig a preV és H megtalálható a X. századi adatbázisban. Ez az együttes karöltve az M haplocsoporttal a legmarkánsabb iránymutató a magyarok eredetére nézve. Mezopotámián keresztül Közép-Ázsia, Pakisztán, Afganisztán, India területeire mutat.
A HV, preV és H haplocsoportot a vizsgált mintákban a mai magyar populáció is hordozza, ugyanakkor az R haplocsoport a mai populáció vizsgált mintáiban nem fordult elő.

Az U4 haplocsoport Közép-Ázsiában eredt mintegy 25 évvel ezelőtt majd alacsonyabb mértékben egész Európában szétszóródott. Jellemző, hogy a X. századi adatbázisban magasabb arányban van jelen, mint a mai magyar népességben. Az U2, U3, U7 haplocsoportok a mai magyar népességben már nem találhatók meg, de megtalálható a X. századi adatbázisban. Az U2 haplocsoport Dél-Ázsiától Közép-Ázsiáig, az U3 haplocsoport a Kaukázusban, Közel-Keleten, Közép-Ázsia népeire jellemző, az U7 Nyugat-Indiában, Pakisztánban és a Közel-Keleten.

Az R haplotípus viszonylag magasabb arányban megtalálható a X. századi adatbázisban. Ez a haplocsoport Délkelet-Ázsiában, Thaiföldön, Indiában található magas arányban, valamint Pakisztánban, Afganisztánban a hazarák között szintén számottevő mértékben van jelen. Nyugat-Ázsia, a Kaukázus irányába egyre csökkenő mértékben tűnik fel, Európában, Afrikában, Amerikában, Távol-Keleten nem fordul elő. Észak-Ázsiában csak a komik hordozzák akiknek mtDNS mintájukon világosan látszik, hogy hosszabb időn át tartózkodtak a Kelet-európai síkságon, valamint a mai Kazahsztán, Turáni-alföld, Dél-Szibéria területén Közép-Ázsia szomszédságában, onnan mentek fel Észak-Szibériába.

A H és a T aránya közelebb van a közel-keleti, közép-ázsiai mintákhoz. A T a J és JT haplocsoporton keresztül eredt kifejezetten Mezopotámiában a jégkorszak vége felé, és mindezek a haplocsoportok megtalálhatók a X. századi adatbázisban. A T haplocsoport Mezopotámiából terjedt Északnyugat-Európa irányába valamint Kelet-Ázsiába Pakisztánig és Indiáig. Mintegy 10 000 évvel ezelőtt lépett be Európába és a mezőgazdaság terjedésével a legkarakterisztikusabb európai haplocsoporttá vált.
A H haplocsoport Délnyugat-Ázsiában esetleg Közép-Ázsiában (Pakisztán, Afganisztán, India, Irán) eredt.
Összességében a X. századi magyar temetők mtDNS mintáihoz nincs közeli rokonságot mutató, hasonló minta a különféle adatbázisokban. Elmondhatjuk, ahogy a magyar nyelv egyedülálló a világon, ugyanúgy a magyar nép is rokonnép nélküli.

Összefoglalva a X. századi adatbázis mtDNS haplocsoportjainak elemzését:
Az adott mintázat alapján a magyarokról egy olyan kép vázolódik fel amely szerint nem zárható ki, hogy a jégkorszak előtt valóban Európában éltek vagy ami valószínűbb, egy részüknek közük volt Európa benépesítéséhez, de a V haplocsoportot hordozó népek vándorlása idején egyáltalán nem voltak jelen (10-15000 éve) Európában és nem keveredtek és nem érintkeztek sem az észak-európai síkság lakóival sem pedig a finnekkel. Nem keveredtek számottevően sem árja, sem sémi (arab, zsidó) csoportokkal. Az N1a és N1b közel azonos arányban van jelen a X. századi adatbázisban, nem szignifáns mértékben körülbelül annyira mint a mai pakisztáni népességben. Az N haplocsoport az Ausztrál őslakosokban csúcsosodik ki, ez az ág feltételezések szerint az Arab-félsziget irányából ment Ausztráliába. Az N haplocsoport másik ága Mezopotámián keresztül terjedt Kelet-Ázsia és a Kaukázus felé. Ázsia nagy részén megtalálható és fokozatos csökkenést mutat a Kelet-európai-síkságig. De például sem a kurdok, sem a hazarák, sem a manysik, sem a thájok nem hordozzák, de a perzsák között és a Kaukázus mentén fellelhető.
A magyarok eredetük alapján nagyon ősi kapcsolatban vannak Délkelet-Ázsiával (B, M, U, U2 haplocsoportok), hosszú ideig éltek Mezopotámia, Közép-Ázsia (N, R, HV, preV, H, U7, U3) (Irán, Pakisztán, Afganisztán, India) vidékein a sémi és árják népek bevándorlása előtt, majd a Kaukázus térségiben (X).

A magyarság körében ennek a hosszú ideig megtartott sajátos jellegnek a Kárpát-medencébe érkezésük vetett véget ahol egy rendkívül heterogén összetételű népesség élt.

A székely férfiak Y-kromoszomális vizsgálatáról:
A székely férfiak Y-kromoszomális vizsgálata feltárta, hogy még mindig jelen van bennük egy nagyon ősi P*-M45 klaszter. Ez a haplocsoport nagyon ellenálló, valószínűleg valahol Hindukus északi részén esetleg a mai Irán területén, Közép-Ázsiában eredt. Többen úgy vélik, a szkíták és párthusok hordozták alapvetően ezt a haplocsoportot. A G haplotípus a Kaukázushoz köthető. Keleten az örményekben, és oszétokban található a legtöbb, a törökökben is magasabb arányban van. Jellemző továbbá, hogy a székelyekben magas arányban van jelen a J1 haplocsopot ami Észak-Afrikán és Etiópián át a Közel-keleten, Közép-Ázsiában, Indiában és a Dravidák között is előfordul.

A hartai temető mtDNS anyagáról: Ez a haplocsoport mintázat inkább egy dél-szibériai kelet-európai síksági keveredést mutat szkíta génekkel (N1a), de a D haplotípus például közel olyan arányban volt jelen a mintában, mint ma a tibetiek között.

A finn-ugor nyelvrokonságról:
Az északi, finn-ugor népek mitológiája, regéi, meséi, állaténekei, teremtésmítoszai nagyon gazdagok, színesek és sajátosak. Ezekből a kultúrális kincsekből semmit nem vett át, semmit nem őrzött meg a magyar nép.

Ami töredék a magyar mitológiából és a hitregéből megmaradt az mind Mezopotámiához és Közép-Ázsiához kapcsolódik. A néprajzi vonalon sem tükröződik, sem a népzenében, sem a népviseletben a finn-ugor kapcsolat.
A mondák könyve például úgy született, hogy a magyar mesekincset és a krónikák anyagát alapul véve manysi teremtésmondát, finn, manysi, hanti népköltési, hitregei anyagot, udmurt találóskérdéseket, román hőséneket, hanti medveénekeket és a költői képzeletet egyaránt bőségesen hozzáadva Mondák könyve - hun és magyar mondákként eladták.

A X. századi mtDNA vizsgálatok nem cáfolják a Nimród-féle magyar eredetmondát.

Érdekes leletre bukkantam kutakodásaim során. Feltehetően a X. század második feléből származó sírlelet rajzán váratlanul bukkantam a pártus Suren-Pahlav Ház címerrajzára. Hasonló formájú és kiképzésű ló feldíszítésére szolgáló ezüstlemez Battáról egy lovas sírból is előkerült 1867-1872 között, hasonló csüngőkkel együtt mint a gödöllői. Ezeken a rajzokon azonban a Suren motívumot nem tüntették fel, vagy azért mert elkopott, vagy mert sosem volt rajta. Hogy a csüngők mire szolgáltak nem tudni pontosan, mert a munkások egymás között elosztogatták, egyet később abból is beszereztek. A leleteket a Nemzeti Múzeumba őrzik vagy őrizték. (forrás: A magyar honfoglalás kútfői, Magyar Tudományos Akadémia, 1900)

Honfoglaláskori magyar ékszerek. A Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában - a könyv kiadásokor 1900-ban biztosan. Süveg és tarsolydíszek, boglárkák, szíjvégek, aranyozott ezüstcsat, csüngők, csörgő lószerszámról stb. Külön figyelmet érdemel a 19-es rajz, lásd külön képen is.
forrás: A magyar viseletek története, Nemes Mihály rajza




Balra csüngő lemezke ezüstből, a gödöllői honfoglaláskori leletből, ruhadíszítmény - jobbra a pártus Suren-Pahlav Ház jelképe - a két ábrázolás között mintegy 700 évnyi különbség!
forrás: A magyar viseletek története, Nemes Mihály rajza

A Suren-Pahlav Házról lásd még:
és ezt:

A gödöllői lelettel egy Athelstan-féle érmet is találtak (948), ez állapítja meg a lelet korát. Érdekes jel található rajta, a sumér "hegy" jele. A róla készült rajz:

Az ODO MONE felirat sajnos nem tudom mit jelent. Lásd a sumér KUR - hegy jelet!
a kép forrása: A magyar honfoglalás kútfői, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1900

Vajon hogyan függ össze a Cerdic angolszász királyi ház
Athelstan wessexi király (és neve)
, ennek a királyi háznak és az utánok következő angliai királyoknak érméi
érme 2
érme 3
,  a gödöllői lelet, a Suren-Pahlav Ház (lásd Pártus oldalam), a sumér hegy piktogram, valamint a szászok betelepülése, a nekik tett magyar királyi engedmények?

Úgy gondolom, a nyolcnyelvű, alapjában indoeurópaiakhoz kötött Hettita Birodalom köti össze őket. Ez megmagyarázhatja a hagyományosnak mondható hunok - germán törzsek közötti jó viszonyt és szövetséget ami úgy tűnik áttevődött a későbbi magyar germán kapcsolatokra is. Gondoljunk a hettita ábrázolásokon gyakran feltűnő csúcsos sisakokra, fejfedőkre, amik feltűnően hasonlítanak egyrészt a szkíta sisakokra, másrészt a hun fejfedőkre. A szkíta DNS vizsgálatok nem is zárják ki a közép-anatóliai gyökereket. A Hettita Birodalomban használt ékírás pedig Dél-Mezopotámiából eredt. És jól lehet a hettiták egy része az indoeurópai törzshöz tartoztak, a birodalom összetételével kapcsolatban, a nyelvi hovatartozással és írással kapcsolatban számos kérdés tisztázásra vár. Például a hettita királyok neve protohatti nevek, ugyanez áll a hettita istennevekre részben protohattik részben hurri nevek. Az igen régi ékírásváltozatot használták és nem az elvárható akkori asszír-babiloni formát. Azt az indogermán törzsek bármilyen irányból vándoroltak is be Anatóliába nem ismerhették. A hettitáktól származik az első lótenyésztési szakmunka, egy körülbelül 1000 soros agyagtáblaszöveg, amiben szabályokat adnak lovaknak hét hónapig tartó begyakoroltatására. De például a hettitáktól ered a szekerek korszerűsítése is, azzal hogy középre tették a kerekeket, a ló szinte teher nélkül könnyebben és gyorsabban futhatott. A hettita szövegekben igen sok a sumér szó. Magyarázatra vár a hettiták - ékírástól független - hieroglifáinak használata és annak eredete is. Úgy gondolják, hogy ezzel talán a szent vagy nagyon fontos dolgokat örökítették meg, és talán azt is jelenti, hogy valahol a környéken (vagy valahol egészen máshol) egy eddig ismeretlen kultúrájú nép élt. (forrás: Ceram: A hettiták regénye)

vissza

Kazárok: a VI. századtól a XI. századig említett népcsoport, a Kazár Birodalom / Kaganátus megalapítói. Törökül: Hazar Kağanliği. Egyes vélemények szerint iráni eredetű népek, mások szerint török eredetűek. Nevük jelentését a török gezer szóból próbálták megfejteni, ennek értelmében a kazár jelentése "vándorló". (Lásd még hazarák és annak jelentése.) Az angolnyelvű wikipédia szerint félnomád török népek. Úgy gondolják, a török nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszélték. A VI. században türk alattvalóként tűntek fel a Kaukázus előterében, előtte ismeretlen helyen éltek. A Kazár Birodalmat a VI. század közepe körül alapították meg, és a XI. századig állt fenn. A Kazár Birodalomban éltek elő-kaukázusi népek, irániak, magyarok, törökök. 652-ben visszaverték az arabok indította támadást fővárosuk Balandzsár ellen. A VII. - X. században a Kazár Birodalom (kaganátus) ellenőrzése alatt tartotta a kelet-európai sztyeppevidéket. Kuvrat kagán halála után elfoglalták az onogur-bolgár állam területét, és egyes népcsoportokat nyugat felé kényszerítettek. A bolgárok ekkor vonultak az Al-Dunához (Bulgária). A VIII. század elején az arabok elfoglalták fővárosukat, ezért újat alapítottak (Etil, Szarigsin). Az Abásszida dinasztia (arab dinasztia) békés viszonyt épített ki a kazárokkal. Uralkodójuk mindig izraelita hitű volt, más vezetőik viszont nem. A magyarokkal szövetségben éltek. A 9. század végén a besenyők maradék része kivált a birodalomból és nyugatra vándorolt. A Kazár Birodalomba belháború dúlt, a kabarok is kiváltak a kazárokból és a Kárpát-medencébe vonultak. A kazároknál fennmaradt a kelet-európai típusú rovásírás emléke. A magyarokkal kazárok is betelepültek az országba (Anonymus, Ménmarót), több Kazár nevezetű helységnév is jelzi ezt.

Kabarok: Eredetük vitatott, többen úgy tartják, hogy török eredetű nép. Vallási, etnikai vagy hatalmi belviszály során a kazárokból kiszakadt népcsoport, három törzsük a honfoglalás előtt a magyarokhoz csatlakozott és velük együtt telepedett le a Kárpát-medencébe. Ők alkották a magyarok 8. 9. és 10. törzsét. VII. Konsztantinosz szerint kétnyelvűek voltak.

A Szabirok ismeretlen eredetűnek tartott nép. A kazárok török neve szabr. Ők valószínűleg iráni eredetű népek. Mások török eredetű népcsoportnak tartják. Már az avarokkal is érkeztek nagyobb szabir csoportok. (Általánosságban elmondható, hogy valami nagy zavar van a nép körül. Lásd még kazárok és hazarák.)

vissza

Besenyők: a kipcsák-török népek közül a kunok mellett a besenyők játszottak meghatározó szerepet a magyarság őstörténetében. A IX., XI. században a Kárpát-medence környező népeibe olvadtak. Elsősorban a bolgárokba, macedonokba, magyarokba, románokba. Nevük eredeti alakja beceneg volt, a latinban bissenus. Az első források szerint a Nyugati-Türk Birodalom népeihez tartoztak, és a Kaszpi-tengertől északra laktak. A birodalom felbomlása után egy részük beilleszkedett az oguzok törzsi kereteibe, másik részük tovább vándorolt nyugatra.

Bizánci források szerint a Dontól az Al-Dunáig nyolc besenyő törzs telepedett le. A XI. században megkeresztelkedtek, és elsősorban Bulgária és Macedonia területén letelepedtek. Besenyő néptöredékek Magyarországon is letelepedtek a X. századtól, elsősorban a Dunántúlon Tolna, Somogy, Fejér, Győr-Moson valamint Heves és Pest megye területén. Besenyő volt Taksony fejedelem felesége, és Tonuzoba besenyő vezér fia Ürkünd lett az Árpád-kori Tomaj nemzetség ősapja. 1352-ig külön ispánságuk volt. Számtalan helység- és személynév őrzi emléküket.

Feltehetően a 800-as évektől a X. század végéig fokozatosan ment végbe a besenyők betelepülése Magyarországra. A XIV. századra teljesen beolvadtak az itt élő népességbe.

vissza

Ászi, ász, as, az, assi, asija: Észak-iráni népcsoport, feltételezések szerint a Szir-darja középső folyásától északra a Kara-tau hegység vidékén éltek.

Az asszik i.e. 128-ben részt vettek Szogdia és Baktria meghódításában. Ezek a területek egy ideig az asszikkal beköltöző tohárokkal, tokhárok (görög elnevezés) (a.m. kusánok) együtt asszi fennhatóság alatt állt. I.sz. I. században nyugatra terjeszkedtek a Volgán át a Kaukázusig, ahol egyes törzsek az alánokkal egyesültek és végleg megtelepedtek. Az asszik leszármazottai a jászok, akiknek egyes csoportjai a XIII. században települtek Magyarországra.

A jászok első magyarországi okleveles említése 1318-ból származik. Legnagyobb csoportjuk a tatárjárás után a kunokkal együtt érkezett a XIII. században, de több hullámban költöztek Magyarországra a XIII.-XIV. század folyamán. Iráni eredetű nyelvüket megőrizték néhány száz évig. Nyelvemlékük az 1422-ből fennmaradt jász szószedet, ez 40 közszót tartalmaz. A középkor végére beolvadtak a magyarságba.
Van egy sumér szó "asa, as, az" [AZ] jelentése: kalitka, béklyó, medve, mirtusz.

vissza

Kunok: (kipcsakok, török), (latin cuni, cumani, görög koumanoi). Ismeretlen eredetű, sámánhitű török lovasnomád nép. Őshazájukat észak-kínába a teszik. Először egy türk felirat örökíti meg nevüket a 8. században, a Türk Birodalom egyik népeként, a mai Mongólia területén. A Szir-Darja folyótol északkeletre alakult ki a kunok erős törzsszövetsége a sárga ujgurokkal (sarik), a szibériai kipcsákokkal akiktől átvették a nyelvüket. 1068-ban legyőzték az orosz fejedelmeket, és ők uralták az Al-Dunától a Talas folyóig terjedő területet. A középkorban e terület neve Kipcsak pusztaság. A 11. századtól nyugati területszerző akciókat kezdtek, és ellenségként vagy szövetségesként erős hatással voltak a környező államokra (Magyarország, Lengyelország, az Orosz fejedelemségek, Grúzia, Örményország). Köncsek kán egy központi hatalom és államszervezet kiépítésébe kezdett, de a befejezést megakadályozta a mongol hódítás. Kötöny kán (Köten) a menekülő kunok egy részével 1239-1245 között Magyarországon települt le (Kiskunság, Nagykunság), és ez a szabad jogállású, sokáig nomadizálódó nép a magyar királyok könnyűlovas haderejének alapja volt. Megkeresztelkedésük, társadalmi beilleszkedésük a XIV. században is zajlott. A XVI. századra elfelejtették török nyelvüket és magyarrá váltak. A török háborúk után a pusztásodó kun területeket (a kun települések elpusztultak) a Habsburgok eladták a Német Lovagrendnek (1702), de a függetlenségükhöz ragaszkodó jászok és a kunok saját erejükből kiváltották magukat (1745-ben). A kerület 1876-ig, a kiegyezésig megőrizte igazgatási különállását. Kun nyelvi emlékek a Kun Miatyánk néven fennmaradt a folklór részévé vált szövegek.

vissza

A palócok elnevezés valószínűleg a kun népcsoportok, kun elemek megnevezésére alakult ki az Árpád-korban, mások szerint var-hunok, avarok leszármazottai. A palóc népcsoport név a XVII. század óta ismert. Főleg Nógrádban élnek, de Veszprém megye nyugati részén és Vas megyében élő népcsoportokra is használják a nyugati-palócok kifejezést. Az etimológia szótár ezt írja: A palóc elnevezés a szláv, leginkább orosz polovci népnév szabályos fejleménye. A török-tatár eredetű nép a 13. század előtt Dél-Oroszországban élt, és a tatárjárás szorította magyar területre. A régi oroszban, valamint a cseh nyelvben (plavci) ez a név kunokat (is) jelentett; vagy azért, mert a két nép azonos időben és okokból került országunkba, vagy azért, illetve azért is, mert közeli kapcsolatban álltak egymással. Maga a szláv megnevezés ‘fakósárga’ jelentésű tőből ered.

Székelyek: magyar csoport neve. Több néppel hozták őket származástanilag összefüggésbe, eredetük máig sem tisztázott, hagyományaikban egyértelműen a hun-székely rokonságtudat maradt fenn. Az eddigi kutatások szerint mindig is magyar nyelvűek voltak. Hadba vonuláskor a székely csapatok elő- és utóvéd szerepű hadi segédcsapatok voltak. A kora Árpád-korban Magyarország területén szétszórtan éltek, a gyepüvonalak közelében, elsősorban Moson, Pozsony, Gömör, Abaúj, Szerém, Baranya, Bars vármegyékben. A különböző tájakon szétszóran élő székelyek később a Szászföldre, Udvarhelyszékbe települtek elősorban, és ezekről a területekről települtek tovább Csíkszék, Háromszék, Aranyosszék, Marosszék tájaira. A XVII. században a székelyek egy része a Gyimesi szorosba vándorolt legelőt keresni (gyimesi csángók). A Mária Terézia utasítására megkezdett székely határőrség megszervezésére (1762) miatt, majd az ez ellen tiltakozó csíki (részben háromszéki) székelyekkel szemben a katonai hatóság vérengző beavatkozása (mádéfalvi veszedelem, 1764) hatására sokan vándoroltak Moldvába (moldvai csángók), 1767-1786 között tömegesen menekültek Bukovinába (bukovinai székelyek). 4000 székely az Al-Duna mellé került 1883-ban (aldunai székelyek). Földjeiket sokáig faluközösségben művelték, a megművelendő földeket évente nyílhúzással sorsolták ki egymás között. A keleti, délkeleti határok védelméért nem kerültek jobbágysorba. A királyi és egyházi adót állatokban fizették, a magánvagyonuk elősegítette a székelyek társadalmának rétegződését. Kialakult a székely nemesek a priorok, a lovon hadba vonuló lófők, és a gyalogos katonák közrétege. A XIV.-XV. századra alakult ki a nemzetségi szervezet helyett a közigazgatási és igazságszolgáltatási egységek a székek szervezete melyet hasonlóan a szászokhoz, a székelyek egyeteme (= közössége) fogott össze a székelyispán vezetésével. 1437-től a kápolnai únió (három nemzet uniója) a székelyeket Erdély egyik rendi nemzeteként ismerte el. 1848-ban megszűnt a rendi különállásuk, 1876-ben székszervezetüket is vármegyék váltották fel. A földművelés és az állattartás mellett foglalkoztak favágással, különféle áruk szekerezésével, háziiparral, gazdasági eszközök és faedények faragásával, taplókészítéssel, szénégetéssel, gyapjúszövéssel, fazekassággal.

vissza

Csángók: A Kárpátoktól keletre, elsősorban a Székelyföld szomszédságában, de attól különváltan élő vagy onnan származó magyar népcsoportok összefoglaló neve. A csángó név első előfordulása 1400-ban a Georgium Chango dictum-ban fordult elő. A csángó név eredeti jelentése elvándorló, elkóborló - ez nem az eredeti elnevezése volt a moldvai magyaroknak. (Etimológiai szótár: csáng (‘fel-alá jár, kóvályog, billeg’) ige folyamatos melléknévi igeneve.) Ők magukat csak magyaroknak nevezik, megkülönböztetve a moldvai székelyektől. A csángó elnevezés eredetileg a Moldvába folyamatosan kivándorló székely népcsoportokra vonatkozott. Történelmük, tájnyelvi sajátosságaik alapján elkülöníthető csoportjaik: a moldvai csángók Moldva nyugati és délnyugati részén élnek legsűrűbben, a gyimesi csángók a Gyimesi-szorosban, a Tatros folyó völgyében három faluban élnek, a hétfalusi csángók a barcasági magyar falvak lakói, a dévai csángók tulajdonképpen Hunyad vármegyei székelyek. Gyakran csángóknak emlegetik a bukovinai székelyeket is, valamint a közülük kiszakadt aldunai székelyeket is. Ők maguk a csángó elnevezést nem használják, sőt sérelmesnek tartják. A csángó nyelvjárás a magyar nyelv igen archaikus, sajátos változata, melyet elsősorban Bákó és Románvásár környékén beszélnek. Jellemzői az elbeszélő múlt és a régmúlt idő (kére, kért vala), a teszen-féle (= tesz) igealakok, az e és ez névelők, a tehen típusú (tehén) névszótövek, a jésített l [l'], az s és z hangok egy közbülső hangban való összeolvadása, a -val, -vel nem hasonulása (szekervel = szekérrel), számos szókincsbeli eredetiség (naputánjáró = napraforgó, verőmasina = cséplőgép. A székelyes csángó nyelvjárás a székely eredetű moldvai magyarság anyanyelvi változata.

vissza

Úzok: a keleti török népek közé tartozó népcsoport, az oguzokból váltak ki a IX. század folyamán, majd a kunok törzsövetsége nyugatra szorította őket. A Földközi tengertől északra éltek. Legnagyobb részük a besenyőkkel együtt a Déli Kárpátok és a Duna között, valamint Bulgáriában, kisebb részük Horvátország déli részein telepedett le.

vissza

Szászok: a germánok északi-törzsi ágába tartozó népcsoport. A forrásokban (Ptolemaiosz Geographiké hüphégészisz) először Kr. u. 150-ben szerepelnek, akkor Holstein területén éltek. A IV. századra az Elba és Weser folyók közötti területre költöztek, ahonnan nyugat felé terjeszkedtek. Egy részük az V. században elfoglata Britanniát (angolszászok). I. Nagy Károly a Frank birodalom részévé tette a szászok földjét (772) és hercegséggé szervezte. 919-ben a Liudofling családból egy Henrik nevezetű uralkodó került hatalomra. A család birtokai az Elba középső folyásánál, a mai Szászország területén voltak, ezért a törzsterülete délkeletre tolódott. erdélyi szászok: siebenbürgische Sachsen (német), az erdélyi németség összefoglaló neve. Első csoportjaik a Rajna, a Mosel vidékéről és Luxemburgból érkeztek.

Németek: germán törzsek leszármazottai. Az indo-európai nyelvcsalád germán ágába tartozó nyelvet beszélő nép. A német megjelölés a VIII. században alakult ki a közép-európai germán törzsek együttesére. A X. században jött létre a több hercegség felett álló Német-Római Birodalom. Magyarországra az államalapítástól telepedtek be; a középkori városok legnagyobb része német jellegű volt. A XIII.-XIV. században Magyarország északi részén számos ún. németjogú falú alakult ki. A magyarság a középkorban Erdélybe és Szepességbe betelepült németeket szászoknak, a XVIII. században betelepülteket sváboknak nevezte. 1910-es népszámláláskor az ország akkori területén 1 903 357-en vallották magukat német anyanyelvűnek, 1930-ban 478 630-an. A II. Világháború alatt sok német lakost elhurcoltak az oroszok a Donyec-medence szénbányáiba. A mai német etnikum száma becslések alapján 220 000 körül lehet. Lélekszámuk Baranya, Pest, Tolna, és Veszprém megyében a legnagyobb.

vissza

Osztrákok: a nép kialakulásában elsősorban keleti bajor törzsek, alemannok és frankok vettek részt, jóval kisebb mértékben a késő középkorban szlávok majd magyarok.

Szerbek: Elsősorban Szerbiában, kisebb számban Magyarországon és Romániában is élő szerb nyelven beszélő délszláv nép. Középkori államuk nem a jelenlegi helyen, hanem a Balkán közepén terült el. Az oszmán-török háborúkban Észak-Magyarország irányába menekülő szerbek leszármazottai a rácok. Magyarországra a legnagyobb beköltözés 1690-ben a szerb felkelés leverése után következett be. Elsősorban Baranyába, Szerémségbe, Bácskába, Bánságba, Szlavóniába kerültek szerbek. Kisebb csoportjaik Budapest környékén települtek le: Ráckeve, Vác, Szentendre, Pest.

Uszkók (szerb-horvát, a.m. "szökevények"): azoknak a délszláv menekülteknek a gyűjtőneve, akik a XVI. században a török elől Szerbiából és Boszniából Magyarországra és a védelmi fennhatósága alatt álló tengerparti vidékre költöztek. A magyar területre menekültek részt vettek a törökök elleni harcokban, a horvát határőrvidékek lakosságának nagy része közülük került ki. Az Adria-tenger partjára menekültek azonban többnyire rablók voltak, akik kalózhajóikkal sokáig rettegésben tartották elsősorban a velencei hajókat. 1615-ben a Habsburgok felbérelték Montecuccolit, aki legyőzte őket, flottájukat felgyújtották. Maradékukat Karlovac (Károlyváros) környékére telepítették le.

vissza

Szlovákok: Szlovák nyelvet beszélő szláv nép. Néppé formálódásuk ideje vitatott. Szlovák kutatók szerint a szlovákság etnikai kialakulása a 800-as években elkezdődött, és önálló nép volt a XIV. századra. A magyar kutatók a szláv népektől való elkülönülését a XVIII. századra teszik, amikorra kialakult az önálló szlovák nemzettudat. A török háborúk után az elnéptelenedett területek újratelepítése során jelentős számú szlovák népesség költözött a Dunántúl északi részére, Pest, Békéscsaba, Szarvas és Nyíregyháza térségébe.

Ruszinok: (rutének, rusznyákok, kisoroszok, magyaroroszok) - Kárpátalján élő, ukrán nyelvjárást beszélő keleti szláv népcsoport. Jelentős részük a Kárpátokon túlról települt át a XIII.-XIV. században Magyarországra. A XVII.-XIX. században az elpusztult magyarországi települések újranépesítésében (Tiszántúl, Bácska) vettek részt. A 2001-es népszámláláskor 1098-an vallották magukat ruszinnak. Jellegzetes ruszin település Komlóska. A ruszinok általában görög katolikusok.

Ukránok: Keleti szláv nép. Az ukrán nép kialakulása a XIV.-XV. századra tehető. Magyarországra a késő középkortól érkeztek ukrán közösségek. A XVII.- XIX. század között a törökök által elpusztított területeken települtek le. 2001-es népszámláláskor 5070-en vallották magukat ukrán nemzetiségűnek. A hívők többsége görög keleti vagy görög katolikus vallású.

vissza

Románok: eredetük erősen vitatott. Jelentős szláv hatás érte őket. Az újabbkeletű genetikai vizsgálatok eredményei alapján rokonságot mutatnak egyrészt a keleti szlávokkal (oroszok), másrészt a ciprusi, dél-olasz embercsoportokkal (szicíliai, szardíniai), a bolgárokkal. Bizánci forrásokban először a IX. századtól tűnnek fel, Vlach (oláh) néven emlegetik őket. A X.-XI. században a Dunán átkelve telepedtek le Moldva és Havasalföld területén, ahol a népvándorlás utolsó hullámával érkező besenyőkkel és kunokkal keveredtek. A középkorban Bulgáriában még államalkotó elem volt a román (Péter és Aszen cársága). Bulgáriából, Macedoniából az isztroromán középkori elvándorlással kerültek az Isztriai félszigetre. Erdélyben a románokat mindössze a XIII. századtól említik. Kezdeti szállásterületeik Hunyad, Fogaras vidéke, a Bihar hegység, Máramaros. A másik elmélet szerint és ezt főleg a románok képviselik: a dákó nyelvet beszélő dák népek leszármazottainak romanizálódásával alakult ki nyelvük és maga a nép, egyrészt a föníciai kiáramlással másrészt horvát keveredéssel.

vissza

Bolgárok: délszláv népcsoport. Eredetük vitás. A genetikai kutatások azt mutatják, hogy a törökökkel nem rokon nép, a románokhoz viszont közelebbi rokonság mutatnak. A kereszténység felvételekor (865) a pogánysághoz ragaszkodó bolgár-török arisztokrácia 52 nemzetségét mind kivégezték. A bolgár-török népesség a szláv liturgia bevezetésekor hamar elszlávosodott. A XI. században ebbe a rétegbe újabb török néptöredékek, a besenyők, majd kunok olvadtak be. A IX. századtól a XI. századig birtokolták a Duna alsó folyásának északi területeit. A történeti Magyarország területén bolgárok csoportosan vagy szórványosan többször is megtelepedtek, az avar kortól kezdve. Legnagyobb számban a 18. században, a Bánságban. 1740-ben a Maros folyó mentén 11 faluban telepedtek le, őket nevezik krassovánoknak. A bolgárok fő foglalkozása évszázadokon keresztül elsősorban a kertészet, a szőlőművelés volt.
Onogur-bolgárok = bolgár törökök. Bolgár-török nyelvet beszélő nomád népcsoportok voltak az utrigurok (utigurok), kutrigurok is.

Törökök: a török nyelvcsaládba, törökül beszélő, a török népek közé sorolt nép. Az oguzokból kiváló törökök eredetileg oszmánok vagy oszmán török néven a vezető elit réteg volt, majd a helyi népességgel keveredve egységes etnikummá vált. Legközelebbi rokonaik az azerik (azerbajdzsánok) és a türkmének.

vissza

Cigányság: Észak-indiai eredetű, feltehetően eleve nomadizáló csoportok egyik összetevője lehetett a domba kaszt akiknek egy része kb. i.u. 500-1000 között hagyta el Indiát, de a domba kaszt képviselői ma is megtalálhatók Indiában. Ez a kasztnév az európai cigányság önelnevezésének (rom, roma) forrása. A mai Irán, Törökország és a Balkán vidékein vándoroltak keresztül. A cigányság a Bizánci Birodalom felbomlása körül kezdett megjelenni Európában. A Nyugat-európai országokat a XV. század első felében érték el. Pontos adatot nem találtam, de feltehető, hogy első csoportjaik Magyarországon már előbb, talán a XII. századtól is jelen voltak.

Vallonok egy keverék nép, frankok, gallok és rómaiak leszármazottai. Franciaország északnyugati- és Belgium déli részén élnek, számuk kb. 4 millió, nyelvük egy francia nyelvjárás. Magyarországra már a középkorban (XII. sz. eleje) betelepültek, elsősorban szőlőművesként, kézművesekként. Mindenekelőtt Esztergom és Székesfehérvár környékén települtek le.

vissza

Zsidók vagy iraeliták a sémi (szemiták, sémiták) népek közé tartoznak. A sémi népek Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Etiópiában egykor és ma élő népek gyűjtőneve. A kifejezés Noé legidősebb fiának Sémnek a nevéből ered. A genealógia két népet tekint Sém leszármazottainak akik nem sémi népek: az elámitákat és lüdöket (egy ókori anatóliai nép). A sémik őshazáját Bibliai alapokra helyezve hagyományosan Dél-Mezopotámiába tették, ennek azonban semmi bizonyítéka nincs, a sumérok léte is cáfolja ezt a hipotézist, a fantom presumérokról kellene bebizonyítani, hogy nem sumérok voltak, de eddig ez sem sikerült. A legvalószínűbb, hogy a sémi népek őshazája Etiópia. A genetikai kutatások előtt csak nyelvi alapon feltételezték a rokonságot, de a genetikai kutatások bebizonyították, hogy ténylegesen rokon népek az arabok és zsidók. Sokáig nomád népek voltak. A sémi népek szétköltözése valószínűleg jóval i.e. III. évezredben kezdődött ekkor jelentek meg az akkádok mint sémi nép Észak-Mezopotámiában. Sémi népek pl. a kánaániták, amoriták, moabiták, ammoniták, arámok, ugaritiak, etiópok, arabok, szabeusok, vitatott a föníciaiak, és erősen vitatott az asszírok sémi eredete.
A zsidó népesség Pannonia provincia megalakulása után a III. századtól jelenik meg a Kárpát-medencében. Később is folyamatos volt a jelenléte. A holokauszt előtt az egész országban kiterjedt zsidó közösségek éltek. A XIX. században megkezdődött a zsidóság tömeges asszimilációja, beolvadása a magyar nemzetbe.

vissza

Kiegészítő megjegyzések.

Trákok: ókori balkáni törzsek görögösített gyűjtőneve. A kutatók az indoeurópai vándorlással kötik össze a trákok megjelenését. Történelmi megjelenésük i.e. VI. századtól, amikor a trák területeken több törzsi államszövetség alakult ki. Hérodotosz a trákok az indek után a legnagyobb népnek tartotta. A trákok katonai közigazgatási körzetekben éltek. Trák törzsek a római korban a triballoszok, geták, müszoszok voltak. A római kori Moesia róluk kapta nevét, mint a trákok országa, ez a Duna alsó folyásának jobb partján, a mai Bulgária területén volt. a jóval későbbi vlachok ugyanott tűntek fel először. A trák művészet virágkora i.e. VI.- i.e. III. század. Fegyvereik sziklasírokból, kurgánokból kerültek elő. A római hódítás után kultúrájuk beépült a római kultúrába.

Cimberek, kimberek: germán törzs. Túlnépesedés miatt kényszerültek elhagyni eredeti lakóterületüket a Jütland-félszigetet (mai Dánia és környéke). Dél felé vonulva szövetségre léptek a teutonokkal (egy másik germán törzs) és Róma ellen mentek, sok győzelmet aratta, hatalmas pánikot keltettek, végül a rómaik a teljes cimber hadsereget megsemmisítették Vercellinél (101).

vissza

Oguzok, oguz törökök: Közép-Ázsiában és a hozzá kapcsolódó területeken a VI. századtól jelentős, keleti török eredetű népesség. Ebbe a csoportba tartoznak a szeldzsukok (gagauzok), azerbajdzsánok, oszmántörökök (oszmánli), az úzok, a törzsszövetséget alkotó türkök (tokuz-oguz = kilenc oguz).
A II. Türk kaganátus uralkodói többször vezettek ellenük hadjáratot, akik akkor a törzsszövetségük tokuz-oguz (kilenc oguz) nevét viselték. 745-ben megszerezték a hatalmat a Türk kaganátustól és létrehozták az ujgur kaganátust, amely 100 évig állt fenn. Hatalmuknak a kirgizek vetettek véget. Az oguzok egy része a 9. század elején az Aral-tótól északra eső területeken jelent meg. A X. században közülük vált ki a késő szeldzsukoknak nevezett népesség, egyik csoportjukat a mai azerbajdzsánok ősei alkották, másik csoportjuk hozta létre a Szeldzsuk Szultanátust, valószínűleg az ő leszármazottaik a gaguzok. Az Anatóliába érkező (XI. század) oguzokból váltak ki az oszmántörökök, másik csoportjuk az úzok, akik sikeres hadjáratot vezettek a besenyők ellen. A besenyők vereségük után a magyarokra támadtak. Az oguzokhoz tartozó türkmének a X., az azerbajdzsánok vagy azerik a XI. században vándoroltak mai területükre.

Ogurok: az oguzoktól keletebbre, előbb az Irtis folyónál, majd később a Szir-darja, majd a Kaukázus előterébe élő török népcsoport. Az ogurok egy csoportja az onogurok (tíz ogur) 610 körül az Azovi tenger és a Kaukázus között, a Kubán folyó környékén saját birodalmat alapított, Nagy Bolgáriát. Miután a kazárok elfoglalták területeiket, több irányba mozdultak el, és egyik csoportjuk a későbbi Bulgária etnikai csoportjává vált.

Ujgurok: Török népcsoport. 840 után több csoportra szakadva főleg Turkesztánban és Kínában telepedtek meg. Ma elsősorban Kínában, Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Tadzsikisztánban és Türkmenisztánban élnek. Nem azonosak a szintén Kínában élő sárga ujgurokkal.

Kipcsákok: Több etnikumot is magába olvasztó török nyelvű népcsoport. Kipcsák népek a kunok, besenyők, mamelukok (mamlúkok), kimekek, kunok. A kipcsák nyelvek volgai ágához tartoztaka tatárok, baskírok is, közép-ázsiai ágához pl. a kazakok és kirgizek. Legfontosabb nyelvemlékük egy kipcsák-latin-perzsa szótár a XIII. századból. A kipcsák népek mongolid, turanid embertani jegyeket viselnek.

vissza

Szavárdok: e népet a kutatók három különböző népcsoporttal szokták összefüggésbe hozni. Vannak, akik szerint azonosak a szabirokkal, mások úgy gondolják a volgai bolgárokkal hozhatók kapcsolatba, míg egyesek úgy vélik a magyarokkal vannak tisztázatlan összefüggésbe, de vannak olyan nézetek is, hogy semmilyen kapcsolat nem áll fenn a magyarok és szavárdok között. VII. Konsztantinosz (913-959) a levédiai magyarokat jelölte szavartoi aszphaloi azaz rendíthetetlen vagy független szavárdokként. Nevük valószínűleg szabír fennhatóságra? vagy szabír törzsekkel való együttélésre utal. A népnév középkori magyar nemzetségnévként is fennmaradt (Szovárd). A csuvas "szavar" szó jelentése hint, szór. Ez arra utalhat, hogy egy nagyobb népcsoportból kiszakadt népességről van szó.

Heftaliták: Észak-Afganisztáni uralkodódinasztia volt, körülbelül (időszámításunk szerint) 456-557 között, akikről az uralmuk alatt élt népességet is elnevezték. A Perzsia északi szomszédságában kialakult birodalom hatalmát a füves puszták nomádjaira is kiterjesztette. A heftalitákat fehér hunoknak is nevezik. Hatalmukat a türkök törték meg. A Heftalita Birodalomhoz kapcsolható az avar népesség is; tény, hogy közvetlenül a Heftalita Birodalom bukása után két-három évvel megjelentek az avarok a Kárpát-medencében. (lásd még kusánok, tokhárok)

vissza

Tokhárok, tokharoi, tohár az iráni eredetű kusán nép görög neve. Úgy gondolják, a kusánok eredetileg azonosak az iráni nyelvű yuezhi (jüecsi, yüeh-chih) törzzsel, akik Nyugat-Kína Gansu tartományában éltek. Nem eldöntött kérdés, hogy a yuezhik valóban indo-irániak vagy akár hunok lettek volna, esetleg ujgurok (török törzsek). Annyi azonban bizonyos, hogy később a kínai történelemben a fehér hunokat (heftaliták) (kínai: je-tai) mint a yuezhikhez tartozó családot említik több alkalommal is. A kusánok és yuezhik azonossága pedig ugyanolyan bizonytalan.

A yuezhik Kr.e. I. évezred közepén Kelet- és Közép-Ázsiában hatalmas birodalmat hoztak létre, ami Észak-Kínától az Irtisz folyóig terjedt. A tudósok véleménye alapján kultúrájuk és nyelvük érintette a Közép-Urál keleti vidékén élő magyarokat is, az őstörökök pedig a lovaskultúrát és terminológiáját vették át tőlük. Ha elfogadjuk a közép-uráli keleti őshaza elméletet (amire genetikai bizonyíték sincs), akkor is nagy kérdés, hol volt valójában a magyarok szállásterülete ebben az időszakban, de mindenképpen az Irtisz másik oldalán, valóban elég volt ez a kapcsolat ahhoz, hogy a nyelvet érintse?

Kr.e. 200 körül Kelet-Ázsiában a hun törzsszövetség (xiongnu) legyőzte a yuezhiket, felváltotta hatalmukat. Az öt yuezhik törzs Irán és nyugat irányába húzódott. Több más iráni törzzsel elfoglalták Görög-Baktriai (Gréko-Baktria) Királyság északi részét, és az Amu-darja vidékén letelepedtek. A görög forrásokban ettől kezdve tokharoi (tokhár) néven jelennek meg és ez az elnevezés terjedt el területnévként is, mint Toxarisztán, Turisztán, Turán. Kultúrájuk hellén és párthus elemekkel keveredett.

A kusán törzs Észak-Baktriában ellenőrizte a Selyemutat és az Amu-darja átkelőit, ezekből tekintélyes jövedelemhez jutott, míg annyira megerősödött, hogy Kr.u. I. században elfoglalta Baktria déli részét és Gandhárát, és megteremtették a Kusán Birodalom alapjait.

A kusán nyelv az indoeurópai nyelvek csoportján belül a középiráni nyelvek északkeleti csoportjához tartozó kihalt nyelv, közeli kapcsolatban a szaka (szkíta) nyelvekkel. A kusánok Kr.e. 3. században ismerték meg és vették át az indiai kharosti írást, és mintegy 500 évig használták. Nyelvemlékeik főként mint hivatalos dokumentumok, tárgyfeliratok, és egy királyi Res Gestae forma. A Res Gestae szó szerint "viselt dolgok" jelentésű, egy nép történelmét, tetteit és haditetteit foglalja magába (geszta).

A Kusán Birodalom a Párthus Birodalom bukásával egyidőben két részre szakadt (233 körül). Nyugati része Kusánsahr néven Szaszanida vazallus királyság lett, a keleti indiai kusán királyságot pedig Kr.u. IV. században a kidarita hunok foglalták el.
(Érdekességként jegyzem meg, hogy az Amu-darja mentén, Afganisztán és Tadzsikisztán határán van egy Horog nevezetű helység, Kína és Kazahsztán határán pedig a Dzsungária nevezetű tájegység.)

vissza

Hazarák: A hazarák török népek, akik főleg Közép-Ázsiában, Afganisztánban a harmadik legnagyobb etnikai csoportot képezik és mintegy fél millió hazara él a szomszédos Pakisztánban főleg Quettában és hasonló számban Iránban. A hazarák nem tévesztendők össze a hazarewal néppel. Vallásuk siita muszlimok. A hazara név talán a perzsa hazār szóból ered ennek értelme "ezer". A hazarából a k - h szabályos változása révén kialakulhatott a khazár, kazár elnevezés. Ráadásul maguk a törökök is Hazár Kaganátusnak nevezik az általunk Kazár Birodalomnak hívott államalakulatot.

A hazarák eredetét visszadatálják a török népek Turkesztáni életére. A fizikai karakterük hasonlít a törökökére, akik a fő lakosai voltak a régiónak hosszú évekkel ezelőtt. Az egyik teória szerint a hazarák elsődlegesen egy Észak-Eurázsiai és egy Nyugat-Eurázsiai genetikai keveredés. A genetikai kutatások azt mutatják, hogy a szomszédos népekhez kapcsolódnak, bár úgy tűnik, azok meg apai ágon a mongol népekhez és Mongóliához rokoníthatók. A hazara férfiak 70-80 %-a hordozza az ún. Genghis Khan kromoszóma származási vonalat. Mitokondriális dnsükben megtalálható az R haplocsoport, amely szinte kizárólag Közép-Ázsiára jellemző, melyet a törökök sem hordoznak, de pl. a honfoglaláskori mtDNS X. századi adatbázisában a magyarok ősanyáiban is megtalálható. Tőlük nyugatra a szomszédos perzsákban található, majd a kurdokban és törökökben nem, és kismértékben ismét feltűnik a Kaukázus vidékén lakó népekben. (lásd még magyarok.)

Az egyik teória szerint a Hazarák a kusánok, a híres afganisztáni ókori lakosoknak a barmyani Buddhák készítőinek leszármazottai. Ennek az elméletnek a támogatói szerint a hazarák külső kinézetre hasonlítanak a Barmyan körüli sziklafalakba vésett Buddha szobrokhoz, és hasonlítanak a néhány éve a Barmyan melletti barlangokban fellelt sziklafestményekhez. Ez az elgondolás ellentétes azzal, hogy hazarák indo-európaiak voltak.

A tudósok által leginkább elfogadott teória szerint a hazarák egy nagyon keverék faj. Nem teljesen ellentmondó a Mongol haderőkből származással. A mongolok egyik csoportja beköltözött Észak-Perzsiába és keveredett a bennszülött népességgel, akik perzsául beszéltek. Egy második hullám főleg csakataj mongolok Közép-Ázsiából érkeztek és követte őket egy török-mongol csoport, ők Hazara földön telepedtek le és keveredtek a helyi perzsa lakosokkal így alakítottak egy elkülönülő csoportot.

Bamiyan / Bamyan / Bamian Hazara föld legnagyobb városa Közép-Afganisztánban, Bamyan tartomány fővárosa. Bamyan a Selyemúton helyezkedett el. Bamyan város a Buddhista Kusán birodalom része volt a korai keresztény évszázadokban, egy buddhista kolostor is állt itt. A heftaliták az V. században hódították meg. Bamyan vált a kis Kushán-Haphtalita birodalom fővárosává 870-ig, mikor is meghódították a saffaridok, a 11. században a ghaznavidok. Később a muszlim tálib haderők központja volt.

Bamyanról azt tartják, hogy neve a szanszkrit varmayana "színezett" szóból ered. Sok Buddha szobor van kivésve Bamyan város sziklafalainak oldalába, bár a legtöbbet lerombolták. Bamyan város melletti barlangokban 2008-ban megtalálták a világ legöregebb fali olajfestményeit, ami úgy készült, hogy száraz festékhez olajat kevertek, ez segítette megtapadni a festéket a sziklás felületen.
link erről.

vissza

Oszétok: Iráni eredetű nép. Ma Észak-Oszétiában (Oroszország) és Dél-Oszétiában (Grúzia) élnek. Etnogenezisük: a keleti alán népelemekből és a szintén iráni jászok egyesült csoportjaiból alakultak ki.

Yakthungok: vagy Limbu törzsek és klánok a Kirati nemzethez tartoznak vagy a Kirat államszövetséghez. Észak-Nepál hegyes és dombos részein élnek, valamint Dél-Tibetben, Bhutánban és Sikkimben. Sikkim egy indiai állam a Himalájánál. A limbuk lélekszáma mintegy 700 000 Nepálban és Indiában. A limbu név egy ismeretlen eredetű elnevezésük. A szót gyakran fordítják mint "íjász" vagy mint "íjak és nyilak hordozója". Önelnevezésük yakthumba vagy yakthung. A limbut ismerik mint yakthung thi-bon vagy des limbu = tíz limbu, amiből tizenhárom limbu alcsoport emelkedett. A legenda szerint a csoportból öt jött Yunanból Kínából, és a mások nyolc Larszából, Tibetből. A kínai szövegek 306-ból po-ou-yeo-jing néven említik őket.

- A. Campbell írta 1842-ben egy Kőrösi Csoma Sándorral folytatott beszélgetése után: "(Kőrösi Csoma Sándor mondta:) Ön abban a tanulmányában, melyet a limbu népről írt, fölveti a kérdést, hogy e nép egyik törzsének hung neve nem áll-e kapcsolatban az eredeti hunokkal, akikben én ázsiai kutatásom célját látom. A két név hasonlósága különös, de az ön "hungjai" kis törzs, míg az Ázsiából elindult nép, a magyarok őse, nagy nép volt." Azt feleltem, hogy a limbu "hungok" eredeti hazája kétségkívül a Himalájától északra volt, és miután a hunok őshazája szerinte is ott terül el, mindenesetre lehetséges, hogy az itteni környéken lakó hungok ugyanannak a nemzetnek egyik elszakadt ágát képviselik. (Kőrösi Csoma Sándor:) "Igen, igen - vetette közbe -, nagyon lehetséges, de én nem gondolom, hogy így állna a dolog." .... ezután ... kifejtette (Kőrösi az őshazáról, hogy) ez az ország vélekedése szerint, északkeletre kell feküdjék Lhászától és Kham tartománytól, Kína nyugati határvidékén. Eljutni oda, ez volt legforróbb vágyakozásainak végcélja, és teljességgel bízott abban, hogy ott rátalálhat azokra a törzsekre, amelyeket odáig hasztalanul keresett."

Kham tartomány Tibet öt történelmi területeinek egyike, mellette még Amdo, Ngari, U és Tsang. Különböző átírásokban khams, kam néven is feltűnik, a kínaiban kāng. Bár a tibeti embereket kedves és békeszerető embereknek ismeri a világ, Kham tartományban erőszakos banditák terrorizálják lóhátról a Tibeti fennsíkot. Khamban nincsenek nagy városok, de van néhány fontos város, Chamdo 3300 méter magasan Kham nem hivatalos fővárosa.

vissza

Bajorok: bajuvarok, nyugati germán törzs. Raetia északi részén tűntek fel 488-534 között. Eredetük vitatott. A bajuvaroknak nevezett népet a korabeli források a mai Csehország és Szlovákia területéről áttelepülő markomann, kvád és más germán néptöredékekkel hozzák kapcsolatba, újabban a keleti szvéd törzseket tartják a bajuvár nép fő összetevőjének. Új lakóterületükre (Bajorország) a VI. század első felében vándoroltak.

Árják szanszkrit szó, jelentése: nemes. Az indoeurópai nyelvcsalád indoiráni ágához tartozó népesség elnevezése illetve az általuk beszélt nyelvek, és az általuk beszélt nyelv gyűjtőneve. Az árja nyelv három csoportja az ind, iráni és a dard nyelvek. Körülbelül i.e. 1700-tól a délkelet-európai síkságról nyugat felé terjeszkedtek, tőlük származnak a későbbi indek és perzsák. Észak-Indiában először a Gangesz nyugati síkságát foglalták el, ezt az ókorban Árjavartának (Árják földje) nevezték. A Rig-Véda szerint a bevándorlók magukat árjának, míg a meghódított területek lakóit dászának vagy ánárjának nevezték (nem árja). Ez az alapvetően északi árja típus hordozza az I haplocsoportot, amely körülbelül 25 ezer éve jött létre Észak-Európában a Skandináv félsziget és / vagy környékén. Ez a haplotípus magas arányban található a Skandináv félszigeten, Izlandon, a finnek, svédek, norvégok, között; elterjedt egész Európában, magas arányban fordul elő a perzsák és a kazán tatárok között, megtalálható az üzbégek, kirgizek, nyenyecek között, hordozzák az arabok és török, örmények, legkeletebbre és legészakkeletebbre a koryaks és evenksek között. Európában Bosznia és Hercegovinában fordul elő (65 %) magas arányban, a Kaukázus környékén Dagesztánban a legmagasabb (58 %).
(Ez a haplotípus a magyarországi temetői mintákban csak a X. századi adatbázisban fordul elő alacsony (1,5 %) arányban.)

vissza




Ajánlott link:
Bakay Kornél: Népünk eredete és Kárpát-medencei állama
Finnugor gyökereink?
Wikipédia - A hazara emberek
Youtube - Afganisztáni hazarák
Wikipédia - A yakthung vagy limbu emberek
Kham tibeti tartomány




Források:
Genetic analysis and ethnic affinities from two Scytho-Siberian skeleton Ricaut FX, Keyser-Tracqui C, Cammaert L, Crubézy E, Ludes B. - összegzése
Wikipédia - Szkíták
A kora avar kori kultúra helyben kifejlődött elemei
Kőrösi Csoma Sándor levelesládája, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984
Magyar Nagylexikon - Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest 2000
Lengyel Balázs: A török Magyarországon - Móra Ferenc könyvkiadó, 1975
A magyar viseletek története - Rajzolta és festette Nemes Mihály, szövegét írta Nagy Géza; Budapest, Franklin- társulat, 1900

 



vissza a lap tetejére


® by Ninahakuddu, 2008