21 Nisan 5784
2024-04-29

 

Galéria - Feljegyzések

Rövid-hosszabb kiegészítések, gondolatok, fordítások, melyek nem kaptak külön oldalt, de a sumér témához szorosan kapcsolódnak.  Ninahakuddu

A párthusok, a Párthus Birodalom
i. e. 250 - i. sz. 224

Írásmódok: pártus, párthus, parthus, Pártus Birodalom, Párthus Birodalom, partav (középperzsa), pahlavi (modern perzsa), (angol:) Parthia, Parthians, parthian

A Párthus időszak helye Mezopotámia történelmében: Sumérok // Akkádok // Gutik // térkép:
Óbabiloni és Középbabiloni Birodalom, Kassuk //
Asszír Birodalom i. e. 1250 - i. e. 612 // térkép:
Ókori kelet az I. évezredig térkép:
Újbabiloni Birodalom, Babilónia, Káldea i. e. 612 - i. e. 539 (kb. i. e. 330 körülig Dél-Mezopotámiát Káldeának nevezik) térkép:
Perzsa Birodalom (Média és Achaemenidák) i. e. 650 - i.e 330 // térkép:
térkép 2:
Szeleukida Birodalom (Nagy Sándor birodalma) i. e. 312 - i. e. 63 // térkép:
A Római Birodalom i. sz. III. századig, térkép:
Párthus Birodalom i. e. 250 - i. sz. 224 // A Párthus Birodalom i. e. 100 körül - térkép:
A Párthus Birodalom legnagyobb kiterjedése, térkép:
a kép forrása: http://www.iranchamber.com/history/parthians/
Indo-Parthus és Indo-Szkíta királyság i. e. 25 körül - térkép:
Szaszanida Birodalom (Újperzsa Birodalom) i. sz. 224 - 651. A Szaszanida Birodalom legnagyobb kiterjedése, térkép:
A Szaszanida Birodalom az arab hódítások előtt, térkép:
a kép forrása: http://sitemaker.umich.edu/mladjov/files/sasanidpersia.jpg

Egy különös, és diszkriminatív hozzállás jellemzi a történészek és régészek hangadó részét a párthusokhoz. Miközben nem egy helyen ha csak idézőjelben is, de szeretik párthus hordának vagy nomád párthusoknak nevezni őket, azt is kénytelenek bevallani, arra, hogy a párthusok nomádok lettek volna, semmi bizonyítékuk sincs. Ezt azzal magyarázzák, hogy a nomád gazdaság két fő mértéke az állat és a szövet, és ez kevés a régészeti bizonyítékokhoz. Megkérdőjelezik azt is, hogy a Közel-Kelet történelmében fontos szerepet játszottak volna. Lekicsinylő hozzáállásuk, hallgatásuk igyekszik elfeledtetni a párthus kort, ez látszik a néppel és korral foglalkozó népszerűsítő tudományos munkák számán is, magyar nyelvű megjelenésük pedig a szegényesnél is kevesebb. (Amennyiben jól tudom a Párthus Birodalom a középiskolai történelem oktatásból is kimaradt - ez csaknem ötszáz év közel-keleti, keleti történelem, benne Örményországgal, a Szkíta birodalmakkal, az Indo-Szkíta királysággal (Apraca), Kínával.) Miért ez a nagy hallgatás?

Minden bizonyítékot nélkülözőn Türkmenisztán felől érkező nomádoknak mondják őket. A párthusok első hódításai éppen északra, Türkmenisztán felé irányultak, nyilvánvalóan azért mert lakóterületükhöz az volt a legközelebbi vidék. A középiráni nyelvcsaládhoz tartozó nyelvük is ellentmond ennek a teóriának.

A párthusok olyan tanulási és alkalmazkodási készségről, olyan intelligenciáról tesznek tanúbizonyságot, ami páratlan a kor népei között. Aktív kapcsolatot tartottak a népekkel, könnyen befogadtak minden újat, az idegen kultúrákat úgy tűnik könnyen asszimilálták. Mindenképpen különleges, sajátos, a kor többi népétől jól elkülönülő műveltséget hagytak az utókorra. Akár a babiloni elemet, akár katafraktjaikat, akár társadalmi berendezkedésüket nézzük, jóval megelőzték korukat. Megtalálhatjuk náluk a bandérium-rendszer és a röghözköttség korai formáit. (Baktriában hasonló módon.) Mindezek a feudalizmus előfutárai. És ha nem is nevezhető diadalmas újításnak, de mindenképpen hosszú évszázadokra meghatározta Európa arculatát.
Ha a kedvező tulajdonságaikat nézzük, királyságuknak a mai napig tartania kellene. Hogy mégsem ez történt, annak legfőbb oka saját természetük sötét oldala. Legyőztek mindenkit, de önmagukon nem tudtak úrrá lenni. Belharcaik, a vezető rétegek békétlensége, egymás elleni harca, büszke, lázongó énjük megpecsételte sorsukat, legyengítette soraikat, megbomlasztotta az egységet. Mithridatész megszilárdított birodalma fokozatosan esett szét mindezek következtében. A birodalom felbomlásának a szaszanidák színre lépése nem oka, hanem a szétziláltság következménye volt.

Kulcsszavak az oldalhoz:
Származásuk, eredetük ▬ a hét párthus ház ▬ Kāveh a perzsa nemzeti hős ▬ A Jiroft műveltség ▬ Aratta városa ▬ a Jiroft civilizáció írása ▬ Partukka tartomány, Aššurahiddina felirata (i.e.700 körül) ▬ Hyrcania tartomány ▬ Nyelvük, írásuk ▬ Pahlavi nyelv, Pahlavi írásrendszer ▬ logografikus, ideografikus ▬ ostraca szövegemlékek ▬ Manichean szövegek ▬ Egy lefordított ostraca ▬ Miért az arámi jelkészlet? ▬ Történelmük ▬ Királyok Királya ▬ Carrhae-i csata ▬ Kiket hívnak szaszanidáknak? ▬ A Párthus vallás ▬ Párthus építészet ▬ liván ▬ Dura Europus ▬ Edények, kerámia ▬ kulacs (vándorflaska) ▬ ivókürt (rython) ▬ Párthus érmék ▬ Indo-Párthus érmék, Indo-Parthus királyság, Apraka ▬ Taxila ▬ Szent Tamás apostol ▬ Minnagara ▬ Öltözködés, stílus ▬ A párthus nő ▬ A párthus férfi ▬ A párthus harcos, harcmodor ▬ Katafrakt, nehézlovasság ▬ kontus ▬ Könnyűlovasság ▬ A párthus hadviselés hátránya ▬ Iustinus a párthus harcmodorról ▬ Római foglyok Kínában ▬ A párthus kenyér ▬ Párthus temetkezési szokások ▬ hamvasztás, tornyokba kirakás ▬ közösségi sírok ▬ koporsó, temetési maszk ▬ korsós temetések ▬ agyagkoporsó, agyagszarkofág ▬ Egy párthus talány: a bagdadi elem ▬ Legenda

Származásuk, eredetük:

A párthus elnevezés a 'parthava' szóból származik, amelynek jelentése: 'lovas harcos'.

A Hét Párthus Törzs, vagy csak A Hét törzs (perzsául: "Haft Khandan") hét különböző párthus törzs volt (parni törzsek). A parni törzsek valószínűleg a szkíta törzsek egyikéhez tartoztak. Egyértelműbbnek tűnik a párthus törzsek rokonsága a Médek nemzetéhez, akik hat törzsből állnak, a hét párthus törzs határai ezért meglehetősen elmosódottak. A párthusok megosztott közös kulturális jellemzőket mutatnak.
Nem találkoztam egyetlen egyértelmű leírással sem, ahol a hét párthus törzset felsorolták volna.
Feltételezések szerint a párthus törzsek és a szkíta törzsek alkották a Daha államszövetséget. A dahák a Kaszpi-tenger délkeleti vidékén élő törzsek voltak. Ez egyfajta "hivatalos" verzió a párthus törzsekről. De kik is voltak valójában a dahák? Ezt a Daha Szövetséget, először a perzsa Xerxes (i. e. 500 körül) Nemzetek Listája felirata említi Daeve néven, ami gyakorlatilag Ördögöknek, démonoknak fordítható, és leginkább úgy értelmezhető, mint a Szkíták állandó jelzője abban az időben. (daevekről lásd Mitológia menü, mazdaizmus oldal. 2. lásd megjegyzés a lap alján.) Nincs rá bizonyíték, hogy a párthusok a dahák, tehát a szkíta törzshöz tartoztak volna etnikailag és az államszövetségről sem tudni semmit. Egyáltalán nem tisztázott, hogy a daha szövetség etnikailag is rokon törzseket jelentett-e, ráadásul mindezen szövetség előtt Partukkát már említik az asszír feliratok (lásd lejjebb Aššurahiddina feliratát) mint önálló és főleg állandó, tehát nem nomád földrajzi egységet. A Daha Szövetségnek volt aztán utódja a Saka Birodalom, vagyis a Scytha Birodalom, még a Perzsa Birodalom idején és ezzel a birodalommal egy időben Partukka már mint Pathia tartomány létezik Perzsián belül. Nem valószínű, hogy egy Perzsián belüli tartomány külön szövetséget alkotott volna a Daevekkel.
Lejjebb részlet következik két ókori író, két különböző leírásából a párthusokról. Láthatjuk, hogy már I. és II. században is inkább találgatások és legendák vették körül a párthusokat, semmint tényleges tudás.
Strabón az I. században így ír erről: ".... Arsakés, egy skytha férfiú a Daai (Dahae) törzs élén (így nevezeik az apornosok népének nomádjait, akik az Óchos mentén laknak) megtámadta Parthyaiát, és meghódította. ... mások baktriai származásúnak mondják; szerintük a Diodotos hatalmának növekedése előli menekülése indította meg Parthyaia felkelését."
Ez a leírás egyrészt ellentmond annak az általános hiedelemnek, hogy az Arszakidák párthusok voltak, másrészt rávilágít arra, hogy tévesen honnan eredt a párthusok nomád voltának hiedelme. Valójában Strabón leírásából is csak az tűnik ki, hogy Párthia nem volt azonos a Dahákkal és vajmi kevés közük lehetett hozzá.
Iustinus a II. században ezt írja róluk: '' A parthusok, akik most - mintha csak felosztották volna a földkereséget a rómaiakkal - Kelet felett uralkodnak, a skythák elűzöttjeiből származnak. Ez magából a nép nevéből is következik, ugyanis skytha nyelven a "parthus" annyit jelent mint száműzött. (megj. a származtatás, és az etimológia is alighanem önkényes - ÓKTC*) Az asszírok és médek korában a párthusok a Kelet legismeretlenebb népei közé tartoztak. Bár a rómaik három háborúban legnagyobb hadvezéreikkel, legvirágzóbb időszakukban támadtak rájuk, minden nép közül ők voltak az egyedüliek, akik nemcsak egyenrangúaknak bizonyultak, hanem győztek is; bár talán még nagyobb dicsőség volt az, hogy túlélték az asszírok, médek és perzsák egykor oly hírneves királyságát, és Baktriának oly gazdag, ezer város felett uralkodó birodalmát, mint az, hogy távoli ellenséggel szemben háborúban győztek; különösen akkor ha meggondoljuk, hogy a skythák nehéz támadásai s a szomszédokkal vívott háborúk változó veszedelmei és megpróbáltatásai is szüntelenül sanyargatták őket. ... Amikor a belső háborúk következétben Skythiából elűzettek, szinte észrevétlenül foglalták el a Hyrkania, a dahák, ariusok, spartanusok és margianusok között fekvő pusztaságot."

A párthusoknak hét vezető családja volt. Ez a hét uralkodó család osztozott a hatalmon, látta el az adminisztrációt és a bíráskodást a Párthus Birodalomban. A párthus vezető családokat, csakúgy, mint a suméroknál, arameusoknál, káldoknál, később perzsáknál "... ház, háza"-nak nevezték.

A hét párthus ház:
- Suren-Pahlav Háza:
Ennek a háznak volt privilégiuma a párthus királyok megkoronázása. A háznak Sakastánban voltak földbirtokaik, a mai délnyugat Afganisztánban. E házhoz tartozott Eran Spahbod Surena, a carrhaei csata győztese. Surena, a hadvezér, Sistan helytartója volt a párthus érában. Ebből a házból került ki az első Indo-Párthus király Gondophares. - (Érdekességképpen megjegyzem, hogy a sumér Suen, Suena a holdisten megnevezése az ismeret+idő szavakból, ugyanis a sumér időszámítás alapja a hold járása volt, és a Suren-Pahlav ház jelképe ez:
- Karen-Pahlav Ház:
Media helytartói voltak. Ez a család a perzsa nemzeti hőstől (Kaveh) eredezteti a házat.
Kaveh (Kāveh, Kava) a patkolókovács, egy iráni mitológiai alak, aki egy idegen uralkodó Zahhāk ellen vezette népét. Alapja az Avestan hagyományokban gyökerezik, ahol Zahhāk korrektebben Azhi Dahāka Babilonból származik, nem ember, hanem egy gonosz démon. Kaveh a leghíresebb perzsa mitológiai alak, aki ellenállt egy idegen zsarnoki uralomnak Iránban. Kaveh miután Zahhāk kígyóinak elvesztegetett tizennyolcat a fiaiból, fellázadt Perzsia idegen uralkodója ellen és a népet a zsarnok király uralmának megdöntésére vezette. Mint az ellenállás és egység szimbólumát, felemelte bőrkötényét és egy lándzsára tűzte, ez a Derafsh Kavianiként ismert jelkép. Ezt a zászlót később drágakövekkel diszítették és a Perzsa függetlenség, ellenállás és rugalmasság szimbólumává vált, ugyanúgy mint a forradalmi tömegek szimbóluma azok harcában az idegen, jogbitorló, erőszakkal betolakodó idegenek ellen.
- Mihran Ház:
Hyrcania / Gorgan tartományt uralták. A korai Arsacid dinasztiából származtak le.
A következő házakat a hét párthus családhoz és a szaszanida házakhoz egyaránt besorolják:
- Aspahapet (Ispahbadh vagy Espahbod, Kosham-Aspahbet szintén) Ház: Raga (napjaink Teheránja mellett)
- Spendiat vagy Esfandiar Ház: Nihavand
- Varaz Ház: Armenia (Örményország) és Arran
- Andegan / Andigas Ház: Istakhar mellett

A párthusok hatalomra emelkedését követően, ez a hét ház osztozott a Párthus Birodalom államvezetésén, mindegyik a birodalom egy régiójának kormányzója volt. A párthus dinasztia felbomlása után, a Hét Párthus Házból néhány vezető család / ház fontos maradt, noha a Szaszanida Birodalmat a perzsa nemes családok uralták.

Vissza

Egy újabb elmélet szerint a párthusok eredete a Jiroft műveltség koráig vezethető vissza ( térkép:):
Az ősi Jiroft műveltség mintegy i. e. 3200-tól virágzott Délkelet-Iránban, a mai Irán Kerman és Sistan tartományának területén. Kortársai voltak az Indus-völgyi civilizáció, Elám, Sumér, és a többi, helyileg esetleg még be sem azonosított (város)államok. Napjainkban fedezték fel a Jiroft civilizáció területén egy város romjait, mely a feltételezések szerint a sumér irodalomban gyakran említett Aratta város lehet.

Egy iráni történész, Jahanshah Derakhshani teóriája szerint egy ősi nép, akik Aratti vagy Artaioiként ismertek, egy országot vagy városállamot lakott a keleti-iráni fennsíkon, amit Arattának hívtak a Sumér források a 3. évezredben. Aztán i. e. 1000 körül az Arattik előbb délnyugatra, majd északra mozoghattak. Derakhshani szerint, az Arattik lehettek ősei a párthusoknak, bactriaiaknak és az arachosianoknak.

Megfigyelése ősi forrásokon alapszik. Derekhshani mondja, hogy Herodotos szerint a párthusok magukat hívták artaioi = artaianoknak is, és hogy Leszboszi Hellenicus úgy írta le azokat, mint akik a Perzsa terület lakosai amit Artaianak hívnak. A görögök Barygaza Arattii terület lakosait, Arachosinak és Gandaraeinek hívták, akik alávetettei voltak a harcias Baktriaiaknak.

Madjidzadeh a Jiroft-i ásatások vezetője állítja, hogy feliratokat fedezett fel egy korábban ismeretlen írással. Állítólag a lineáris Elamita íráshoz, hasonlítható, korát i. e. 2200-re datálja. Ennek a felfedezésnek a bejelentését kételkedéssel fogadták. Lowler Jacob Dahlt idézi, aki az ősi írott szövegek szakembere a Berlini Szabadegyetemen, és azt mondja: "nincs szakember a világon aki ezeket bármi másnak fogja tekinteni mint hamisítványnak."
A következő Jiroft műveltségből származó kőtáblán látható írásról és jeltöredékről van szó. A jelekből mintegy hét a magyar rovásírásban is fellelhető, néhány más jel a türk és etruszk rovásírás jelekkel mutat hasonlóságot. A körbe írt x-jel számtalan hasonló korabeli vagy sokkal korábbi leleten is megtalálható világszerte.

Kőtábla ismeretlen írással, Jiroft műveltség.

Jiroft civilizáció, felirat töredék.


(forrás: wikipedia)

Vissza

Az Asszír Birodalom idején, Média mellett valahol már létezett egy Partukka tartomány, amit Aššurahiddina (Esarhaddan) asszír uralkodó feliratai említenek i. e. a 7. században, Partakka tartománnyal együtt. Partakka tartományt a mai Isfahannal (Esfahan) azonosítják be, ez a tartomány és város a közép-Iráni régióban található. Partukka pedig feltételezhetően az óperzsa Parthava (Partua), vagyis Párthia területnek felelt meg. Így ír erről a felirat: "Uppis, Partakka város városura, Zanasana, Partukka város városura, Ramateia, Urakkazabarna város városura, ((kur)ma-da-a-a) e médiabeliek (?) ..... nagy paripákat, lapis lazuri tömböket - a hegységben törteket - uralmam városába, Ninuába (Ninive) hozzám hozván, megcsókolták a lábamat. (Bizonyos) városurak miatt, akik kezet emeltek rájuk, az uralmamért könyörögvén, felajánlották nekem a szövetséget. Velük együtt küldtem vissza a helytartómat országuk területének tartományfőnökeként."
(Assurahiddina trónralépte és hadjáratai, Ókori keleti történeti chrestomathia
(sumér olvasatban a (kur)ma-da-a-a jelentése: hegyi / hegyvidéki területben, vidékben, földben, országban, államban. Tehát: .... e hegyvidéki államokban ... vagy: .... e hegyvidéki területekben ....)
//Ez a terület nem keverendő össze a Perzsa Birodalomban már létezett Katpatukával a későbbi Kappadókiával, amely terület Médiától nyugatra helyezkedett el, a Taurusz hegységtől Kis-ázsia középső vidékéig. Katpatuka Kappadókia óperzsa neve.//
Partukkát a Perzsa Birodalomban már Párthia Tartománynak hívják, a Kaszpi-tengertől délkeletre. Párthia tartomány nyugati szomszédja Hyrcania, a Kaszpi-tenger déli partvonala mentén feküdt. Párthia és Hyrcania lakóterületeinek nyugati szomszédja Média volt.

Hürkania, Hyrcania egy szatrapia vagyis tartomány, itt található a párthusok egyik későbbi fővárosa Hekatompylos, a tartomány a mai Golestan, Mazandaran, Gilan részeit fedi le. A görögök a Kaszpi tengert hívták Hyrcania tengernek. A hyrcania elnevezés az óperzsa verkā farkas szóból ered, ezt a területet a helyiek Pahlavi Varkānanak nevezték - Farkasok-földjének lehet fordítani, de szó szerint Párthus Farkasok a jelentése. Ezt a nevet őrzi a mai Gorgan városa is Golestan tartományban, a mai perzsa nyelven gorg farkast jelent. Gorgan városa a régi Hyrcania várossal azonos. Hyrcania már i. e. 500-as években az Achmenidák (perzsa dinasztia) korában Nagy Kürosz alatt a Perzsa Birodalom része lett, mint Parthia altartománya. Hyrcania tartomány fontos része volt a Párthus Birodalomnak, a párthus királyoknak Hyrcaniai városban volt a nyári rezidenciájuk. Az idők folyamán az ázsia törzsek betörései ellen sok erődöt építettek a területén. Később a Szaszanida Birodalom része volt, egészen az arab hódításokig. Hyrcania még sok évvel a Szaszanida Birodalom összeomlása után is részben független vagy félfüggetlen maradt néhány arisztokratikus párthus család vezetése (Karen-ház, Bavand-ház) alatt.

Vissza

Nyelvük, írásuk:

A párthusok (az uralkodó dinasztia neve után: Arszakidáknak, Arszakideknek is nevezik őket) a párthus nyelvet beszélték, ez egy középnyugati iráni nyelv, a középiráni nyelvcsaládba tartozik, mint a középperzsa, baktriai, szkíta, szkíta-szarmata nyelvek. A párthus nyelvet nevezik pehlevinek vagy pahlavinak is. A pahlavi a párthus szó modern perzsa nyelvi megfelelője. A párthus nyelvemlékek közül a numizmatikai leletek és a sziklafeliratok jelentősek, de döntő többsége a zoroasztriánus vallási irodalom emlékeit tartalmazza. A párthusok királya, I. Vologesus parancsolta meg, hogy gyűjtsék egybe az Avestából fellelhető töredékeket. Ez a mazdaizmus kánonikus szövegeinek és rendszabályainak gyűjteménye. (Lásd mazdaizmus link.)

A párthus írás a Pahlavi írásrendszert használta, amely egy nagyon speciális írásrendszer, és abban a nyelvcsoportban, ahol párthust beszélték, a Pahlavi írásrendszer idegen. A Pahlavi írásrendszernek két lényeges vonása van. Az első, hogy annak írásképe, tehát maga a betűkészlet az arámiból származik (arámi eredetű írás).
A másik jellegzetes vonása, hogy magas az arámi szavak előfordulása. A Pahlavi írásrendszer ideografikus (fogalomírás, vagyis a jelek egész fogalmakat jelölnek) és logografikus (szóírás). Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy bár sűrűn használtak fogalomjelölést és szóírást, de nem csak azt használták. Az ideographikus írás vitája még nem zárult le, időről-időre napirendre kerül egyes szövegek fordításakor, mert a jelekben helyesen használják az arámi főnévragozást, ami nem kifejezetten jellemzője az ideografikus írásnak.

A Pahlaviban az arámiból származtatják a logogramokat és a szókészlet egy részét,
a beszélt közép-iráni nyelvből származtatják a szimbólumszabályokat, a végződéseket és a szókészlet másik részét.
Párthia szatrapiában (tartomány) a párthus nyelvet beszélték (i.e.500), és ezt használták később az Arszakida bíróságokon is.

Több felirat fennmaradt, melyet főleg szobrokra, sziklákra, reliefekre véstek. Jellegzetes párthus írásemlékek a cserépre írt szövegmaradványok, ezeket ostracanak, másképpen ostrakonnak nevezik.
A Manichean szövegek, szaszanida soknyelvű feliratok, és a párthus irodalom maradványai az utána következő Közép-Perzsiából. Ezek a Manichean szövegek melyeket röviddel a párthus hatalom örökül hagyása után jegyeztek le, fontos szerepet játszanak a párthus nyelv rekonstrukciójában.

A következő fordítás eredeti cseréptöredéke, a B2983 számú ostraca a Pennsylvániai Egyetem Párthus gyűjteményében van. Ezt az ostracát Nippurnál találták 1892-ben, a Jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, Shaul Shaked fordította le angolra az 1990-es években. Az írás stílusa (királyi) hivatali, arámi és iráni szavak keverékét használja. (magyarra én fordítottam)

A belső oldalon:
1. Tīridāttól az én mestermnek, Barānnak. Az Úr jelenlétében
2. küldök sok békét és egészséget az én mesteremnek, egy keveréket
3. mindenféle békéből (üdvözletből). És most: elbeszélem neked a híreket,
4. nevezetesen, figyelj, figyelj, a fiúval háromszor
5. és hosszú időn át, .... további levelet
6. .... elküldtem Barān úr kapujához.

A külső oldalon:
1. egy férfi, Tīrēn a trónról (?). Ez jó régen történt és
2. sok évvel ezelőtt.

Vissza

Felmerülhet a kérdés, miért az arámi nyelvből merítettek, miért az arámi betűkészletet használták?

Az arámi ábécé - kép:

I.Tukulti-apil-Ésarra (i. e. 1114-1076-ig) asszír király felirataiban fordul elő először az aramu név, amely az arám törzseket jelölte. Az arameusok nyugati sémi nyelvet beszélő sémita népcsoportok, a Tigris torkolatvidékén éltek. Gyakorlatilag Sumér közvetlen szomszédságában. Kr. e. kb. 1000-től az arámi nyelv egyre nagyobb teret nyert Mezopotámiában. A hódítóknak időtlen idők óta szokásuk volt messzire elszállítani a foglyokat, a kiket kalandozásaikban összeszedtek és olyan városokba telepíteni őket, a melyeket nem rég csatoltak a birodalmukhoz. Assurahiddina feliratában: "Akik a tengernél (laktak), azokat a hegységbe, akik a hegységben, azokat a tengerhez telepítettem rendeletileg." Az asszírok alatt a tulajdonképpeni babiloniak és a Tigris torkolata mellől való aramaeusok szolgáltatták az önkéntelen gyarmatosok legnagyobb csoportjait. Az Euphrates- és az Orontes-melléki kerületek sok ilyen gyarmatost kaptak, akik Bit-Adiniben, Hámáthban, Damaszkusz környékén és a hettitáknál telepedtek meg. Egy sor kisebb államot hoztak létre Libanontól keletre és délkeletre - Cóba, Bét-Rehab, Maaka, Gesur, Tob. A legjelentősebb városállamuk Damaszkusz lett. Az arameusok határozottan számbeli fölényre tettek szert ezeken a területeken, azután pedig egészen beolvasztották a régi népesség maradványát. Ninive eleste (i. e. 612), az Újbabiloni Birodalomban a káld dinasztia közvetlen fennhatósága alá kerülésük tovább növelte beolvasztó képességüket. (A káldeusok arameus törzs volt.) Észak-Szíria az arámiak egyik fő székhelye, sőt csaknem az igazi Arám lett. Mikor a Újbabiloni Birodalmat, a perzsa uralom váltotta fel, az arámi nyelv semmit sem veszített jelentősségéből. Hivatalos nyelvévé lett a birodalomnak az összes nyugati tartományokban: megtalálhatni a kisázsiai pénzeken, az egyiptomi papiruszokon és obeliszkeken, a satrapák, Kyrosz és Dareios rendeleteiben és levelezéseiben is. Niszatól Raphiáig, a Perzsa-öböl partjától a Vörös-tengerig kiszorított csaknem minden addig használatos más nyelvet, legyen az akár sémi, akár más.

Uruk temetőiben a következő temetkezési módot találták, a Nagy Képes Világtörténet idején feltételezték, hogy káld, de frissebb információt a mezopotámiai temetkezési szokásokról nem találtam: "A halottak többnyire agyaglapon, boltozatos agyagüregben feküdtek. Az agyaglapra aszfalttal itatott gyékénytakarót terítettek, s erre fektették a halottat. A sirokban talált gyolcs- és szalagmaradványokból azt lehet gyanítni, hogy a halottat be is göngyölték. Ez mindig az egyik oldalon, rendesen a balon fekszik; feje napon szárított téglán nyugszik, lábszárai fel vannak huzva. Bal karja ki van nyujtva s kezében réz tál van, a melybe a szintén kinyujtott jobb kar ujjai behajlanak. Egyik kézcsuklójához gyakran meteor kőből készült és átfúrt hengert kötöttek zsinórral; hasonló, de homokkőből készült és alakokkal diszített, felirástalan hengert tettek lábai közé, egy másikat bordái alá. A réztál mellett bambusz bot vagy a fürészhal porczogója fekszik. Odább, a lábainál, egy vagy több lapos agyagtál következik halszálkákkal, tyúkcsontokkal, medve-állcsontokkal, datolya-magvakkal; e mellett agyag vizeskorsó áll ivócsészével. ... A csontvázak mellett gyakran kicsiny pecsétnyomó hengerek is vannak; némelyiken felirat is van, de a legtöbb csak durván dolgozott alakokat mutat."

Pahlavi írás. (forrás: wikipedia)

Vissza

Történelmük

A párthusok lakta Partukka az Asszír Birodalom egy tartománya volt (i. e. 700 körül már létezett, első írásos említése ebből az időből származik). Az évezred közepén a Perzsa Birodalom egy tartománya (szatrapiája). Az ókori Párthia tartomány a Kaszpi-tengertől dél-keletre, Médiától keletre terült el, a mai Irán területén. Később a Szeleukida Birodalomban (Nagy Sándor Birodalma) önálló tartomány volt.

Párthián áthaladt az északi selyemút, így jelentős szerepet játszottak a kelet-nyugati kereskedelemben, valamint az északi nomádok és a mezopotámiaiak kereskedelmében. Birodalom alapító uralkodójuk I. Arsak vezetésével fellázadtak a Szeleukida Birodalom ellen és i. e. 247-ben önálló államot alapítottak, a párthus időszámításnak, avagy a párthus érának ez a kezdőidőpontja. Az Arsacid dinasztia miatt nevezik a Párthus Birodalmat Arszakideknek vagy Arszakidáknak is. Az i. e. 3. század közepétől I. Arsak és Tiridates nagy területeket hódított meg a mai Irán területén déli irányba és fel egészen a mai Türkmenisztánig, itt alapították meg első fővárosukat Niszát. (Később Hekatompylos, majd Ctesiphon lett a fővárosuk.) Aztán I. Mithridatész kihasználta VII. Antiokhosz meggyengített uralmát és a Szeleukida Birodalomtól elhódította Irán nyugati részét és Mezopotámiát i. e. 150-138 között. A párthus birodalmat II. Mithridatész szilárdította meg. Alapítottak egy katonai tábort a Tigris partján, szembe Szeleukeiával; ez a tábor lett a végső párthus főváros Ctesiphon (Ktesiphon) helyszíne. Krisztus után 226-ig az ókori Közel-Kelet nagy részén ők uralták. A párthus királyok állandó címe volt: Királyok királya.

A párthusok hatalmuk csúcsán (Arszakidák) uralták egész Iránt és Mezopotámiát, Türkmenisztán, Afganisztán, Pakisztán, Tadzsikisztán, Örményország, Azerbajdzsán, Törökország, Szíria, Libanon, Jordánia, Palesztina és Izrael egy-egy részét. O-ban foglalták el Júdeát, de később elhagyták.

A párthusok és Arménia (Örményország) háborúskodása miatt (ahol egy párthus dinasztia uralkodott egyébként) Lucullus i. e. 69-ben és Pompeius i. e. 66-ban szerződésben biztosította Róma és a Párthus Birodalom határát az Eufrátesznél. Miután a triumvirek Caesar, Pompeius, és Crassus felosztották egymás között a provinciákat, Caesar Galliát kapta, Pompeius Hispaniát, Crassus Szíriát, Crassus nekilátott régen dédelgetett álma megvalósításának és hadjáratot indított a Párthus Birodalom ellen. Carrhaenál i. e. 53-ban Licinius Crassust és a több mint 40 000 emberből álló római csapatot megsemmisítették, 36 000 római légionárius halt meg. II. Orodes parthus erőit Surena vezette, aki ekkor még nem volt harminc éves. térkép:
A népek a Mediterranumtól az Indusig megértették Parthia erejét. A párthusok i. e. 41-ben egy sikeres támadást indítottak Róma ellen, i. e. 38-ban egy újabbat, de az kudarccal végződött. Végül Augusztus i. e. 20-ban békét kötött a Párthus Birodalommal. A harcok i. sz. 62-ben támadtak fel újra a két birodalom között. 66-ban megegyezés született a két birodalom között Arméniáról, így ismét béke lett. i. sz. 114-ben Oszroész letaszította trónjáról Arménia királyát, - újra kiújult a római-párthus háború. Traianus csapatai i. sz. 165-ben Ctesiphont is elfoglalták, i. sz. 197/198-ban újra a rómaiaké lett. Egy időre az egész Mezopotámiai folyóvölgyet elfoglalták a rómaiak. Aztán ez a háború is békekötéssel zárult i. sz. 217-ben.

Vissza

Traianus hadjáratáról így ír a Nagy Képes Világtörténelem: "A béke munkás évei után a császár hadaival (i. sz.) 114 vége felé keletre vonult, hogy véget vessen a parthusok fondorlatainak, kik a keleti provinciákban elszéledt zsidók elégületlenségét szítva, zavart igyekeztek előidézni a birodalomban. Első czélja az volt, hogy Armeniát végleg a birodalomhoz csatolja, mert Chosroës parthus király a testvérét önhatalmúlag ültette e vazallus ország trónjára. A császár közeledtére Chosroës megijedt és engesztelő követséget küldött eléje. Traianus visszautasította az ajándékokat s folytatta útját Antiochiába. Chosroëssel szemben ellenkirályt állított, s míg a parthusok erejét a belviszály tartotta lekötve, addig Traianus a kaukazusi népektől is támogatva benyomult Armeniába, s a bitorló Parthomasiris kénytelen volt a császár előtt megalázkodni. De így sem maradt Armenia ura; visszatérő útjában egy római csapat tőrbe ejtette és megölte. Traianus erre Armeniát még (i. sz.) 115-ben római provinciává alakította s Mesopotamiát is elárasztván hadaival, téli szállásra Antiochiába vonult vissza. Itt érte deczember 13-án az a rettenetes földrengés, mely Antiochia lakossága közül oly sok áldozatot szedett. Maga Traianus is alig menekülhetett meg az omladozó falak közül. A (i. sz.) 116. év tavaszán Parthia ellen vonult, még pedig ugyanazon az úton, mely Crassusra oly végzetesnek bizonyult. De Traianus nagyobb hadvezér volt, mint a szerencsétlen triumvir, s ellenfelei sem voltak oly erősek, mint régebben. Mert bármily büszke hangon beszéltek is még a parthus királyok, hatalmuk hanyatlóban volt. Traianus szította belviszályukat s így sikerült átkelnie a Tigrisen. Adiabene vidékén erősen megvetvén a lábát, még ebben az évben elfoglalta a Zagrus és Choatras hegylánczáig terjedő földet. Assyriát ekkor provinciává tette s méltán megérdemelte a Parthicus jelzőt.

Traianus a telet Edessában vagy Nisibisben töltötte, tavaszszal aztán Ktesiphon városáig nyomult. A meglepett parthus király Media belsejébe vonult vissza, s fővárosát a rómaiak kardvágás nélkül hódították meg. Traianus ezután legatusaira bízta Seleukia és Babylonia vidékeinek meghódítását, maga pedig a Perzsa-öbölig hatolt, sőt a tengeren is jártatta hadait. "Ha még ifjú volnék", nyilatkozott a hagyomány szerint a császár, "nem nyugodnám, míg el nem érném a makedon hódítás határait". Siettette visszavonulását a Seleukiában és Mesopotamiában kitört lázadás is; s bár a forrongó tömeg meglakolt, Traianusnak be kellett látni, hogy a római határokat még tovább terjeszteni veszedelmes vállalkozás vona. Ktesiphonba visszatérve, a parthusok trónjára Chosroes helyett hívebb embert ültetett; a birodalom határait Mesopotamia, Assyria és Arabia egy részének meghódításával a Perzsa-öbölig kitolta ugyan, de az csak nehézkes toldaléka lőn az amúgy is túlnagy birodalomnak. Ázsia és Afrika azon részeiben, hol a zsidók nagyobb tömegben laktak, mindenütt fölizgatták a lakosságot; maga Traianus is elkomorult rövidéletűnek igérkező sikerein. Hatra városának ostroma alatt megsebesült, s midőn haza felé sietve a kilikiai Selinus városába ért, vízkórba esett, s felesége, Plotina karjai között i. sz. 117 aug. 8-án kilehelte lelkét. Tizenkilencz és fél évig állott a birodalom élén s hatvanöt évet töltött el ernyedetlen munkában. Bizonyára nem részesült oly gondos nevelésben, mint akármely elődje; természettől megnyerő modorát is rontották a durva tábori szokások és az elharapózott paederastia; mindazáltal népe a férfias bátorság és a nemeslelkűség ideáljaként emlegette. Róma és a provinciák, a nemesség és a nép egyaránt őrizte kedves uralkodója emlékét. "

A párthus földbirtokos nemesség megerősödése oda vezetett, hogy ellenszegültek a királynak, megtagadták a sorozásokat, a katonai kötelezettségeiket, nem fizettek adót. Ezek a dolgok a hatalom forrásai voltak a Párthus Birodalomban. Az Arkaszideket belső viszályok zizálták az utódlás felett, ezek gyakran gyilkosságban végződtek. A birodalom szétzilálódása arra vezetett, hogy jelentéktelen királyok töltötték ki a hatalomban támadt űrt és mikor ezt az űrt nem tudta betölteni egyetlen erős király sem, ez arra ösztönözte az alattvalókat, hogy döntsék meg a birodalmat.

Ardasir (Artaxerxes), a szűkebb Perzsia fejedelme, hosszas küzdelem után megdöntötte az utolsó Arsakidának, Artabanosnak trónját, s a Parthus Birodalomban 226-tól kezdve ismét a perzsák uralkodtak. a perzsa Ardasir dinasztiáját Szaszán nevű őséről szaszanidának hívják; vele szemben az Arsakidák csak Armeniában tarthatták fönn magukat.

A belső viszályoktól gyengített, gazdaságilag és katonailag szüntelenül háborúban álló Párthus Birodalmat tehát a Szaszanidák győzték le. Kr. u. 226-ban elesett a Párthus Birodalom utolsó királya V. Artabanosz, a Szaszanida birodalom alapító I. Ardasír ellenében.

A Párthus Birodalom bukása után Párthia két tartományra osztva a Szaszanida Birodalom része lett. Az egyik tartomány a Kapszi-tenger déli részének keleti mellékén Észak-Iránban volt Nisza központtal, a másik terület Abávard tartomány.

E nagy válság hatalmas nemzeti és vallásos restauratióval áll kapcsolatban. Zarathustra tanításai visszahódítják a tért a párthusok hellenizmusával szemben, s az új urak alatt a birodalom kifelé is jobban terjeszti hatalmát. A perzsák rögtön megtámadták a római határokat és a régi Perzsa Birodalom helyreállítására gondoltak.

"A perzsa királyság isteni intézmény; a legkövetkezetesebb theokratia. Maga a király "isteni" férfiú; bághi (isteni), ez a szaszanida király állandó jelzője az érmeken. "A mazdáhitű, isteni ... Irán és Anirán királyainak királya, Jezdán (isten) magvából való (minocsetri). .... Az isteni királyt a Karéno, azaz az isteni gloria külső jele kiséri; ez csakis a királyi személy valódi ivadékaira szállhat át. A szaszanida dynastia megalapítóján, Artakhsír Pápakán-on, ki a legitimitás czímén döntötte meg a parthus uralmat, épen az őt kisérő karénón ismerték fel achaemenida származását." (Nagy Képes Világtörténet)

Vissza

A Párthus vallás:

A párthusok többsége a Mithrasz vallás, avagy a Fény vallásának híve volt (zoroasztriánus). Ez a vallás az akkori ókori világ nagy részét felölelte. A Mithrasz vallás kiterjedt a Római Birodalmon át messze vidékekig Európában is. Később a Mithrasz hitrendszer beépült a kereszténységbe, a rítusok, szertartások, ünnepek a párthus hatás (befolyás) visszatükröződése volt az ókori világban. Ennek a vallásnak szent iratait először a párthusok állították össze. Azok az feliratos edény vagy váza cseréptöredékek (ostraca), amit Niszában találtak megerősítik, hogy több helységnév zorosztrian jellegében, sajátosságában.
Sokszínű kultúra jellemezte őket. Kiterjedt birodalmuk területén gyakorlatilag minden akkor ismert hitrendszerrel megismerkedtek, alattvalóik sokféle vallást gyakoroltak a birodalmukban. Ismerték a judaizmust, és ismerték a kereszténységet, hisz a kereszténység születésekor teljes mértékben ők uralták a közel-kelet római birodalmon túli területeit.
A párthus uralkodó osztály erősen befolyásolt volt a hellén-görög kultúrával, ismerték a görög isteneket. Voltak, akik termékenységi kultuszoknak hódoltak. Ugyanakkor ismerték a buddhizmust is.

A Párthus Birodalomnak i. e. 115-től diplomáciai kapcsolata volt Kínával, a kínai császár Wu-ti megegyezett II. Mithridatésszel a Selyemút felügyelete fölött. A két birodalom egy hadműveletben lépett fel Xiongnu (Hun) ellen, megvédelmezni a selyemkereskedelem útvonalát.

Egy párhtus nemes fontos szerepet játszott abban, hogy buddhista szövegek fordítását vitte el a Kínaiaknak.
"148-ban An Shigao megérkezett Kínába, a Han Dinasztia fővárosába, Luoyangba, ahol az Indiai Buddhista szövegeknek jelentős számú fordítását végezte és vonzotta a követők egy odaadó közösségét. Több mint egy tucat An Shigao mű maradt fenn, melyek elsősorban alapvető buddhista doktrínákkal és meditációval foglalkoznak." (forrás: wikipédia).

Ezek a vallások mind léteztek a Párthus birodalom ideje alatt, de a korábbi idők vallásait is ismerték még Párthus szatrapia idejéből, esetleg még régebbről, úgy mint az asszír vallást vagy a Marduk-Bél hitet egészen a sumér vallás gyökeréig, gondoljunk csak Baba avagy Bau istennőjükre.

Mégis mindannak ellenére, hogy ennyire sokszínű kultúrális közegben éltek, ennyi hatás alatt álltak, a párthusok anyagi, tárgyi kultúrájának sok megjelenése mint a cserépedény stílusuk, kis tárgyaik, eszközeik, széles körűen eltér a többi környező területekétől, és megmaradt jellegzetesen párthusnak, még akkor is, ha területenként a stílusuk nem volt egységes. Temetési szokásaik sokszínűsége, régiónkénti eltérése visszatükrözi mindazt a sok hitrendszert, vallást, ami a birodalomban fellelhető volt.

Vissza

A párthus építészet

A párthusok jellegzetes építészeti stílust használtak, melyet saját építőszokásaikból és a római stílusból hoztak létre. Ennek a stílusnak a meghatározó tényezője a liván volt (angol nyelven: ivan, iwan), mely egy elölről nyitott, hosszházas jellegű hatalmas helyiség, dongaboltozattal lefedve, általában ezt oldal-, és mélységi irányba több helyiség egészítette ki. Ezt lakóházakban, templomokban és palotákban egyaránt alkalmazták. Ez a térforma volt a párthus építészet sajátos meghatározója. Másik jellegzetes párthus építészeti megoldás a téglahomlokzatok emeleteket összefogó páros féloszlopokkal és fülkékkel illetve vakárkádsorral tagolt felületei, melyek olyan hatást keltettek, mintha a homlokzat három egymás mögött álló, lépcsőzetesen mind magasabb épület összetorlódása lenne. Ezt az illúziót az ügyesen méretezett nyílások nagyságának variálásával érték el. Az épületeiket pártázat koronázta. Dekorációnak falfestést és reliefeket használtak.

Vissza

Ashur palota, i. e. 2. század, a déli liván homlokzatrészlete,
(Berlin, Elő-Ázsiai múzeum):


(forrás: Hajnóczi J. Gyula: Az építészet története):

Ktesiphon, az 1908-as áradás után megmaradt, megtámasztott homokzatrészlet:


(forrás: Hajnóczi J. Gyula: Az építészet története):

Hatra, templomhomlokzat:


(forrás: Hajnóczi J. Gyula: Az építészet története):

Párthus erőd romjai, Kuh Khajek Rostam, Dél-Irán:


(forrás: net):

Ajtógerenda oroszlángriffekkel, lótuszos vázával:


(forrás: net):

A párthus dinasztiák Ctesiphon mellett olyan városokat alapítottak mint Hatra, Dura-Europus (másképp Dura Europos) (Szíriában), Firuzabad és Takht-i Szulaiman. Újjáépítették Nippurt, Urukot, Ninivét, ehhez először égetett téglát használtak, később követ és kőtörmeléket. A rómaiak többször elfoglalták Ctesiphont, de Hatrát soha nem tudták bevenni. Ennek ellenére Ctesiphon még a Szaszanida birodalomban is virágzó város volt.

Dura Europos - Romjai Szíriában, a mai Dablan közelében található A falfestményeit Damaszkuszban őrzik konzervált állapotban. Párthus tartományi központ volt. Fő építményei: Városfal, Palmyra kapu, Bél templom, Keresztény templom-ház, Mitrarium - a mitrász (zoroasztrián) vallás épülete - freskóin csúcsos süvegű mágus-papok láthatók. Az ásatások felfedtek görög, római és palmyrai isteneknek emelt templomokat. A zsinagóga épülete - A zsinagóga épülete tele volt embert ábrázoló, bibliai témájú freskókkal, festményekkel. Ez gyakorlatilag egyedülálló, mert a zsinagógákban tilos az emberábrázolás. Az épület belseje freskóit tekintve jobban hasonlított egy görög-keleti ikonosztázos templomra vagy koft templomra, mint zsinagógára. Hozzá képest a keresztény templom-ház puritán épület volt.

A régészeti ásatások Susianában (Elám), Ninivében, Urukban, Nippurban sok véletlenszerű felfedezését hozták a párthus és szaszanida emlékeknek.

Urukban 100 körül egy kis templomot építettek Gareus istennek. Az épület görög-római-babiloni elemek egyvelege volt.
Nippurban a második században a zikkuratu romjaira egy erődöt emeltek. Az erőd magába foglalt négy livánt, nagy boltozatos csarnokai egyik oldalukon nyitottak voltak. Az erődön kívül egy palotát is építettek.
Több új épületet emeltek Ashurban is, az asszírok régi fővárosában.
Egyenlőre nem világos, hogy a párthusok miért Nippurt és Urukot választották. Annyi bizonyos, hogy ez a tevékenység számukra nem volt általános és megszokott. Sokkal szívesebben alapítottak új városokat, mintsem renováltak régieket.

Vissza

Edények, kerámia:

A birodalom előtti időszakban jellemzően mázatlan, bélyeglenyomatokkal díszített edényeket készítenek, ahol a bélyegdiszítésben elsősorban szarvasok és lovasok motívuma váltakozik.

Bélyegképes, lovas, szarvasos motívumokkal diszített cserépedény rajza:

Később kék, kékeszöld, zöld mázas cserepedényeket készítettek.

Kék mázas kancsó és zöld mázas korsó:

Ez a rozettaberakásos, zöldeskék mázas korsó a két fülével és jellegzetes alakjával a hellén hatást tükrözi.

A párthus edényalakzatok közül a legtipikusabb a "zarándokflaska" (angol elnevezésének fordítása). Ez az elnevezés megtévesztő az angol fordításból, főleg a mai keresztény hitrendszerben. Magyarul sokkal helyesebb lenne vándorflaskának nevezni, de mivel a magyarok ismerik ezt az edénytípust ősidők óta, a leghelyesebb kulacsnak nevezni. A kerek alakzatút tovább csinálták Irán távoli részeiben, míg nyugaton megjelentek a szögletes alakzatok is. Gyakran varráshoz hasonló diszítés futott körbe rajtuk. Varrt bőredényeket, tömlőket különböző folyadékok tárolására a mai napig is használnak nomád csoportok. Nyugat-Iránban jellemzőbb volt a zöld mázas cserép, míg Észak-Iránban inkább sötétmázas, fényezett cserépedények voltak.

Párthus kulacsok avagy vándorflaskák:


(forrás: net)

Vissza

Másik jellegzetes párthus tárgyi alkotás a rython, magyarul ivókürt. Ez készülhetett nemesfémből vagy cserépből. Nagyon változatos, szép példányok kerültek elő már eddig is a Párthus Birodalomból. Ivókürtöt gyakran tettek a holtak mellé is, mint temetési ajándékot.

Párthus cserép ivókürt (rython):


(forrás: CHN Photo Agency)

Párthus ezüst ivókürt (rython):


(forrás: net)

Szarvast formázó arany párthus ivókürt:


(forrás: net)

Vissza

Párthus érmék:

Érmeik stílusára mindenekelőtt a keleti görög kultúra hatott.
Majdnem minden párthus érme fejeket vagy portrékat ábrázol, és néhánynak a hátoldalán szintén portré van. Más esetekben a hátoldalon gyakran lovakat ábrázoltak vagy lovast valamilyen harci tevékenység közben. Szintén gyakori az íjász ábrázolás. Érmeik egy része mágneses volt, vagyis magas fémvastartalmú vasérc. Az ókorban is ismert volt ennek az anyagnak (magnetit) egyik lelőhelye Kis-Ázsiában, Magnészia város mellett.

Érme II. Mithridatész korából:


(forrás: net)

Harci mozdulatokat ábrázoló érme:


(forrás: net)

Vissza

Az Indo-Párthus érmék egyik oldalán általában az uralkodó portréja vagy egy lovas látható, másik oldalán gyakran szárnyas nőalak van talán Niké, a győzelem istennője. Ezt gyakran kombinálták az úgynevezett Gondofaran szimbólummal. A gondofaran egy uralkodói cím, jelentése: "A Dicsőség megtartója". (Az Indo-Párthus királyság első uralkodója után. Lásd lejjebb.)

Indo-Párthus királyságnak hívták a Párthus Birodalom ideje alatt a mai Afganisztán, Pakisztán és Észak-India területén létrejött államot. Első uralkodója I. Gondofáresz eredetileg Sistan (Iráni tartomány) uralkodója volt Kelet-Iránban. i. e. 20 körül meghódította az Indo-Szkíta királyságot, Apracat (Apracarajas, Avaca), valószínűleg nagy uralkodójuk, Azesz halála adott erre alkalmat. Gondofáresz halála után birodalma kezdett széttöredezni apróbb királyságokra. Halála után a gondofáresz amelynek jelentése: "A dicsőség megtartója", az Indo-Párthus királyok címe lett. Ezt az érmeken az ún. gondofáresz szimbólum jelzi.

Több régészeti réteg kiásása után úgy gondolják, hogy Taxila az Indo-Párthus királyság fővárosa volt. Néhány ősi írás beszámol az indo-párthus jelenlétről a területen, mint pl. Szent Tamás apostol története, aki a "Tamás cselekedetei" 17. fejezetében leírja, hogy ácsként hajóra szállt, hogy Gudnaphar király bíróságán szolgáljon Észak-Indiában. Nem biztos, hogy Tamás I. Gondofáresszel találkozott, lehetséges, hogy egy későbbi utódjával, hisz a gondofáresz az indo-párthus királyok állandó címe volt.
A területet említi egy kézikönyv is, amit az Arab-tengeren hajózók használtak, abban leírják ahogy a párthus királyok egymással harcoltak Sindh területen, - ami hagyományosan akkor mint Scythia volt ismert -, az indo-szkíta uralkodó jogcímért.
//Sindh a mai Pakisztán Indus-völgyi területe, ott található az ősi Mohendjo-daro is//
Az Indus folyóról azt írják, hogy csak középig hajózható, mert feljebb sekély és mocsaras, egy kereskedő város, Barbaricum előtt fekszik egy kis sziget, ott található egy Szkíta nagyváros, Minnagara, az a párthus hercegek alárendeltje, akik állandóan kiűzik onnan egymást.

Indo-párthus érme, jobb oldalon a hátlapon gondofáresz szimbólum:


(forrás: net)

Indo-párthus érme, jobb oldalon a hátlapon szárnyas Niké és gondofáresz szimbólum:


(forrás: net)

Vissza

Öltözködés, stílus:

A párthus nő:

A szobraikon a férfiak hagyományos párthus ruházatban vannak, míg a nők görög ruházatban. Különösen sok ilyen szobrocskát találtak Ninivében és Nippurnál. Nippurnál elsősorban nőalakokat ábrázoló szobrocskák kerültek elő.
Iustinus szerint a párthusok a nő legfőbb erényét a szelídségben látták. Szintén I. szerint asszonyaiknak tilos volt a lakomákon való részvétel, és tiltott a férfiak puszta látása is. A párthusok többnejűek voltak, és a házasságtörést a legszigorúbban büntették - írja Iustinus.

Párthus nő görög stílusú öltözékben, szobrocska töredék:


(forrás: net)

II. századi párthus női öltözék. Gazdagon leomló tunika, alatta hosszú ujjú, lefelé bővülő, redőkben végződő hosszú ing, jellegzetes fejék és ékszerek.

Párthus nő görög stílusú öltözékben:


(forrás: net)

Vissza

A párthus férfi:

A férfiak hagyományos öltözéke harmonika-szárú nadrág volt, egy lábszárközépig érő, középen enyhén felvágott inggel, erre ha szükséges volt ugyanolyan hosszú vastagabb ruházatot, köpenyt vagy kabátot húztak.
A ruhájuk megkülönböztető jegye volt a dekoratív öv gyakran bonyolult csatokkal, amit fegyverek, tűzgyújtószerszámok, különféle apróbb felhasználási tárgyak felfüggesztésére, tárolására is használtak.
/Az öv kiemelt szerepet töltött be, a szkítáknál, hunoknál, magyaroknál, avaroknál is./
A harcosok sisakjáról, a fejpántokról hátul két szalag, vagy pántlika omlott le. A fejpántok a sumér kori női viselettől az egyiptomiakon át, egész Mezopotámiában, de a hunoknál is mindennapi viselet volt. Párthus jellegzetességét a két szalag adja.

Iustinus írja a párthus férfiakról: "Csak olyan húst esznek, amit vadászaton maguk ejtettek el. Minden idejüket lóháton töltik: lovon harcolnak, lovon lakomáznak, lóháton intézik a közügyeket és magánügyeket, lovon utaznak és pihennek, lóháton kereskednek és társalkodnak. (megjegyzés ÓKTC: Ammianus Marcellinusnak a hunokról adott egészen hasonló jellemzést) Szolgák és szabadok között az a legfőbb különbség, hogy a szolgák gyalogszerrel, a szabadok kizárólag lovon járnak. ... a férfiak legfőbb erényét a vadságban látják. Természetüknél fogva hallgatagok, gyorsabbak a tettben, mint a beszédben, szerencséjüket és balszerencséjüket egyaránt csendben fogadják. Fejedelmeiknek félelemből és nem tiszteletből engedelmeskednek. A szeretkezésben nem ismernek határt, élelemben azonban mértéktartók. Szavaiknak és ígéreteiknek csak annyiban lehet hitet adni amennyiben az az ő érdeküknek is megfelel."

Korai párthus férfi szobrocska töredéke, hagyományos öltözékben:


(forrás: net)

Iránban Zahak (Zahhak) vára a párthus építészet hagyatéka. A várból származó stukkó maradványa párthus harcost ábrázol dárdával és pajzzsal:


(forrás: wikipedia)

Palmyraból származó sírkő, rajta egy fiatal férfi domborműve párthus ruházatban:


(forrás: wikipedia)

Niszából előkerült párthus férfifej töredék:


(forrás: net)

Részlet egy párthus herceg szobráról, egyes feltételezések szerint Surenát, a Carrhaei győztes hadvezért ábrázolja:


(forrás: net)

Az előző kép nagyobb részlete:


(forrás: net)

Párthus uralkodók fejdíszben:


(forrás: net)

Párthus rabot kísérő római börtönőr:


(forrás: net)

Vissza

A párthus harcos, harcmodor:

A párthusok jó lovasok voltak. Kengyelt használtak. Híresek voltak harci bátorságukról, íjászaik ügyességéről, a kik páncélingben, fürge kis lovaikon épp oly félelmesek voltak, ha támadtak, mint mikor cselből visszavonultak.

Nyilazó párthus lovas:


(forrás: net)

Nyilazó párthus nő:


(forrás: net)

A párthusok híresek voltak nehézlovasságukról, katafraktnak (kataphractos, cataphractus) hívták ezt a fegyvernemet. A nehézlovasság rohamcsapat volt, öltözékük rendkívül szokatlan a középkori páncélos lovagkorig. A katafrakt kúpalakú sisakot hordott nyakvédővel, egy fém maszkot, melyen csak a szemük látszott ki, páncélinget viselt, lándzsája volt, mintegy 3,6 méter hosszú, a lovukat is a páncélinghez hasonló takaró borította különösen a nyakát és lábait védve. Erős lándzsájukat kontusnak hívták. Buzogányt és kardot is hordtak magukkal. Cassius Dio említi a Carrhae-i csatáról, hogy a párthus nehézlovasságnak nem volt pajzsa. Egy ilyen katafrakt önmagában is lenyűgöző és hatásos látvány volt. Dura Europus falfestményein láthatunk katafraktokat.

Cassius Dio írja a Carrhae-i csatáról, mikor a lovas íjászok rázúdították nyilaikat a rómaiakra, azok fejük fölé emelték pajzsaikat védtelenné váltak a frontális támadásra, a nyilazók mögül előtört a nehézlovasság, ami hatalmas rémületet keltett. A párthusok erős lándzsái könnyen áthatoltak a rómaiak pajzsán, a párthus mellvértek ellen nem volt fegyverük.

A párthus könnyűlovasság fegyverzete íj és nyíl. Lovaglás közben lőtték el a párthus nyílvesszőket. Ez önmagában nem lett volna elég a fegyelmezett római légiók ellen, de ez a harcmodor szétzilálta a harcrendet, majd rögtön ezután egy gyors támadás a nehézlovassággal széttörte a gyalogos védelmet. A párthus harcmodorhoz tartozott az ellenség demoralizálása, éheztetése, kifárasztása, minden amivel a fegyelmet megtudták törni.

Párthus katafrakt:


(forrás: net)

A párthus haderő fegyvereiről és ruházatáról lásd még ezt a képes oldalt:

A nehézlovassági harci stílust a szarmaták és a szaszanidák is eltanulták a párthusoktól, és alkalmazták is, de mestereiket nem tudták felülmúlni. A szeleukidák először Panionnál majd Magnésiánál (i. e. 200) használták a rómaiak ellen a nehézlovasságot, de elvesztették a csatát. A római hadseregben azonban a teljesen páncélos katafrakt nem jelent meg.

A párthus hadviselés hátránya volt, hogy gyakorlatlanok voltak az ostromló hadviselésben, és a gyalogsági harc sem volt erősségük.

Iustinus írja: "A királyok méltóságához legközelebb az előkelők rendje áll: közülük kerülnek ki háborúban a hadvezérek, békéban a helytartók. Seregüknek nagy részét szolgák alkotják. Ez utóbbiaknak tömege, mivel senki nem bocsáthatja szolgáját szabadon, és ennek következtében minden szolgagyerekből szolga lesz, szinte napról napra növekszik. Ezeknek gyerekeit azonban ugyanúgy gondozzák, mint sajátjaikat, és nagy buzgalommal oktatják a lovaglásra és íjászatra. Minél gazdagabb valaki, annál több lovast köteles harc idején királyának rendelkezésre bocsátani. .... Harc közben lovaik hol előre száguldanak, hol meghátrálnak. Gyakran színlelnek menekülést .... a harcra dobveréssel adnak jelt. Képtelenek a hosszan tartó küzdelemre. Ha rohamuk erejével ugyanakkora szívósság és kitartás párosulna, senki nem tudna nekik ellenállni. De gyakran a harc leghevesebb perceiben abbahagyják a küzdelmet, majd a menekülésből váratlanul harcba lendülnek, úgyhogy amikor az ellenség leginkább bízik a győzelemben, akkor jut a leghalálosabb veszélybe. Önmagukat és lovaikat is pikkelypáncéllal borítják, amely mind a lovas, mind a ló egész testét befedi."

Vissza

Vita folyik arról, hogy a párthusok ejtettek-e foglyokat, és ha igen, felhasználták-e őket más területeken a csatákban.
Egy kínai leírásból ismerünk egy párthus-kínai csatát, ahol a párthusok látszólag római taktikát alkalmaztak, a pajzsok összezárásával egy falat csináltak. Feltételezések szerint ezek a katonák foglyul ejtett rómaiak voltak, akiket bevetettek a keleti területeken. Ezek közül a katonák közül a kínaiak is ejtettek foglyokat, akik aztán Kínában élték le az életüket. Ezeket a foglyokat egy határőrhelyen helyezték el, amit Liqiannak hívtak, ez egy kínai szó volt Rómára, Liqian a mai Zhelaizhai városa állítólag. Van olyan határváros Gansuban (Kína), ahol néhány lakos ma is római ősökkel büszkélkedik.
Ezzel szinkronban mondja el egy másik kínai feljegyzés, hogy egy hun csatában, 145 római rabot kerítettek a hálójukba. Az igazsághoz tartozik, hogy ezek a kínai feljegyzések nem mondják ki, hogy rómaiak voltak, csak azt, hogy ezek halpikkely-elrendezésű alakzatban harcoltak, vagyis a pajzsokat egymásmellé helyezték, aminek feltehetően csak a rómaiak voltak akkor használói.

Vissza

A párthusok kenyere a mai kétszersülthöz hasonlítható leginkább. Kemény volt, kekszszerű és hónapokig elállt. Alapanyaga alig kelesztett, kétszer sütött tészta volt.
A római légiók megismerkedtek a párthus kenyérrel, és Pliny azt mondta, hogy ez évszázadokig eláll. Ez a kemény kétszersült vagy keksz volt a katonák és tengerészek étele évszázadokon át.

Párthus harcos nyíllal és dárdával:


(forrás: net)

Vissza

Párthus temetkezési szokások:

A párthus temetkezési szokások nem egységesek. Egyes régiók között jól megkülönböztethető különbségek vannak. Nehéz meghatározni egyetlen párthus temetkezési gyakorlatot. A vallásos gyakorlatok nem voltak egyformák a hatalmas területen, amit a Párthus Birodalom lefedett. A temetkezést meghatározta a társadalmi státusz, a vallás, a csoportbeli hovatartozás.

Úgy tartják, az egyik temetési eljárás a hamvasztás volt. Főleg Irán északi részén, hogy mennyire alkalmazták más területeken, azt nehéz megmondani. A párthusok nagy része a zoroasztrán vallás híve volt, így bizonyára alkalmazták a halottak kirakását tornyokba, magaslatokra. Iustinus írja: "A temetés általában abban áll, hogy a holttestet madarak és kutyák marcangolják szét, és csak a lemeztelenített csontokat borítják földdel." Régészeti bizonyítékot természeténél fogva nehéz találni ezekre az eljárásokra.

Azonban a perzsa királyok sírjai is arról tanúskodnak (-szintén a Fény vallás hívei-), hogy egy időben a halottak eltemetését még nem tekintették annyira szentségtörésnek, mint ahogy ahhoz a mágusok papi rendje, a médek hat törzsének egyike ragaszkodott.

Vissza

Irántól nyugatabbra és Mezopotámiában is több szobából álló temetkezési helyeket használtak, melyben vegyesen találtak emberi és állati csontokat, feltételezik, hogy a lovát is az elhunyt mellé temették.

2009-ben Irakban olyan párthus sírt találtak, amelynek nagysága, díszítése, gondos építése arról tanúskodik, hogy nem átlagemberek sírja volt. A halottakat tárgyaikkal temették el, arannyal, drágakövekkel és mázas edényekkel. A sír több részből áll, különleges lépcsőházak kötik össze őket. Úgy tűnik, az eddigi legnagyobb és leggazdagabb párthus sírt sikerült megtalálni, a helyszín biztonsági okokból titkos, míg az ásatások zajlanak.

De Iránból is ismert párthus közösségi sír. Ebben a sírban a központi helyre mindig a legfrissebb halott került, az előző csontjait pedig áthelyezték egy másik fülkébe a síron belül. A sírokba temetési ajándékokat helyeztek el. Ebben a sírban a legidősebb ember egy 70 év körüli idős asszony volt, a legfiatalabb pedig egy 5 év körüli kislány. A sír I. Mithridatész korához tartozik. Talán ezek a közösségi sírok éppen a Mithrász vallás következtében alakultak ki, hisz a halottal nem lehetett beszennyezni a földet.

Szintén Mezopotámiai területre volt jellemző a hellenisztikus mintára temetkezés. Ezt a fajta temetkezést talán elsősorban a nemesek, az uralkodó réteg részesítette előnybe. Háromrészes, hengeralakú koporsóban, kerámia tárgyakat és szobrocskákat helyeztek a halott mellé. Találtak két olyan sírt is, melyben újrahasznált új-asszír larnaxkoporsóban volt elásva a holttest. Assurbanipál palotájának északi területén (Ninive) gazdag párthus temetkezéseket találtak. Fülbevalókat, gombokat, arany temetési maszkokat, üveget találtak a sírokban, egy Traianus érme szerint a sírok i. sz. 115-ből származnak.

/Halotti álarc illetve halottik maszk a honfoglaláskori sírokból is került elő. A temetési maszkok nagyon elterjedetek voltak (pl. Egyiptom), de különböző típusaik, jellegük jól elkülöníti őket./

Több korai párthus sírban és lakóhelyen találtak ilyen kis szobrocskákat, ami meztelen, kontyos nőalakot ábrázol.

Több párthus sírból is előkerültek hasonló szobrocskák, i. e. II.-I. század:


(forrás: net)

Vissza

A párthusok cserépkorsóban is temettek, ezek az ún. korsós temetések Dél-Iránban, Hormozgan tartományban 10 korsós temetést találtak. Ugyanitt találtak magzati pozitúrába temetést is egy kiterjedt párthus erődrendszer területén. A korsós temetkezést a párthus dinasztikus korszakra jellemzőnek találták.
Mintegy négy éve két korsós temetkezést találtak Mazandaran tartományban is, Észak-Iránban, a Kaszpi-tenger déli részén, ez a terület Hyrcania tartományhoz tartozott a párthus érában. Egy-egy gyermek volt eltemetve a korsókban, de találtak olyan gyermekmaradványokat ugyanott, akik nem így voltak eltemetve. A régészek egyenlőre nem tudják az okát, miért temették egyik gyereket korsóba, másikat pedig nem. A lelet korát i. e. 800-550-re becsülik, de régészeti lelőhely rétegei a 3. évezredig nyúlnak vissza.
Korsós temetések a világ sok részén előfordultak. i. e. VI. évezredtől Dél-Kelet Európán át Görögországtól Bulgarián át Magyarországon, Anatóliában, a Struma és Vardar folyó völgyében, Levantban (a Földközi-tenger közel-keleti partvidéke mentén található területek), keleten a Fülöp-szigeteken. A Fülöp-szigeti lelet korát k. u. 200-300-ra határozták meg.
A korsós temetkezések a gyermek temetésekre jellemzők.

korsós-temetés:


(forrás: CHN news)

Vissza

Dél-Iránban, Gol Rizvan homokkal borított sivatagi dombjaiban, Ramshir város közelében találtak párthus agyagkoporsóba temetett testet is.

//Magyarországon a honfoglaláskori sírokra jellemző, hogy agyaggal tapasztották ki a gödör belsejét és annak száradása után temették bele a testet. Ha a közelben nem volt agyag, akár több kilométerről szállítottak oda agyagot.//

Párthus agyagszarkofág, maszkkal:


(forrás: net)

Vissza

Egy párthus talány: a bagdadi elem

Az úgynevezett Bagdadi elemet több másikkal együtt egy párthus városban, Khujut Rabuban, Bagdad mellett találták. Korát a Párthus Birodalom idejére datálják (i. e. 247 - i. sz. 226). Az első elemet 1938-ban Wilhelm König osztrák régész találta. A bagdadi elem nem egyedülálló a saját korából. Ktesziphonból is előkerült már tíz ilyen elem. Sőt azóta egy sumér ásatási helyszínen is találtak hasonló tárgyat, amely i. e. 2500 körüli időből származhat.

Az égetett agyag váza (terrakotta) magassága 15 cm, mintegy 7,5 cm átmérőjű.

Fő alkotórészei: egy agyag korsó, egy rézhenger benne valami folyadékkal (elektrolit) feltételezik, talán bort használtak erre a célra, a rézhengerben egy vasrúd (elektródok), a korsó száját aszfaltból készült dugasszal zárták le. A bor savas kémhatása miatt jobb vezető, mint a víz, ez tölthette be az elektrolit szerepét, a vas és a réz az elektród, a réz a pozitív elektród, a vas a negatív elektród volt. Ezzel az eszközzel kémia úton lehet előállítani villamos energiát.

Az áram a negatív töltéssel bíró szabad elektronok áramlása a negatív pólustól a pozitív pólus irányába. A bagdadi elem 1.2 volt feszültséget tudott produkálni. A mai galvánelemek ugyanilyen felépítésűek, csupán anyaguk lett modernebb és ugyanekkora teljesítményre képesek (a ceruzaelemek).

A bagdadi elem:


(forrás: net)

Minél vastagabb volt a rézhenger, annál tovább szolgáltatott áramot. Hogy mire kellett a korsó? Mikor már annyira elhasználódott a rézhenger, hogy kilyukadt, még lehetett tovább használni, mert attól még működött, csak gyengébb volt. Szóval zseniálisan ki volt találva.

Hogy elemként használták, ami elektromos áramot termelt kétségtelennek tűnik. Ezt egy a Discovery csatornán is bemutatott rekonstrukció sikeresen bizonyította is.

A bagdadi elem egy lehetséges felépítése (keresztmetszeti rajz):

Elképzelhető egy másik változata is, ahol nem a rézhenger felső része hozzáférhető az aszfaltdugók között, hanem a rézhenger lejjebb van, és belőle egy rézdrót vagy tekercs vezet ki az aszfaltdugón keresztül.

Funkcióját illetően vita folyik, vannak, akik azon a véleményen vannak, hogy ezt az eszközt arra használták, hogy nemesfém réteggel (pl. arannyal) vonjanak be egy másik nemesfém réteget (pl. ezüstöt). A folyamatot galvanizálásnak hívják.
Hogy galvanizálásra használták, azt arra alapozzák, hogy a rézhenger tetején olyan karakteres kék patinát találtak, amit a galvanizáció során az ezüst hagy lenyomatként.

Vissza

(Vázlatosan) a galvanizálás folyamata ezekkel az elemekkel a következő módon történhetett:

A galvanizáló eljárás 3-8 V egyenfeszültségnél és nagy áramerősségnél történik.
Ezen kívül szükség van vezetőkre (fémhuzal). Szükség van galvánfürdőre, ez a bevonófém sóját tartalmazó vizes oldat, egy kádra amiben ezt az oldatot tartják, ez készülhet fémből vagy fából is, szükség van anódra, ami általában egy olyan anyagból készült tárgy, aminek az oldatából a galvánfürdő készült, és végül szükség van egy bevonandó tárgyra.

A minimális egyenfeszültséget úgy érjük el, hogy legalább három vagy annál tetszőlegesen több elemet összekötünk soros kapcsolással. Ez adja a feszültséget. Soros kapcsolásnál a negatív póloshoz a pozítív pólust kötjük sorban. Valahogy így:

Soros kapcsolás:

Több soros kapcsolás alkalmazásával az egyes áramforrások feszültsége összeadódik, ha párhuzamos kapcsolással összekötjük. Ezzel a módszerrel az áramerősség is növelhető. A soros kapcsolás negatív oldalánál és a pozitív oldalánál is kihúzunk egy-egy drótot. Így:

Párhuzamos kapcsolással összekötött soros kapcsolású elemek:

Az egyik drót végére egy aranyrudat erősítünk, ez az anód (pozitív pólus), amit a galvánfürdőbe teszünk. Ez az eljárás során keletkezett anyagveszteséget is pótolja, mert fokozatosan beleoldódik az oldatba.
A bevonandó fém tárgyat pedig katódként (negatív pólus) kapcsoljuk az oldatba.

Az eljárás a galvanizáció során mindössze ennyi. A kérdés csupán az, hogy képesek voltak-e, ismerték-e a szükséges eljárást az arany sóinak kivonására?

Az aranyat a királyvíz és az alkáli-cianidok oldják. Ehhez az eljáráshoz királyvizet kellett használniuk, ami a salétromsav és tömény sósav 1:3 arányú elegye. A királyvizet arab alkimisták említik először a 13. században az arany oldására is képes szerként. Az, hogy írásos említése ekkor történik először persze nem jelent semmit. Maga a salétromsav már igen régóta ismert szer. Már jóval a 13. század előtt ismerték, a 9. században pl. egy alkimista a salétromsavból, rézszulfátból és timsóból már előállította a választóvizet, aminek segítségével az ötvözetekből kinyerhető az arany.
A sósav vizes oldatát először Basilius Valentinus állította elő a XV. sz.-ban, egészen tiszta állapotban pedig Priestley 1771. Azonban a sósav előfordul vulkáni gázokban a természetben is. Lombikban is könnyen előállítható, konyhasó és kénsav segítségével.

A királyvíz előállításán túl, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a galvanizálás cseppet sem veszélytelen, a folyamat közben káros gázok, veszélyes hulladék keletkeznek, az eljárás szennyezi a levegőt, a talajt, a vizet, és az emberi szervezetet. A galvanizálás mellett ezeket a problémákat is meg kell oldani valahogy.

Összefoglalva tehát annyi mondható, hogy a bagdadi elem valóban elem volt a szó mai értelmében, de az, hogy galvanizálásra is használták nem állítható bizonyosággal mindaddig, míg ki nem derül, ismerték-e az arany sójának kivonását, gyakorlatilag az arany feloldását. Egy tárgyi lelet tökéletesen megfelelne. Az is lehetséges, hogy van ilyen lelet, csak a múzeumok maguk sem tudnak róla, hogy az aranynak hitt tárgy valójában ezüst. Vagy tudnak róla, csak mi nem tudunk róla.

A bagdadi elemben nem maga a tárgy csodálatos, hanem a tudás, ami mögötte van. Az elem elkészítéséhez az akkori idők minden anyaga adott volt, mindennapi anyagok voltak. De a megfelelő módon összerakni, felismerni az alkalmazásának módját komoly teljesítmény. Az (elektro)kémiai ismeretek, az anyagismeret és mindezek gyakorlati felhasználása magasfokú tudást és intelligenciát mutat. - Egy biztos, az európai feltalálási sorrend a szükséges kémiai anyagok előállításától haladt az elektromos áram feltalálásának irányába.

Természetesen vannak tudósok, akik nem gondolják, hogy ez egy elem lett volna. Ők úgy vélik, hogy a korsókat imák vagy átokszövegek tárolására használták, csak a papirusztekercsek elporladtak. Ebben az elgondolásban nem zavarja őket sem a vasrúd, sem a rézhenger.

Vissza

Legenda

Valaha, az idők kezdetén, a Tabula Smaragdinát valamilyen tematika (módszer, elgondolás) szerint három részre osztották fel. Ennek a beavatott, szent Tudásnak egy-egy részét három különböző civilizáció (műveltség) kapta. A könyv egyik részét ékírásos táblákon a párthus királyok örökölték. Egyszer egy párthus királylány ezekkel a táblákkal játszott és eltörte. Akkor ezeket a táblákat rovásírással átírták.

Megjegyzés:
A dahákrók / daevákról = szkíták, eszembe jut az, amit Kézai Simon mester ír a Magyarok Krónikájának előbeszédében: "Orosiust, ki Ottó császár kedvét keresve, kinek a magyarok különböző csatáikban sok zavart okoztak, könyveiben sokat hamisan koholva az állította, hogy a magyarok lator ördögöktől származtak. Azt irta ugyanis hogy Filimer, a nagy Aldarik góth király fia, midőn Scythia határaira haddal támadt, a mint beszélik, seregében számos asszonyt vitt magával, kiket Alirumnáknak neveznek. S ezeket, minthogy a katonáknak igen alkalmatlanok voltak, csábitásaikkal sokat elvonván közzülök a katonai munkától, a mint mondják, a király tanácsa ezért a sereg társaságából kiverte. Kik is a pusztákon kóborogva végre a Meotis tava partjain szállottak meg, s midőn ott férjeik vigasztalásától elesve hosszasan tartózkodtak, említett Orosius állítása szerént lator ördögök jöttek hozzájok s ölelkeztek velök. S ez ölelkezésből eredtek, mint mondja a magyarok."
(megjegyzés: Meotis tava az Azovi-tenger, a Fekete-tenger melléktengere, a Krím félszigettől keletre.)
Nem egyértelmű, kiről beszél Kézai mikor Ottót említi. Talán valamelyik gót uralkodót érti alatta. Orosius, Paulus egy latin nyelven író portugál származású keresztény történetíró volt Kr. u. 400 - 500 között élt É-Afrikában és Közel-Keleten. Úgy tűnik, a szkíta - magyar rokonságot ekkor is tudni vélték, bár érdekes módon ennek már 400 - 500 között sem voltak tudatában. Orosius aki keresztény volt, és hitvitákhoz írt vitairatokat, nyilván szó szerint az ördögöt értette az ördög alatt, és talán fel sem merült benne, hogy eredetileg ez a rettegett szkíták - akikben a rossz megtestesülését látták - egyfajta "hivatalos" gúnyneve volt a Perzsa birodalomban (ú.m. a nemzetek listájában). - Mindenesetre Kézai tagadja ezt az eredetet, ő Nimród fiainak és az alánok lányainak házasságából eredezteti a magyarságot.

Ajánlott linkek:
Parthia.com
A párthus Arsacidák dinasztia uralkodási sorrendje:
Jiroft civilizációról - ásatások
Harcos öltözékek (Mozillával ajánlom a megnyitását)
Pahlavi szövegek - első rész - angol
A Zend-Avesta Pahlavi szövegek Linkek - angol
Pahlavi szövegek V. hagyományos történelem és prófécia - angol
A Jiroft civilizációról - angol
A Jiroft civilizációról - angol

Források:
Marczali Henrik: Nagy Képes Világtörténet
Magyar Nagylexikon
Wikipedia
parthia.com
Rubicon folyóiratok
Hajnóczi J. Gyula: Az építészet története
* Ókori keleti történeti chrestomathia (ÓKTC)

 

vissza a lap tetejére