Mi az alapja a jelértékek átírásának? Amikor a sumért megfejtették a XIX. század második felében, azt a kétnyelvű sumér-akkád szövegekre alapozták. Akkor az akkád olvasata már ismert volt. A sumér jelek első meghatározott értékeit az akkádból határozták meg. Azóta azokból sok jelet javítottak. A módosítás fő alapja néhány szó vagy szótagérték párhuzamos betűzés változata volt. Az ékírásjelek ókori listáit fokozatosan állították helyre. Ezeket a listákat a mezopotámiai írnokok használták az ékírás tanulásához. Ezekben a felbecsülhetetlen értékű listákban a jelek akkád fordítások voltak és fonetikusan betűzték a sumér helyes kiejtését minden(?) akkád fordításban. Azonban a jellisták 3000 évnyi időszakon át valósultak meg és fejlődtek ki. A hagyományos babiloni irodalmi hagyományokból a listák idejének kiadásaiból (főleg i.e. első évezred) a sumér kiejtés nem állítható helyre, mert a sumér akkorra már holt nyelv volt, de a korábbi változatokból talán bíztatóbbak a kilátások, amikor a sumér még élő(bb) nyelv volt. Ezekben a korábbi óbabiloni listákban a sumér jelek értékeit jelölték meg kiejtés magyarázatok alapján. Ezek gyakran jellisták, szógyűjtemények, istenlisták. Ezeket a listákat az óbabiloni periódustól, nagyjából i.e. 2000 - 1650 dátumozzák. Alkalmanként az információ ezekben a listákban eltérő, van amikor a kiejtés átadódott más, későbbi listákba is. Van amikor a jegyzeteket más forrásokból vették át, és vannak irodalmi szövegek is, melyekben néhány szó fonetikusan kibetűzött. Az asszírológusok ezeknek a listáknak a hagyományos babiloni kiadásaira hivatkoznak mint Proto-Ea és Proto-Diri. A Proto-Ea jelentése = első bejegyzés (akk. naqu) és azt jelenti mikor egy óbabiloni listában elsőként feltűnt az adott kifejezés vagy szó, milyen írásmóddal szerepelt. Proto-Diri (sumér diri, akkád atru) = első eltérés, gyakorlatilag az első bejegyzés módosulását, megváltozását jelenti. A Diri megnevezés - utána gyakran római számokkal jelzik a listaszámot - a változatok változatára utal. Pl. ŠE.NAGA vagy ŠE+NAGA (az eredetileg talán) "Nisaba" istennő, egy nippuri Proto-Diri listában mint Ni-is-sa₃-ba szerepel, egy későbbi listában a Diri IV-ben mint Ni-da-ba. (Reallexikon der Assyriologie und vorderasiatischen Archäologie - Erich Ebeling, Bruno Meissner, Dietz Otto Edzard, 1998). Ezekben a hivatkozásokban megadják a lista számát, nevét és a szó értékét a bejegyzés szerint.

A sumér írásrendszer

I. A sumér írásrendszer latin betűs átírásának (átbetűzés) szabályai és jelölései

A. - Az ékezetes jelek és indexszámok (mutatószámok)

A sumér szavak azonos alakja (hominim) egy jellegzetes sumér vonás. A szavak hangzása talán hasonló lehetett, de különböző értelműek és különböző jelekkel íródtak. például:

Ékjel:	A jel neve:	Jelentése:
	DU	jön, megy, jár, gyalogol, sétál stb.
	DU3	épít, emel, nől, beágyaz, rögzít stb.
	DU8	éget, kiéget, süt, szétterít, kibont, kiold, meglazít stb.

Az alsó indexek számrendszere és az ékezetek a magánhangzók felett az azonosítás pontosságát szolgálják. Az alsó indexek azt mutatják, hogy a lehetséges jelek közül melyik tűnik fel a szövegben.
Az ékírás jelek azonosítására különféle jellisták állnak rendelkezésre. Az ékírásjelek azonosítására a legalapvetőbb kiadvány R. Labat "Akkád feliratok kézikönyve" (1948), amely számtalan kiadást és utánnyomást látott. Sumér irodalmi szövegek olvasásához lehet hasznos L.-J. Bord (2002), és C. Mittermayer (2006) által szerkesztett új jellisták. Y. Rosengarten lagaszi preszargonita sumér jellistája (1967) nélkülözhetetlen az ósumér szövegek olvasásához. Napjainkban a jelek olvasásához és az indexszámokhoz Borger asszír-babiloni jellistája (1978) ajánlott. De F. Ellermeier Sumér szójegyzéke (1979-80) alkalmanként szintén segítségre lehet a ritka jelek és értékek olvasásához.
Borger indexrendszere (AbZ rendszer = Assyrisch-babylonische Zeichenliste), amit használni szoktak, így értelmezendő a következő példán bemutatva:

Megjegyzés: az ékezet mindig a szó első magánhangzójára esik!

Az indexszámok azon túl hogy más-más ékjelet azonosíthatnak, mutatják még, hogy a sumér szövegek átbetűzésében a szó első magánhangzóján hogyan helyezkedik el az ékezet. Vagy az ékezetes jelölést vagy az indexszámot használják, a kettőt együtt soha! Ha a szöveg indexszámozást használ, az indexszám nélküli szó ékezet nélküli magánhangzót jelent, a 2-es indexszám a hagyományos magyar ékezetirányt, a 3-as indexszám pedig a balról jobbra dőlő ékezetirányt jelzi. A hármas számnál nagyobb indexszámok mind ékezetnélküliséget jelentenek.

A több szótagú jeleknek a régebbi jellistákban a következő változatait alkalmazzák, főleg Labatnál. Az ő jellistájának korábbi kiadásaiban Labat a több szótagú jelek első magánhangzójára eső ékezeteket 4-5 indexszámmal látta el: múru = muru₄, mùru = muru₅, ugyanakkor murú = muru₂, murù = muru₃.
Labat későbbi kiadásaiban több következetesség van, az ékezeteket a több szótagú jeleknek az első szótagjára helyezi, de csak a 2 és 3 indexszámot használja.

Jelek új értékeinek, aminek nincs általánosan elfogadott indexszáma, egy "x" betűt adnak, pl.: da_x, a szó jelentése: oldal.

Az ékezetes betűket egyre gyakrabban elhagyják az alsó indexes számok csokrában. Például a Pennsylvaniai sumér szótár is kizárólag az alsó indexeket használja, ékezetek helyett. ePSD link

B. - Nagybetűk és kisbetűk, dőlt betűk és zárójelek.

Egynyelvű sumér szövegkörnyezetben a sumér szavakat kisbetűvel, latin betűkkel írják.

Nagybetűket négy különböző esetben használnak:

1. Amikor egy jel pontos jelentése ismeretlen vagy homályos, ezt a kétséget jelezhetik a nagybetűk. Sok jelnek több értéke vagy olvasata van, ezek több jelentésű vagy több értékű jelek, mikor ezek olvasata kétséges, akkor közös értéküket választják és ezt nagybetűvel jelölik. Például ebben a mondatban: "KA-ğu₁₀ ma-gig", "az én KA-m fáj" - a KA jel többek között testrészeket is kifejezhet, olvasható mint ka - száj, kiri - orr, zú - fog, az arc pontos része nem világos a szövegből. A KA jel írása által világosan azonosítható a jel, de annak pontosabb meghatározását, olvasatát a szöveg átírója az olvasóra bízta.
2. Nagybetűket használnak, ha egy jel pontos kiejtése kétséges vagy ismeretlen. pl. az a-SIS "sós víz" kifejezésben a második jel kiejtése nem világos, sis, ses? A hibás választás veszélye miatt a választást nyitva hagyják.
3. Amikor önmaga kíván valaki azonosítani egy nem szokványos jelet vagy egy új értéket ("x"). Ebben az esetben az x értéket rögtön követi a jel ismert értéke nagy betűvel zárójelek között.
Csak a példa kedvéért, mert a jelek értéke ismert, da_x(Á) vagy da_x(A₂) mindkét jel jelenthet oldalt. Jelentése: a da_x értékét az Á szokásos értelmében kívánom azonosítani.
4. Amikor önmaga kívánja valaki kibetűzni egy összetett szóképnek az alkotóelemeit, pl. énsi = egy város vezetője (PA.TE.SI) vagy ugnim = tömeg, csapat stb. (KI.KUŠ.LU.ÚB.ĜAR).

Kétnyelvű vagy akkád szövegekben az akkád szavakat latin kisbetűkkel vagy dőlt betűkkel írják, sumér szóképeket nagy betűvel: a-na É.GAL-šu = az ő palotájának. Néhány publikációban látni, hogy a sumér szavakat ritkított szóközös latin betűkkel, az akkádot latin kicsi, dőlt betűkkel írták.

A meghatározásokat (determinatívumokat) egy szó jelentésének nem ejtett jelzőit a sumér szakirodalomban felső indexel írják vagy akkád szövegkörnyezetben a sorban nagy betűvel. Például, sumér környezetben: ^ğišhašhur; és akkád szövegkörnyezetben: ĜIŠ.HAŠHUR, néha azonban kisbetűkkel írják, ponttal elkülönítve: ğiš.hašhur (jelentése egy gyümölcsfa, talán alma vagy barackfa).

A részben vagy egészben hiányzó vagy törött jeleket szögletes zárójelek használatával jelzik, például lu[gal], ez azt jelenti, hogy a szókép első részét lehetett biztonsággal elolvasni, a szögletes zárójeles rész a szövegből következhetett kiegészítés, vagy egy teljes szó hasonlóképpen: [lugal].

Egy ókori írnoknak egy feltételezett jel elhagyását < sarkos > zárójellel jelzik, míg egy törölt jelet
<< dupla sarkos >> zárójellel jeleznek.

C. - Jelek és szavak összekapcsolásának szabályai

Kötőjelek és pontok

Az akkád szövegek átbetűzésekor a kötőjeleket mindig használják, míg pontokkal a sumér szavaknak vagy szóképeknek az elemeit választják el. A sumér szövegekben a jelek összetevőinek részeit nagybetűkkel írjuk, pontokkal kapcsoljuk és kötőjelet használunk, ha másik szójel kapcsolódik hozzá. példuál:
ensi₂ (PA.TE.SI) = elöljáró
^kušÉ.ÍB-ùr = pajzs
an-šè = az ég / menny felé (irányába)

Probléma adódott, mikor megpróbálták szabályba foglalni, megfogalmazni a toldalékok és ragok összekapcsolásának szabályait, amely a sumér nyelv sajátossága és jellemzője. Senki nem tudja pontosan meghatározni hogy miből áll egy sumér szó. A ragokat, toldalékokat, képzőket nehéz leválasztani, vagy adott esetben valamelyik szóhoz illeszteni. Ebből következően nem szavakat írnak át, csupán jelről jelre átírják a sumér írásképet!
A sumér igék főleg toldalékokból állnak, de a szabályos szóláncok melléknevekből, értelmezőkből, alárendelt szerkezetekből is állnak, emellett főnevekből és képzőkből és az összekapcsolódó vagy elkülönülő szabályos szóláncoknak vagy szófüzéreknek a különféle részeiből, így a szövegek tartalmában nagyon sok alávetett az oktatóknak (táblák átíróinak) és egyes tudományok különféle irányzatainak, felszínes összehangolásának illetve egyes tudósok indokolatlan irtózásának, ellenszenvének a sumér szövegek iránt.

Egy elnagyolt, kimunkálatlan szabály van: minél hosszabb a szólánc, annak szakaszait annál kevésbé kapcsolják össze elválasztójellel.

A munkában a fő kitétel az, hogy világos előadású, minél letisztázottabb legyen a szöveg. Pl. dub-sar = írnok, lú-má-lah₄ = hajós

Egyszerű melléknevek a múltban mindig összekapcsolódtak a szavakkal melyet módosítottak, de néhány mai tudós a mellékneveket mint külön egységet kezdi írni:
dumu-tur vagy dumu tur = kisgyerek = kicsi gyerek
Múlt idejű melléknévi igenév lehet összekapcsolt vagy nem összekapcsolt:
é-dù-a vagy é dù-a = felépült ház = a felépült ház
Egy általánosan elfogadott eljárás hiányában saját érzékenységünk szerint alakítjuk a sumér jelentés formai egységét. Az összekapcsolt jelekből és szavakból álló rendszer csak segít tisztázni a viszonyt a szavak és azok segédeszközei (ragok, járulékok, toldalékok, melléknevek, képzők stb.) között, valamint segít a nyelv szemléltető bemutatásában.

A sumér írásrendszer önmaga semmilyen összekapcsolást nem tett írásjelek használatával.

A sumér tudomány még adós a sumér nyelvrendszernek egy következetes, megalapozott tudományos eljárással és gyakorlattal bemutatott modelljével, rendszerével.

A plusz (+) és az iksz (x) a jelek az átírásában.

Amikor egy önmagában is létező jelet egy másik önmagában is létező jelben írtak le, vagy főleg a régi szövegeket egyik jelet a másik fölé vagy alá, az új jel mindkét összetevőjét leírhatjuk nagybetűkkel, az alapjelet és a hozzáadott jelet egy "x" betűvel elkülönítve: pl.: KAxA
- Két különböző jelölésmódot használnak. Az egyik az, amelyik most a vezérfonalat adja ebben az ismertetőben, a másik az ETCSL jelölésmódok. A megfelelő helyeken arra is kitérek.-
Ha egy jel olvasata ismeretlen, szükségszerűen az átbetűzés folyamata ez:
URUxA = város x víz = "város URUxA"
(Ez kizárólag a példa kedvéért van így bemutatva, mert egyébként a jel értelme ismert: URUxA = uru₁₈ = áradás.)

Összevont jel:	Alapjelek:		Jelentése:
KAxA	KA száj, kapu	A víz	nağ = iszik
URUxA	URU város	A víz	uru18 = áradás, árvíz

Ligatúrának (jelösszevonásnak) nevezzük, ha két jelet egymás mellett folyamatosan írunk le, vagy ha két összekapcsolt jel egy vagy több ékjelen osztoznak közösen, vagy elveszett néhány vonás mintegy a közeli elhelyezkedés eredményeként.
Néhány ligatúra egy ősi megfordítást is feltételez azok alkotóelemeinek rendjében. pl. GAL+LU = lugal, és nem gallu! A jelösszevonások részei az átírásban hagyományosan egy + karakterrel vannak összekapcsolva. Azonban az ETCSL-en az átbetűzéskor pontot használnak az összevont ékjelek alkotórészei között.
Például:

Ligatúra (jelösszevonás):	Alapjelek:		Jelentése:
GAL+LU2 vagy etcsl-en: LUGAL	GAL nagy	LU2 ember	lugal = király
GAL+UŠUM vagy etcsl-en: GAL.BUR2	GAL nagy	BUR2 vagy UŠUM itt most sárkány, kígyó	ušumgal = kígyó, nagy sárkány, minde- nek ura, sárkány nagy hatal- makkal és erőkkel
SIG3+UZU etcsl-en: PA.UZU	SIG3 vagy PA üt, ver, csap	UZU hús	tud2 = megver, elnás- pán- gol stb.
ZU+AB etcsl-en: ZU.AB	ZU bölcs- esség, isme- ret, tudás	AB tenger, atya	apzu apszu = az érző tenger, a megsze- mélyesí- tett tenger, mint Enkí isten; mélység, a mély vizek
EN+ZU etcsl-en: EN.ZU	EN úr, magas méltó-ság, főpap	ZU bölcs- esség, isme- ret, tudás	Suen = a hold istene

Az etcsl-en az összevont jeleket használó szóképeknél a következő jelölésmódot találjuk, mint pl.: GA₂xME+EN és így értelmezhetjük: a GA₂ jelbe bele (x) balról jobbra haladva a ME és az EN jelet írták ligatúraszerűen (+); a szókép jelentése: tiszta, illetve korona. Vagy LAGABxU+U+U jelentése: a LAGAB jelbe bele három U jelet írtak egy sorban. A + és az x jelek és a pont kapcsolata lényegileg így különül el a kétfajta átírásrendszerben.

A kettőspont.

Az újabb publikációkban általában az ősi vagy az ósumér szövegekből, melyekben a jelek sorrendje nincs úgy rögzítve mint a későbbi írnoki hagyományban, egy kettőspontot lehet használni, ami azt jelzi az olvasónak, hogy a jelek sorrendje a kettőspont két oldalán megfordított lehet az olvasatban, pl.: gìn:za szokásos esetben za-gìn = lapisz lazuri.
A kettőspontok szokták tehát jelezni, hogy a megfelelő jelsorrend ismeretlen. Ezt az átírásokban így fejezhetjük ki: ba:bi:bu és körülbelül így értendő: "Elképzelésem sincs arról, melyik jel következik elsőnek, másodiknak vagy harmadiknak!"

II. A jelrendszer eredete és fejlődése

D. Schmandt-Besserat bizonyította, hogy az ékírás rendszer a IV. évezred végén a számoló jelek rendszeréből fejlődött ki, amit aztán hosszú időn át használtak a Közel-Keleten. A legöregebb ismert szöveg egy képírásos agyagtábla az uruki IVa szintről került elő (a tudomány szerint i.e. 3100-ból). Később más ősi szövegek is előkerültek Sumérból, azonban ezekből a dokumentumokból sokat még mindig nem lehet elolvasni.
A szövegek kb. i.e. 2600-tól érthetőek szinte maradéktalanul, ezt egy kevert szó- és szótagoló írás jellemzi.

A "piktogram" (képjel, képírás) kifejezést használják ha az ősi szövegek jeleire hivatkoznak. A jeleket és ábrákat hegyes íróvesszővel húzták. Az ideogram és az ideográfia szavak valamint a logogram, logográfia szakszavak gyakorlatilag felcserélhetők, és utalnak a jelekre, amelyek ábrázolják a képzeteket, szavakat, ellentétben az ékjelekkel, amelyek szótagértéket vagy egyszerű hangokat ábrázolnak. A logogram maga a kép, egy kép(jel) a szó leírására, az ideogram a szó, amit a kép jelöl. Pl. a kur = hegy szó, amit hármas halommal jelölnek a logogram, az ideogram maga a "kur" szó, tehát a képzet.

A képjelek ábrázolhatják magát a konkrét tárgyat, az ősi rendszer alapvető jelkészletéből, de ábrázolhatják egy tárgy leglényegesebb részét és vannak jelek, melyek elvontabbak de még érthetőek.
Nagyon sok ősi jel viszont nagyon is elvont, vagy különös módon sajátos és részletes, ezeket a jeleket egyáltalán nem sikerült még azonosítani. Sok az olyan jel fordítás is, amelynél kétséges, hogy valóban helyes-e a beazonosítása. Minél elvontabb egy jel, annál biztosabb, hogy nincs megfejtett jelentése. A jellistában ezeket a jeleket általában a zatu szóval és számokkal jelölik, ZATUxxx, vagy számokkal, betűkkel és egy esetleg a jelben felismert másik jel nevével jelölik. Az ismeretlen jelentésű képjelek száma mintegy 350.

Az ósumér jellistában (máshol presumér jellista!) mára több mint 2300 jel van! Ez a rendszer nehezen kezelhetővé vált, nem volt képes több elvont gondolatot és folyamatot kifejezni. Valószínű tehát, hogy ennek következtében fejlődött ki a jelek előállításának egy másik útja.
Néhány példa az ósumér piktografikus írásra:

Piktogram, képjel:	Sumér jelentése:	Magyarul:
vagy: vagy:	= kur	hegy
	šu	kéz
	še	gabona
	gud, gudr, gu4	bika, ökör
	áb, ab2	tehén, szarvas- marha
vagy:	a	víz
	ği6	éjszaka
	ninda	kenyér, étel
vagy:	ru, ilar, ri, šub	egy fegyver, áldozati ajándék, leesik, lehull, eltávolít, letesz, elenged, elereszt, elvezet, beállít vhová stb.
vagy:	GIŠ ğiš, ğeš	fatörzs, fából készült eszköz, fából készült tárgy, jogar
	-	ZATU730, ZATU682, ZATU701

Újabb jelek létrehozása: gunu (gunû), tenu (tenû), šešig (šeššig)

Már az ékírás kialakulásának legelején is szükségessé vált a jelkészlet bővítése. Újabb jelek létrehozását három különböző eljárással végezték. Általánosságban egy alapjelet egészítettek ki egyéb vonásokkal, és az új jel új jelentést is kapott.
A gunu a sumér gùn-a díszít szóból ered, és azt az eljárást jelzi, hogy egy alapjelhez mintegy diszítve azt, újabb ékeket tettek és ezzel jelentését is megváltoztatták.

Példák a gunura:

Alapjel, amihez plussz ékeket tettek:	Az új jel:	Jelentése:
SAG vagy SAĜ	KA	ka száj, bejárat, kapu
DU	DUgunu vagy Borgernél: SUHUŠ	suhuš, suḫuš alap
AB	PIRIG+ABgunu +GAL vagy PIRIG.ABgunu. GAL vagy PIRIG+UNUG+ GAL	Nergal A tűz istene és az Alvilág ura

A šešig mint jel előállítási forma eredetileg a sumér gabona piktogram ferdevonalas jeléből alakult ki, és a vonások hasonlóságának következtébe kapta ezt az elnevezést. Gyakorlatilag a šešig a késői ékírásban azt jelenti, hogy az alapjelhez letisztázott formában = U ékjeleket tettek.

Példák a šešigre:

Alapjel, amit U ékjelekkel egészítettek ki:	Az új jel:	Jelentése:
DA	A2 vagy Á	á kar, szárny
DU	DUšešig vagy Borgernél: KAŠ	kaš4 fut, futó, hírnök
LUGAL	LUGALšešig vagy Borgernél: DIM3	dim3 pillér, oszlop stb.

A harmadik módszer új jelek előállítására az ún. tenu, ami az alapjel részbeni vagy teljes elferdítését, elforgatását jelentette.

Példák a tenura:

Alapjel, amit elforgattak:	Az új jel:	Jelentése:
GAN2	KAxGAN2tenu	kana6 sötét
NUN	NUNtenu+KI vagy: NUNtenu.KI	gurud letesz, ledob stb.

Keverék jelek

Új jeleket az ékírás legkorábbi szakaszától kettő vagy több jel kombinációjából is létrehoztak. Ez három különböző módon történhetett.
1. A jelet duplázták vagy triplázták:
A / jelölés a függőlegesen ismételt ékjeleket jelöli az átírásban.

Ismétléssel létrehozott ékjel:	Jelentése sumérul:	Magyarul:
vagy DU+DU és DU/DU	lah5, lah4	hoz
AN/AN+AN Borgernél: MUL	mul	csillag, csillagkép

2. Kettő vagy több különböző jel vegyítésével, képzettársítás által alkot új fogalmat:
(Néhány szakirodalomban NIĜIN₂ = LAGAB, és BUR₃ = U)

Vegyített ékjel:	Összetevői:	Jelentése:
KAxA	száj + víz = nağ	iszik
KAxNINDA etcsl-en: KAxGAR Borgernél: KAxNIG2 vagy: GU7	száj + kenyér = gu7	eszik
LAGABxA Borgernél: SUG	bekerített terület (niğin2) + víz = ambar	mocsár, nádas
LAGABxU Borgernél: TUL2	bekerített terület (niğin2) + gödör, lyuk = pu2	kút
etcsl-en: SAL.UR Borgernél: MUNUS+UR vagy NIG	nő, asszony + kutya, vadállat, harcos = nig	nőstény oroszlán, szuka

3. Egyfajta logikai, értelmi levezetéssel az alapjelhez hozzáadott másik jel a szó kiejtésére mutat, és jelzi, hogy a szó értelmében az alapjelhez kötött.

Az ékjel:	A szó ejtését meghatározó rész:	Magyarul:
KAxME	ka + me = száj + van = eme	nyelv
KAxNUN	ka + nun = száj + legelöl, legelső = nundum	ajak
EZENxBAD Borgernél: BAD3	ezen + bad = fallal kerített terület, itt most: házak, épületek + elkülönít, elválaszt = bàd (bad3)	fal, városfal

A jelek többértékűsége, több jelentése

Ezekre a jelekre az jellemző, hogy több jelentést hordoznak, de egyéni kiejtéssel, pontosabban az egyes jelentésekhez egyedi szavak társultak. Sokat közülük még determinatívumok sem határoztak meg közelebbről, így kizárólag szövegkörnyezetüktől függött a jelentésük.
Példuál:

Az ékjel:	Sumér szóértékei:	Magyarul:
APIN	apin absin3 engar uru4 = ur11	eke, szántás barázda földműves, szántóvető szánt, vet
PA	pa ğidri, ğidru, mudru ugula	faág, fa jogar, jogar jogar vezető, tisztség
KA	ka zu2 inim óbabiloni kortól: kiri3	bejárat, kapu, száj - fog - szó - orr
UD	ud = u4 ah3 babbar Utu	nap, nappal, fény, világos - száraz, kiszáradt - fehér, fénylő, ragyogó - determina- tívummal a Napisten

A determinatívumok, avagy a meghatározók

A determinatívumok jelek meghatározott számának egyike, amelyek ha egy jel vagy jelcsoport elé vagy mögé helyezik őket megmutatják, hogy a meghatározott tárgy melyik jelentéstani kategóriához tartozik. A determinatívumokat nem ejtették, nem volt a szó része. Az Ur III. periódustól (i.e. 2100-2004) egyre inkább kötelezővé váltak, amikor a sumér mint beszélt nyelv holtnyelvvé lett. A meghatározókat az egynyelvű sumér szövegek átbetűzésében felső indexel jelzik. például:

gišapin, ğešapin, ğišapin

jelzi, hogy nem az igéről, hanem egy fából készült tárgyról van szó, tehát: eke

A szótagértékek kialakulása

Egy idő után előnybe részesítették azokat a jeleket, melyeket gyorsabban tudtak rajzolni és kiejtésben azonosan hangzott egy másik szóval. Pl. így vált a ti "nyílvessző" képe a ti "borda" és "ti" élni igének képévé. Amikor az íráskép és a jelentés elválik egymástól a szakirodalomban rébusz írásnak is nevezik. A rövidebb, egyszerűbb jel alkalmazása azonos hangzású szótagokra egy alapelvvé vált, és kiterjesztésével indult fejlődésnek a szótag írás. Ezek segítségével pontosabbá, kifejezőbbé vált az írás, tudtak használni igekötőket és minden más egyéb nyelvtani elemeket, melyeknek nem volt igazi képjele. A szótagoló írás kialakulása a sumér korszakban kezdődött. Később a szótagoló íráskép hasznos volt különösen a jövevényszavak (akkád) írására, aminek nem volt sumér képjele. Végül az akkád írásrendszer alapjain kialakult egy jól körülhatárolható szótag-csoport, mintegy kilencven jelből. Ez akkád kiejtésre épült, módosított a sumér hangokon és több új hangot is létrehozott. Ezeket a szótagjeleket hat csoportba szokták sorolni: V, CV, VC, CVC, VCV, CVCV. A jelölés az angol vowel - magánhangzó / consonant - mássalhangzó kezdőbetűiből ered. A szótagjelek értékei:

V: a, i, i₃, e, u, a₃, u₂, u₃, u₈

CV: ba, bi, be₂, bi₂, bu, da, di, di₃, de, de₃, du,
(d)ra₂, (d)re₆, ga, gi, ge, ge₂ gu, gu₂, gi₄, ge₄, ka, ki, ke, ku, ke₄, pa, pi, pe, pu, ta, ti, te, tu, sa, si, se, su, su₂, za, zi, ze, ze₂, zu, ša, ši, še, še₃, šu, ha, hi, he, he₂, hu, na, ni, ne, ne₂, nu, ma, mi, me, mu, ğa₂, ği₆, ğe₂₆, ğu₁₀, la, la₂, li, li₂, le, lu, ra, ra₂, ri, ri₂, re, re₂, re₆

VC: ab, ad, ag (ak), ağ₂, ah, al, am, am₃, am₆, an, ar, ar₂, aš, az, eb, eb₂, ed, eg, eğ₃, eh, el, em, en, en₃, er, eš, eš₂, ez, ib, ib₂, id, ig, iğ₃, ih, il, im, in, ir, iš, iz, ub, ud, ug, uğ₃, uh, ul, um, un, ur, ur₂, uš, uz,
és így tovább, a többszótagú jelek is hasonló módon alkotnak egy csoportot.

Fontos: A zöngés zöngétlen (p, t, k, f, š s, h) értékek oda és vissza változhatnak, mert a
p lehet b (és lehet f majd v)
k lehet g (és h és j) (sumér példa: kur - hegy - hur-sağ - hegység, vagy e-gal palota (sumér), e-kal-lu palota (akkád)
t lehet d
s (magyar sz) lehet z, zs
š (sh-nak vagy s-nek ejtették) lehet cs
ğ (ng) lehet nd, d, n
l lehet r (la-gal / lagar)

Ez az írásrendszer jól körülhatárolhatóan i. sz. az első évszázadig volt használatban. Az utolsó ismert szöveg csillagászati természetű és i. sz. 76-ra keltezhető. A rendszer tehát hosszú időn át volt képes szolgálni a mezopotámiai civilizáció szükségleteit, 3200 évet ívelt át folyamatosan, ez figyelemreméltó teljesítmény az ember történetében.

III. Helyesírás

A teljesen kifejlődött írásrendszer szójeleket (logogram), szótagjeleket és determinatívumokat (meghatározásokat) tartalmazott. Most nézzük a köznyelvi rendszert mint hangokat és szótagokat.

Szótagjelek

A szótagjeleket Sumérban elsősorban a nyelvtani elemek írására szokták használni, és olyan szavak leírására, amelyeknek nem volt szójele. Néha ez a hangszerinti (fonetikus) írás egy nyomravezető jel, hogy a kérdéses szó egy idegen jövevényszó, de lehet más is! A sumér szövegek sajátossága, az emesal dialektusban előforduló szótagoló írásnak a magas aránya, és kiejtése különbözik a sumér fő dialektustól az emegirtől. (eme-gir₁₅ = nemes nyelv = a sumér nyelv).
Alkalmanként előfordult azonban, hogy a sumért is szótagoló írással írták le, de elsősorban Szuzából, vagy Észak-Mezopotámiai városokból kerülnek elő ilyen táblák.
A szótagoló jeleket néha mint a többértékű jelek magyarázatát használták, talán a kiejtés helyességének magyarázatára, átírásban felső indexben jelölik, mint a determinatívumokat, pl.: en₃ ba-na-tar^ar = kikérdezett

Az emesal dialektus

A sumér fő dialektust emegirnek vagy eme-gir-nek vagyis nemes nyelvnek hívták, ez volt A sumér nyelv. Az emesal a sumér nyelv egy dialektusa, melyet főleg közösségi és templomi előadásokon, szertartásokon, női istenségek közvetlen megszólításában, vallási szövegekben és szertartások levezetésében használták és elsősorban a gala papok tartották életben az óbabiloni periódustól a késő babiloni periódusig (i.e. 1800 - i.e. 600-ig). Mint feljebb tömören bemutattuk az elkülönült a fő dialektustól, elsősorban a megszokott hangok cseréjében, alkalmanként teljesen különböző szavak cseréjével is.

Bár általában az emesalt asszonyok nyelvének mondják, azonban szinte bizonyos, hogy az emesal nem volt a sumér asszonyok által beszélt nyelv a történelmi időkben. Szinte kizárólagosan a gala papok használták, akik főleg könyörgéseket és sirámokat mondtak a szertartásokon. A gala papok talán bizonytalan szexuális irányultságúak voltak, de ez is csak egy feltevés. Komolyabban felmerült az az elgondolás, hogy az emesal nyelv egy valódi földrajzi dialektusból eredt, talán éppen Lagashból (Jozef Bauer, 1998). A tudósok másik része úgy véli, hogy a SAL jelhez még egyéb jelentések is társulnak, mint finom, érzékeny, édes, tiszta stb. és így az emesal nyelv egyfajta emelkedettebb, lágyabb stílust jelent.

Az emesal két fő módon tér el a sumér fő dialektustól (emegir). Néhány esetben teljesen különböző szavakat használ, tehát szócsere történik. Gyakrabban látni azonban beszédhangok módosulását, magánhangzókét és mássalhangzókét egyaránt. Mivel a mindannapi megszokott szavak kiejtése módosult, a szót nem tudták szóírással leírni, hanem szótagírással írták. Ez egy jó jel, hogy a szövegben emesal szó vagy szövegrész van.

Szócsere történt például: sumér tum₂ - emesal ir = hoz;
sumér nin - emesal ga-ša-an = úrnő.

Máskor beszédhang módosulások változtatták meg a szót. Így a sumér /ĝ/ > /m/ -re, az
/i/ > /u/, /g/ > /b/, /m/ > /ĝ/ -re változott.
Például a sumér sipad emesal su₈-ba "pásztor", sumér en emesal u₃-mu-un "úr", sumér ĝar emesal mar "tárol, tesz stb.", sumér diĝir emesal dim₃-me-er "isten, istennő" sumér dug₃ emesal zé-eb "jó, szép, finom stb."
Több hang is módosult, így gyakorlatilag szócsere történt például:
sumér (emegir) Kalam - emesal Ka-na-áĝ = Sumér;
sumér udu - emesal e-zé = juh;
sumér niĝir - emesal li-bi-ir = hírnök;

(Kánaán mint a bőség földje tehát eredetileg Sumért és nem a későbbi korokban és írásokban - (pl. az akkád nyelven írt Amarna levelekben i.e. 1400) - Kánaánként emlegetett Palesztinát és Föníciát, általában a Földközi-tenger keleti partvidékét jelentette bár a levelek korát tekintve akár Sumért és Akkádot is jelenthette volna.)

két link:
emesal az etcsl-en

emesal az ePSD-n - a megjelenő oldalon bal felső sarok "ES"

Szójelek (logogramok)

Sok sumér képjelet egyszerű jellel írtak, mint pl, a vizet = . Más szójelek esetén kettő vagy több jel együttes hozzáadása az alapjelhez fejezett ki egy gondolatot, vagy összetett jelek, melynek egyes részei rámutattak a szó kiejtésére, vagy kiegészítette, megvilágította a szó jelentését.
ku₃-babbar = fehér (nemes)fém = ezüst
ku₃-sig₁₇ = sárga (nemes)fém = arany
ur-mah = fenséges / büszke vadállat (/harcos) = oroszlán stb.
Sumérban logogramokat használtak igei és melléknévi szótövek vagy szavak szabályos leírására; Akkádban inkább szótagjeleket használták, de például egy akkád írnok letudta írni ezt a mondatot: "A király a palotájába ment." teljesen szótagjelekkel: šar-ru-um a-na e-kal-li-šu il-li-kam. Ennek ellenére a megszokott sumér szójelet használta a királyra és a palotára és az akkád szöveget írta csak szótagjelekkel, és így írta (átbetűzve, kétnyelvű szöveg írásmódjával): LUGAL a-na E₂.GAL-šu il-li-kam.

Determinatívumok (meghatározók)

A determinatívumok a szó előtt vagy a szó mögött feltüntetik, hogy a szó mely fogalomkörbe tartozik a lehetséges módozatok közül. A beszédben nem ejtették. Szórványosan az archaikus időszak végén (i.e. 3100 körül) kezdték használni. Kötelezően használták őket mikor a kiválasztott szókép nem volt egyértelmű, segített az olvasónak megkülönböztetni.

A következő táblázat azt mutatja be, melyik determinatívumokat tették a szó elé, (balról jobbra értendő) melyek úgy utaltak a szóra, mint egy elő-szóhatározó. Ahol külön nem említett a jelölés, ott átírásokban a szó előtt, de azzal egybeírva felsőindexben van a determinatívum, és rögtön utána a szó, pl.: mert a nú = alszik jelentésű is, az ágyat így írták: ^gišnú = ágy.
A férfi, nő determinatívumot az akkádok kezdték használi, mert a sumérban nem volt nemre utalás, míg az akkádban igen.

Az ékjel:	Szóértéke:	Kategória:
I	felsorolás, (átírásban egy felsőindexes "m" jelöli)	személynevek, gyakran férfiak
LU2	lu2 - férfi, ember	ember, férfiember és foglalkozások
SAL Borgernél MUNUS	sal- méh, a női nemi szervek; mí - nő, asszony; munus - asszony, nőnemű (átírásban egy felsőindexes "f" jelöli)	női nevek és foglalkozások (akkádok használták, sumér szövegekben nem igazolt)
AN	dingir, diğir (átírásban egy felsőindexes "d" jelöli)	istenek, istenségek
DUG	dug - agyag-, kő, cserépedények, korsók	(cserép)edények
GI	gi - nád	nád-félék és nádból készült tárgyak
GIŠ	giš, geš, ğeš, ğiš - (fa)törzs, fából készült eszközök, tárgyak, jogar	fa-félék és fából készült tárgyak, eszközök
A+LAGAB xHAL Borgernél: A+ENGUR	id2 - folyó, főcsatorna, öntőcsatorna	csatornák és folyók
SU	kuš - bőr, bőr-, irha	bőrből készült ruhák, takarók, saruk, lábbelik, dobok
AN/AN+MUL Borgernél: MUL	mul - csillag, csillagkép	csillagok, csillagképek
NI+UD Borgernél: NA4	na4 - kő, kavics	kövek, ékkövek, kőtárgyak
ŠIM	šim - fűszerek, gyógyfüvek, illatos, aromás anyagok, gyanta	aromás anyagok
TUG2	tug2 - ruha, öltözet, ruhaanyag	öltözékek
U2	u2 - növény, fű, legelő, növényzet, kenyér, cipó	fű- és gabonafélék
URU	iri, uru - város, terület, lakókörzet	városnevek, településnevek
URUDA Borgernél: URUDU	urudu, urud - réz	réztárgyak, rézeszközök
UZU	uzu - hús, belsőségek	testrészek, húsfélék, szeletelt hús

A következő meghatározásokat (determinatívum) a szó után helyezték el (balról jobbra irány):

Az ékjel:	Szóértéke:	Kategória:
KI	ki - föld, hely, földrajzi hely(ség)	városnevek és más földrajzi helyek
HA	ku6, ha - hal	halfajták, halfélék, kétéltűek, kagylók stb.
HU	(hu - egy korábbi szó mint a:), mušen - madár	madarak, rovarok, szárnyas állatok
SAR	nisig, nisi, nissa - zöld, a zöld természet, a növényzet	zöldségfélék, konyhakerti növények, vetemények, a tavaszi friss növényzet
UD+KA+BAR	zabar - bronz	bronz tárgyak (gyakran kombinálják a réz determina- tívummal)

A sumér szótövek hosszú és rövid kiejtése:

Sok sumér névszói és igenévi szótő van, amelynek végén egy mássalhangzó leesik, ha a szótőt nem követi egy másik vokális elem (egy zöngés hang). Ha a szó egy képzőt, toldalékot vagy ragot kapott a leeső mássalhangzót is leírták. Például az -e jelzővel: du₁₀-ge; az írásban felrója a melléknévről leesett mássalhangzót és azt az -e jelzővel összekapcsolva fejezi ki. Ezt a rejtett mássalhangzót szaknyelven általában a német Auslaut szóval jelzik, magyarul kb. "véghang" pl. "a du₁₀ melléknév birtokol egy /g/ Auslautot" vagyis véghangot.

A modern jellisták mindkét értéket jelölik, Auslauttal és anélkül, így a szónak van egy hosszú és rövid értéke, pl.:
dug₃, du₁₀ = jó
dug₄, du₁₁ = csinál
kud, ku₅ = vág, kivág
niğ₂, ni₃ = dolog, tárgy, holmi, valami
šag₄, ša₃ = szív, belső, belül, benn
gudr, gu₄ = bika, ökör

Az öregebb irodalmi alkotásokban általában mindenhol a hosszú értékeket szokták használni. Átírásokban mindkét forma előfordul, a múlt század közepétől a rövidebb formát preferálták, napjainkban inkább a hosszú értékeket választják. Az ETCSL-en mindig a hosszú értéket használják.

Az írás iránya

A jelenlegi elmélet szerint a jelek olvasatában és írásában egy elmozdulás ment végbe valamikor az óbabiloni időszak végén (i.e. 1600) és i.e. 1200 között, bár egyes tudósok a változás kezdetét legalább olyan koránra teszik mint i.e 2500.

Az archaikus piktographikus szövegek jeleit egy oszlop tetejétől az aljáig írták és a tárgyak képe megmutatta azok szokásos irányát. Az oszlopokat jobbról-balra olvasták.

A későbbi sumér szövegek olvasásiránya jobbról balra van. Hogy pontosan mikorra játszódott le az írásirány változása nem egyértelmű, csak annyit tudni, mikortól írtak mindent balról jobbra. És ez meglehetősen későn következett be.

i.e. 1200-ra a jeleket következetesen balról jobbra írják sorban, a jeleket az eredeti pozíciójukhoz képest elfordították 90 fokkal az óramutató járásával ellentétes irányba. Ennek az elforgatásnak az ideje fokozatosan játszódott le, a folyamat kezdetét nem sikerült meghatározni, valószínűleg i.e. 2000-re végbement, bár a hatalmas királyfeliratok, pl. Hammurapi király törvénykönyvének sztéléje kb. i.e. 1750, világosan mutatja még az írás eredeti irányát.
A királyi feliratokat vonalakra osztották, a vonalakat belenyomták a felületbe, így a sorok mintegy aláhúzottak.

Fontos megjegyezni, hogy napjaink gyakorlatában minden időszak ékírás irányát balról jobbra olvassák, figyelmen kívül hagyva a legkorábbi írások irányát, annak ellenére, hogy a szövegek a régi sumér szövegforma szerint alakítottak kb. a II. évezredig (kb. i.e.2000-ig).
Az ékírás iránya és ezzel együtt olvasásiránya olyan probléma, ami napjainkban még korántsem zárult le.

Példa a jel elforgatására:

Archaikus jel:	Közbülső forma:	Elforgatott ékjel:	Értékei:	Jelentése:
SAL			gal4 gal4-la gala2 mi2 munus, mu10 sal šal nu nunus nunuz (ES)	női nemi szervek, nő, asszony, nőnemű, nőstény, szűk, széles, tágas, vékony, kitár, elterül, méh

Összefoglalás

A sumér jeleknek három fő használata lehet:
1. Van egy vagy több szóíró értéke, mindegyik szó különböző kiejtéssel. A legegyszerűbb jel is lehet több mint egy jelentésű. A sumér az emberi élményeket, gondolatokat egy viszonylag korlátozott szókészlettel fejezi ki. Bármilyen sumér szónak az alapértelmét tapogatózva keresgélhetjük, hogy tudnánk átadni úgy egy gondolatsort, hogy mai nyelvünkön minél pontosabban fejezzük ki annak üzenetét, lényegét.
2. Egy szókép értékeinek egyikét használhatják mint determinatívumot.
3. Egy szókép értékeinek egyike vagy többje működhet mint szótagjel.
Az AN jel kifejezheti például:
- mint szókép: ég, mennybolt
- mint szókép: magas, magasan van, fenn
- mint szókép: Ég Isten
- mint szókép: isten, istennő
- mint determinatívum jelöli az istenségeket
- mint szótagjel nyelvtani elem, jelentései az, azt, övé, övét (vkiét)
- az ósumérban mint am₆ szótagjel főnevek után: "van"
Emlékezz: egy leírt szó jellemzője a véghang (Auslaut) leesése, mikor nem követi magánhangzó.

IV. Hangtan

Amit a sumér kiejtésről tudunk, erősen korlátozott és közvetett. Az akkád hangrendszerből átszűrődött korlátozott tudással rendelkezünk róla. Az akkád hangrendszert is mivel egy kihalt sémi nyelv, csupán más szemita nyelvek fonetikus rendszerének összehasonlításából ismerjük.
Így minden amit ebben a fejezetben olvasunk, különböző szakmai csoportok vagy egyének elgondolása, feltevése, elmélete és elképzelése arról, milyen volt, hogyan hangzott a sumér beszéd. (Továbbá, a hangok ejtéséről, képzésének helyéről a leírás az angol nyelvből indul ki.)

A fonéma egy minimális beszédhang, vagy összekapcsolódott hangok egy kis csoportja melyek különböző jelentést képesek kifejezni. Például a b és p hang elkülönült fonéma mert két másképpen azonos szót különböztetnek meg, mint pl. bánt-pánt, bár (kötőszó)-pár, bír-pír, bók-pók, bont-pont, bor-por, borít-porít, bukkan-pukkan, bolgár-polgár. Egy nyelvi elemnek (beszédhangok) több különböző kiejtése lehet (hangtani kapcsolatok). Minden nyelvben meghatározott számú magánhangzói és mássalhangzói nyelvi elem van, melyek együtt alkotják annak egyedi nyelvi írásmódjának készletét.

Az akkád írnok iskolák jellistákat és szógyűjteményeket hoztak létre, amiben szótagolva lebetűzték, hogy a sumér jeleket vagy szavakat hogyan ejtik. Ezek a szótagoló kiejtések az alapja annak, hogy a sumér hangrendszert megértsük, de azok lényegében csak a sumér szavak akkád kiejtése. Ráadásul a szótagoló írásmód a teljes akkád hangkészlet leírására sem volt alkalmas, így a kiejtés magyarázatok is vesztettek értékükből. Azokat a hangokat betűzték le, amely hangok nem léteztek az akkád hangtani készletben, annyira jól amint lehetséges, ahogy az akkád hallotta vagy értette azokat.

Elképzelhető, hogy ezekben a magyarázatokban csak hozzáadtak vagy elvettek egy hangot, mintegy összevetve saját hangkészletükkel, ezért a teljes sumér hangkészlet nem szerepel a kiejtési útmutatókban.

Így a sumér hangrendszert a szabályos átírásban csak úgy tekinthetjük, mint egy megközelítését annak, ahogy a sumért valójában ejtették.

Magánhangzók

Az írásmód /a/, /e/, /i/ és /u/ magánhangzókat tartalmaz. Néhány tudós, legfőképpen S. Lieberman kijelentette egy /o/ hang létezését, de ez a gondolat még nem nyert általános elfogadást.
Hogy a négy hagyományos mássalhangzó valójában hogy hangzott a hangok teljes nyelvi környezetében nem tudjuk. Megegyezés szerint azokat nagyjából európai értékekként ejtik, mindenesetre elkerülve azok hosszú ejtését.

A sumérban nincs igazi hangjelölés kettőshangzókra mint például az /aw/ vagy /oy/ de van utalás az /y/ vagy /w/ félhang becsúsztatására hangok között i.e. 2100 és i.e. 1600 közötti szövegekben. Például a mu-e-a-ağ₂ szót talán mint /m(u)weyağ/ ejtették. (Ur III és az Óbabiloni időszak között - de ez már nem sumér korszak).
(-A valódi kettőshangzók mint az előbbiek is, egy magánhangzóból ún. félhangzóból valamint egy valódi szótagalkotó mássalhangzóból állnak. A magyarban eredetileg nincs kettőshangzó.-)

Amikor a sumérológusok átírják a szavakat, néha elkülönítik a szomszédos magánhangzókat egy aposztróffal, mint személynevek írásakor a-a-kal-la de átírásban A'akala. Ez a szabály csak az olvashatóságnak van; az nem tudja jelezni egy sumér réshang meglétét.

A magánhangzók minőségéről és hosszúságáról napjainkban is viták folynak a sumerológusok között. A vita tárgya az, hogy létezett-e magánhangzó hosszúság a szótövekben, mennyire voltak a magánhangzók ejtésváltozatok (allophón), voltak-e hasonulások és hangzókihagyások. Egyes feltételezések szerint az azonos magánhangóval végződő és ugyanazzal kezdődő szótagot hosszan ejtették. pl in-gi-í-t inkább ingí-nek semmint ingi-í-nek (jelölése átírásban: [ingi:] ahol a kettőspont jelzi a megelőző hang hosszát). Bizonyos zöngés elemek keresztülmennek valamiféle szabályos változáson egy sajátos nyelvi és hang környezetben. Mindenesetre a hasonulások, hangzókihagyások a magánhangzó harmónia szerint általában megjósolható minták egy közös nyelvi környezetben. Ezek a viták azonban nem vizsgálják a nyelvet szigorúan mint egészt.
(Az allophon egy adott hangnak - ez lehet mássalhangzó és magánhangzó egyaránt - különböző ejtésváltozata, gyakorlatilag egy hang különböző ejtése pl. a h hang a ház és a jacht szóban vagy az e különböző ejtései a magyar tájegységekben.)

Mássalhangzók

A hagyományos sumér mássalhangzó beszédhangok (fonémák) egy elmélet szerint a következők:

Zárhangok

A sumér zárhangok eredetileg egy zöngés zöngétlen ellentét vagy talán hehezett és hehezetlen sajátosságúak lehettek. Ez az ellentét lehet forrása az azonos sumér szavak különböző akkád betűzésének. Például a gag és kak amint a "cövek, cölöp, ék, pózna, karom, köröm, láb" főnévként betűzik vagy bar₃ és par₃ mindkettőt a "szétterít" igének. Mióta a modern tudomány kevervesen (nehézkesen) az akkád szókészlet anyagra alapoz, ezekkel a változatokkal sűrűn találkozhatunk a sumér irodalomban. P. Steinkeller fenntartja, hogy "A sumér szótöveknek nincs zöngétlen mássalhangzója az utolsó pozícióban." Ennek megfelelően az utolsó zárhangnak csak a /b d g/ hangok megengedett a /p t k/ nem. Például inkább "gag" mintsem "kak" legalábbis az idősebb sumér szövegekben. Ez a szabály sem a későbbi időszakokban nincs szigorúan betartva, sem pedig a sumér irodalomban nem tükröződik.

A /dr/ hang

A legtöbb tudós elfogadja egy /dr/ hang létezését, amit többnyire /d^r/ ritkábban /ř/ módon jelölnek. Még nem teljesen világos, vajon egy valódi beszédhangot fejezett ki vagy két beszédhang egy csoportját alkotta. A /d/ és /r/ hangot késő akkád visszahatásokból gondolják. De általában mint egy elkülönült hangot kezelik. Kiejtése ismeretlen.
Yang Zhi 1985-ben felveti, hogy "Egy /sz/ hang jelenléte Adab város nevének betűzésében (helyesen kimondva mint /udrubu/) - főleg Suméron kívüli szövegekben (Ebla és Ugarit) - talán azt jelzi, hogy a /*dr/ mássalhangzó egy (("retroflex?") hátrahajló?) réshang volt mint /sz/ vagy legalábbis közelebb az /sz/-hez mint az /r/-hez vagy /d/-hez amelyet azokon a területeken érzékeltek."
J. Black írja (RA 84 (1984) 108f., 117) 1984-ben: Egy (folyamatos) hangváltozás bizonyítéka lehet a zöngés hangok között amitől /-d/ vált /-r-/-é, vagy egyidejű váltakozásból eredményez ejtésváltozatot és hogy "Nem kell feltételezni egy extra hangot amelyik sem [d] sem [r]."
A /dr/ hangot mintegy tizenkét szóban azonosították, egy különleges sumér helyesírási szokásnak köszönhetően. Ha egy szó /dr/ hanggal végződik, fog egy nyelvtani toldalékot, szerepeltet egy hangot /a/-t vagy /e/-t, ezt a hangot helyesen a DU jellel írták le, aminek olvasata "ra" vagy "re". Így pl. a gudr-ak = ökörnek így írták: gud-rá, míg gudr+e = az ökör által így írták: gud-re₆. Az akkád szövegkörnyezetben az óbabiloni iskolákban a hangot helyesírásilag mint egyszerű /d/ vagy /r/ hangot oldották meg.
A /dr/ jóllehet felbukkanhat más szavakban kezdeti vagy közép helyzetben, de jelenleg nincs egyértelmű módszer bizonyossággal azonosnak tekinteni az előfordulását. Szó elején tartalmazza a /dr/ hangot du₃ (épít) valamint ennek létezésén alapuló jelvariáns értékek, mint du₃/ru₂, a de₅(g)/ri(g) szintén (leesik), és a du₇/ru₅ (megsebesít).

Az ínyhang-orrhang /ĝ/

Az orrhang-ínyhang [ŋ = mint a magyar ng hang] jelölése mint fenn, ideális esetben a g felett egy hullámos vonal jelzi, de ez a karakter nehezebben elérhető.
Az akkád hangrendszer nem ismeri ezt a jellegzetes sumér hangot, és az akkád lexikális szövegek csak hozzávetőleg teszik hasonlóvá, és visszaadják mint /g/, néha /n/ vagy /m/, máskor /ng/ vagy /mg/ hangot. A beszédhang létezését csak néhány évtizeddel ezelőtt vezették le. Így szövegekben még mindig találkozhatunk a régies "g", "n", "m" átírással, mint pl. balaĝ helyett balag (lant? líra? dob?), huĝ helyett hun (bérel) vagy alaĝ helyett alan vagy alam (alak) formákkal.
A szó közepén hangzó /ĝ/-t szabályosan mint ng vagy mg írják át, legelső sorban dingirt diĝirnek, vagy nimgirt niĝirnek.
Az /ĝ/ tehát gyakori hang volt a sumérban, és szóvégi, szóközép és szóeleji helyzetben egyaránt előfordult a szavakban.
A szókezdő hangról sem tudjuk, hogy ejtették, mikor például a ĝuruš (felnőtt férfi) vagy ĝá-e (én) szót mondták. (eng? ugyanis eĝ-kezdetű sumér szó nincs)
Egy /ĝ/ jelenlétét a szó végén világosan mutatja, mikor a szót egy /a/ vagy /e/ toldalék követi, abban az esetben a sumér a ĜA₂ jelet alkalmazza, ír egy szótagot, ami a /ĝ/-ből áll és követi egy magánhangzó. Ha a magánhangzó /a/ a ĜA₂ a /ĝa/ hangot képviseli, és mint ĝa₂ írják át. Ha a magánhangzó /e/, ugyanazt a jelet használják, de a legtöbb átírásban ĝe₂₆ szótagot írnak. Összehasonlítva: a melléknévi igenév buluĝ+a (táplált) átírják mint buluĝ₃-ĝa₂, a buluĝ₃+e+d+e főnévi igenévvel (táplál) átírják mint buluĝ₃-ĝe₂₆-de₃ (táplálom). Annak tudata, hogy a jel értéke ĝe₂₆ viszonylag új és csak újabban került általános használatba. A régebbi irodalomban a jel értékét csak mint ĝa₂-t írták, tekintet nélkül a szövegre.
A sumérok a /ĝu/ szótag leírására a MU jelet használták, és jelenleg mint ĝu₁₀ írják át. Szerencsétlenségre az egyes szám első személyű birtokos névmás -ĝu₁₀ (enyém) a -mu íráson alapul, így gondosan meg kell különböztetni annak megfelelő értékeit, mint mu (név), de mu-ĝu₁₀ (MU-MU jellel írott) (nevem). A témát bonyolítja, hogy a leírt -mu birtokos névmást a sumérban (emegir) mint /ĝu/ (enyém) ejtik, míg emesálban /mu/ ("a nők dialektusában") amit szintén használtak a sumér liturgikus (szertartási) szövegekben.
Mikor szótagos szavak a /ĝi/ vagy /ĝe/ szótagot tartalmazzák a sumér a MI jelet használja, aminek a ĝi₆ és ĝe₆ értékeket határozzák meg.
Az /aĝ/, /eĝ/ vagy /iĝ/ szótagokra az AĜ₂ jelet használták, és jelenleg az eĝ₃ és iĝ₃ mellett az aĝ₂ értékeket adják neki.
Az /uĝ/ szótagra az UN jelet használták, az uĝ₃ értékkel.
Például a sumér /halam/ (rombol, cserbenhagy, elhagy) szót emesalban /ĝeleĝ/ ejtették, és az utóbbit szokásosan szótagolva írták mint ĝe₆-le-eĝ₃ (vagy gel-le-eĝ₃).

A réshangok

Az /s/, /z/ hangok jelölése kiejtésben valószínűleg megfelel a (magyar) sz és z hangoknak, az /š/ a (magyar) s hangnak.
A réshangokat a levegőáramlásnak a súrlódása idézi elő a szájban vagy a torokban. A sziszegő hang egy réshang a száj elején (esetleg a közepén) mint az "sz" vagy "f". További ínyhangot vagy hangrés zárhangot adunk ki a száj vagy a torok hátulsó részén. Ezt a beszédhangot általában mint /h/ hangot írják át a sumér szövegekben esetleg mint "ch" pl. a német doch (vagy jacht) szóban, azaz egy zöngétlen ínyhang-réshang [x].
Átírásban a /h/ hangot mint egy h betűt jelölik alatta egy rövid jellel: , de ez leginkább nyomdai körülmények között elállított szövegekben működik megbízhatóan, a weben a karakterkódolás beállításától és a böngészőtől függ, hogy mi lesz belőle: ḫ, ezért ebben az írásban például én is teljesen elhagytam a mellékjeles h betűt.
Néhányan D.O. Edzard (az ő nyelvtanában, 2003) után mint afféle "valódi" h létezését is elfogadják, jelzésmódja: /H/.
Mindenesetre egy zöngétlen gégehang-réshangnak a létezését (mint a magyar h a ház szóban) a sumérológusok többsége nem fogadja el.

Pergő hangok

Pontos kiejtése ezeknek a hangoknak is ismeretlen. Az /r/ hangot egyes vélemények szerint olyan pergőn ejtették ahogy a spanyolok ejtik az r hangot, mások szerint inkább franciásan, és magasan valószínűtlen, hogy úgy ejtették mint az angolok.
A suméroknak két fajta /l/ beszédhangja lehetett. Az elsődleges /l/ hangot talán megközelítőleg úgy ejtették mint egy valódi /l/ hangot, de ez csak egy feltevés. Az sem zárható ki azonban, hogy valamiféle együtthangzó volt.
A második /l/ hangot csak szóvégi helyzetben használták és csak néhány szóban. Ezt a hangot előbb a LA₂ később a LA jel jelezte. Amikor egy szó végződését egy /a/ magánhangzó követte, mint pl. lil₂+a(k) (levegőnek, lélegzetnek, léleknek), és lil₂-la₂-nak írták. Ez a hang csak ritkán bukkan fel, elsősorban a lil₂ (levegő), a gibil (új), pel₂=pil₂=bil₂ = (tönkretesz, elront stb.) szavakban és a di₄(l)-di₄(l)-la₂ (fiatal, kicsi) szóban, ez egy különleges kiejtési változata a tur-tur-ra-nak, és talán még felbukkan az ul, tul₂, dul, dul₄ és még néhány gyengén bizonyított szótőben.
M. Yoshikawa (Acta Sumerologica 12 (1990)) ajánlja, ne vegyék figyelembe egy második /l/ hang létezésének okfejtéseit.

A hangvesztés jelenség

Az átlagos sumér kiejtést talán módosította az aphaeresis, szinkópa vagy apokope előfordulások jelensége, vagyis hangvesztés a szó elején a szó közepén vagy a szó végén. A hangvesztés / hangtörlés jelenség egyes elképzelések szerint a hangsúly miatt jött létre, de lehet hangmódosulás is a kiejtés miatt. Ezek a jelenségek talán sokkal kiterjedtebbek voltak a sumérban, mint a hagyományos jelírás rendszerből hisszük.
Például: u₃-sun₂ / sun₂ (vadtehén), vagy u₃-tu(d) / tu(d) (szül).
Hangvesztés megkettőzött szavakon belül: dadag (tiszta) < dag₂-dag₂ vagy zazalag (fénylő) < zalag-zalag melléknevek.

Vagy például az UZ₂ (kecske) jel helyes kiejtésének a problémájára, aminek hosszú olvasata uz₃ de több mostani olvasat ud₅ tekinti példának egy követő -da jellel. A szó hosszú alakja a legjobban megértett mint /uzud/, ami /uzd/-á vált amikor egy magánhangzó követte, pl. uzud+a > /uzuda/ > /uzda/ mint uz₃-da írott. Amikor nincs magánhangzó követés, /uzud/ jól lehet csökken /uz/-ra, amiből a hagyományos jelérték UZ₃. Így egy ud₅ olvasat már nem szükséges.
Egy hasonló példa lehet a szokásosan írott melléknév kalag-ga (erős), de amit talán a kiejtésben legjobban úgy értelmezhetünk, mint egy középen hangtól megfosztott alakot kalag+a > /kalga/, ami lehetne pontosan átírva mint kal-ga.
Egy kevéssé különböző jelenség a zöngés orrhangok közötti törlés / hangvesztés jelértékek párjaiban mint például sumun / sun (idős), sumun₂ / sun₂ (vadtehén), sumur / sur₂ (dühös), nimin / nin₅ (negyven), umuš / uš₄ (megértés), tumu / tu₁₅ (szél) stb.

Felhasznált irodalom:
Daniel A Foxvog: Bevezetés a sumér nyelvtanba
Jeremy Black: A sumér nyelv átbetűzése
Egyetemes több-nyolcbites kódolt karakterkészlet - (ISO/IEC N2786 stb.)
ETCSL (elektronikus sumér irodalmi szövegek) jellista
Elektronikus Pennsylvaniai Sumér Szótár

Egyéb linkek, jellisták:
Archaikus sumér jellista
Rosengarten-féle Lagaszi jellista Korai Dinasztikus Periódus IIIb (i.e.2500-2340)
Labat-féle jellista
Burrows-féle jellista Korai Dinasztikus Periódus (i.e. 2800-2700)
Deimel-féle jellista Korai Dinasztikus Periódus IIIa (Fara / Surippak) (2600-2500):
Falkenstein-féle jellista, Uruk IV-III periódus, kb. i.e. 3300-3000:
Schneider-féle jellista, Ur III. periódus (i.e. 2120-2000):
(ugyanezek a) Jellisták a cdli-n

ékírás előtti agyagtáblák az Uruk IV. periódusból:
ékírás előtti agyagtáblák az Uruk III. periódusból:
ékírásos agyagtáblák a Korai Dinasztikus periódusból:
ékírásos agyagtáblák a Lagasz II periódusból:
ékírásos agyagtáblák Akkád periódusból i.e. 2340-2200:
ékírásos agyagtáblák Ur III periódusból i.e. 2120-2000:
Óasszír periódus (i.e. 1950-1850):
Új-Asszír periódusból i.e. 1250-612:
Új-babiloni periódusból i.e. 626-539:

vissza a lap tetejére